Az elején mocskos volt még a Tankcsapda

Húszéves a debreceni Tankcsapda. Lukács Lászlóval, Molnár Leventével és Fejes Tamással beszélgettünk a slágergyártásról, a szétcsúszásról, és hogy miért oszlottak fel az első koncertjük előtt.

„A Tankcsapda az első néhány évben a média és a kiadók által lesajnált, suttyó, debreceni banda volt. Nem tudták, kik vagyunk. Ha tudták, akkor meg azt gondolták, van egy tucat ilyen. Ráadásul debreceniek vagytok? – kezd múltidézésbe Lukács László, a zenekar énekese és basszusgitárosa. – Le is szartak konkrétan, pedig már aranylemezünk volt. Mire odakerültünk, hogy egy nagy kiadóval szerződhettünk, addigra már nem kellett akármit aláírni. Hülyék lettek volna átalakítani minket, mert mi vagyunk a Tankcsapda. Amikor elkezdtük, akkor az egész ország, a zeneipar, a társadalom megváltozott, akkor kezdődött el valami más, mindenki elölről kezdett mindent.”

„Buzsik, Labi meg én együtt zenéltünk. Labi énekelt, én bőgőztem, bulizenekar volt – folytatja Lukács. – Kitaláltuk, hogy punkrockot játsszunk, és ennek az összes külsőségében igyekeztünk megfelelni: egymást köpködtük az utcán, verekedtünk, másokat nem bántottunk, és örültünk, hogy milyen jó punkok vagyunk, mert bakancsban rugdossuk egymást. Nem a zenélés volt elsősorban a fontos, hanem a hasznos időtöltés. Ha már állandóan együtt vagyunk, akkor ne csak mindig piáljunk és csajozzunk.”

Debrecen szélén volt a próbahely a Lőtéren, ahol még négyes felállásban is próbáltak 91-92 környékén, már Cseresznyével kiegészülve. Az első debreceni fellépésük 1989. október 14-én volt, ami ráadásul úgy kezdődött, hogy egy újkerti kocsmában délután megbeszélték, hogy feloszlatják a zenekart, mert mindannyiuknak van sajátja.

„Az Auróra előtt léptünk fel, ez lett volna a Tankcsapda utolsó koncertje, mert ezt csak bohóckodásnak tartottuk – meséli Lukács, aki akkor még Buzsik Györggyel és Tóth-Laboncz Attilával lépett fel. – Még aznap este iszonyú siker lett a buli, megismerkedtünk a későbbi menedzserünkkel, Kémeri Petivel. Azóta csináljuk profin a dolgokat, amennyire tudjuk.”

A mezőtúri Házban a második emeleten koncertezett a Tankcsapda egy szoba nagyságú helyen, meg volt tyúkszaros udvar is a kezdetek kezdetén, ahol a konyhában főztek közben.

Fél tízkor kocsmában

A nagy áttörést az 1993-as zánkai poppiac hozta meg, amikor a Sex Action előtt játszottak. „Akkora sikerünk volt – emlékezik vissza Cseresznye –, hogy a következő zenekar beállásánál is még tankcsapdáztak, és ekkor a Rózsa István nagyon jó érzékkel ráharapott a zenekarra, és szóban megállapodtunk.”

Az első lemezszerződés is fontos pillanat. Lukács elmondta, mire emlékszik: „Reggel 9-re érkeztünk meg Budapesten valahova, aláírtuk a lemezszerződést, és fél 10-kor már részegek voltunk. A szerződéssel járt, hogy az akkori legjobb stúdióban felvehettünk tizenkét dalt lyukas tornacipőben.” Az első aranylemezük Az ember tervez lett egyébként.

Egy láda sörért

A Tankcsapda legrégebbi roadja, Perge 1995-ben csatlakozott a zenekarhoz, még a kezdeteknél. Egy közös Necropsia–Tankcsapda-turné után igazolták le Lukácsék, eleinte ketten voltak Őri Ferivel, ez két évig tartott. Egyszerre húroztak, és kezelték a fényt, meg dobálták a dobosnak a vizet.

„Volt hova menni, volt kinek játszani, és ezt jó volt átélni a zenekarral” – mondta Perge. Szerint akkor körülbelül negyven koncertjük volt évente, míg most csak ősszel összejön ennyi, nyáron még húsz, tavasszal harminc körül. „Akkor még zsigerből játszottak, nem figyeltek annyira a profizmusra, lejött a hangulatuk, sokat ittak, és kicsit szívtak is.”

Nem cáfol Cseresznye sem: „Ha adtak egy láda sört, akkor játszottunk. Annak idején minden ösztönösebb volt, ma már sokkal profibban kezd el egy zenekar játszani.”

Ösztönösségüket felváltotta a tudatosság, pedig „az elején mocskos volt még” a Tankcsapda, mondta az egyik road, és nem érezték, hogy tétje van a zenélésüknek. Ma már érzik ezt, meg persze a közönség elvárásait is. „Csináljunk egy geci jó bulit, utána nézzünk valami jó csajt meg egy kricsmit” – vagyis a bulizásról szólt a zenekar, és ezért sokszor már a Hortobágyon nem tudták mi van, mert a turnébuszba bepakolt pia pillanatok alatt elfogyott.

A zenekar és a roadok kis kommunájára egy jellemző történet: a tizenhetedik éves születésnapon a nyolcszáz fős zalaegerszegi művházat kiürítették a koncert előtt, az előzenekar után. Már korábban, más koncerteken rögzítették a közönségzajt, hatalmas füstöt fújtak, a zenekar nem látott semmit a színpadról, csak a stáb néhány tagját, ahogy állnak a tortával, és csak a meglepetés után engedték vissza a nézőket.

Gitárommal a kezemben egy szakadékba nézek

A Tankcsapda második megszűnése 1999 környékén következett be majdnem, miután előbb a dobos lépett le, majd a menedzser is. Ekkor történt Lukáccsal Balassagyarmaton, hogy annyira becsavarta az italt, hogy nem tudott énekelni, szavakat formálni, de „szerencsére akkor még nem volt YouTube”. Cseresznye szerint Kémeri Peti és a zenekar szétválása 1999-ben fontos pont volt, de az is, hogy 1997-ben az első dobos, Buzsik Gyuri ment el családapának. Ott kérdéses volt, hogy lesz-e tovább Tankcsapda. Erre Lukács rögtön rávágta, hogy „az nem volt kérdés, hogy lesz-e, hanem hogyan lesz tovább”.

„A húszéves Tankcsapda életében 99-ben a legjelentősebb dolog, amikor felnőtt, férfi zenekarrá váltunk. Ekkor hetekig, hónapokig bizonytalan volt, hogy lesz-e zenekar. Ott álltuk menedzser nélkül, a gitáros elment Amerikába tíz év után pihenni, a friss dobosunk az első néhány hétben a kettő-négyet nem tudta ütni a próbahelyen, én meg ott álltam a Piac utcán egy szál gitárral, hogy mi vagyunk a híres Tankcsapda együttes” – elevenítette fel megragadóan a drámai hangulatú képet Lukács Laci, amit ettől valószínűleg függetlenül énekelt meg Kovács Ákos trubadúr.

„2000-ben a zenekarnak még létjogosultsága sem volt, szerencsésen alakultak a dolgok, de mélyponton volt a Tankcsapda – jegyezte meg Fejes, aki többek szerint a menedzserszemléletével hozott újat a Tankcsapda életében. – Azt se lehetett tudni, hogy kimászunk-e ebből valaha. Nem tudatosan felépített folytatás volt, toltuk ösztönösen, csak valami történt villámütésszerűen, és a zenekar működni kezdett.”

„Jellemzően mindig temették a zenekart, de a végén már a menedzser is azt mondta 1997-ben, hogy ennyi volt a zenekarnak” – idézte fel a hangulatot Cseresznye. Itt jött elő az a dac, ami a Takcsapdát mindig is jellemezte, a talán cívis gyökerekből fakadó iszonyú konokság, amivel a zenekar húsz éven át töretlenül ment előre. Cseresznye amerikai útján feltöltődött, Fejes addigra már naponta hat órát próbált, Lukács meg úgy volt vele, hogy akkor kell igazán odabaszni, amikor az embert a legjobban kutyázzák. Bementek a stúdióba, és felvették az Ez a ház maxit, amiből ha nem is azonal, de sláger lett, a közönség a mai napig imádja.

A sorozatos koncertek alatt a zenekar visszarázódott a régi kerékvágásba, Fejest a közönség is hamar megkedvelte, mert a visszafogott Ottóval szemben sokkal jobban megmozgatta őket. A fanyalgásnak persze nem volt vége, mindenütt csak azt hallották, hogy ez volt az utolsó koncert, innen már nem lesz felállás. Ebből az állandó cseszegetésből született meg az Agyarország, a zenekar addigi legdühösebb és legsúlyosabb albuma, ami az addigra megaslágerré váró Menyország touristtal együtt mindenkiben tudatosította, hogy a Tankcsapda közel sem halott, sőt.

Sláger, rádió

„Mennyország touristot könyörögtem, hogy ne játsszuk” – mondta Fejes, aki elárulta a slágerkészítés lényegét is –: Valamikor beleállsz egy kemény nótába, és mire két hónappal később kész lesz, addigra sláger lesz.” Az utóbbi évtizedben sikerült néhány nagy slágert írniuk, így a Mennyország Touristot és az Ez az a ház című dalokat a zenetévék és a kereskedelmi rádiók is játszották.

A zenekar népszerűségét mi sem mutatja jobban, mint azok az őrült ajánlatok, amikkel megkeresték őket az évek során. Valaki ötmilliót fizetett volna, ha a haverja születésnapján fellépnek, egy koncertszervező nyári haknisorozatot kötött volna le, napi öt-hét helyszín, mindegyiken csak három számot kellett volna játszani a Tankcsapda szerint irgalmatlan pénzért.

A legjobb sztorit Fejes mesélte: „A kisstadonos koncerten azért nem kapott felszállási engedélyt a helikopterünk, amiről filmeztük volna a bulit, mert az engedélyező csávó gyerekének a születésnapján nem játszottunk.” Egyébként most úgy tűnik, hogy a gazdasági válság miatt a húszéves koncertturnén fele annyit fognak keresni, mint lehetne.

A Tankcsapda huszadik születésnapjára a legfontosabb magyar rockzenekar lett, saját napot kapott a Szigeten. Ehhez egy dolog kellett, hogy úgy legyen a zene az első, hogy a barátság mindennél fontosabb, ami persze patetikus, de „ha arról szólna a Tankcsapda, hogy ki mennyire tud gitározni vagy énekelni, akkor rögtön engem kellene kirúgni, hamis vagyok, mint a szar” – jegyezte meg Lukács.