Aktuális
Agnostic Front, Anti-Flag, Enter Shikari, Russkaja, Raunchy
Mivel a közelmúltban számos pletyka kelt szárnyra illetve többen kérdéseket fogalmaztak meg a 2009-es Azfeszt helyszínével kapcsolatban ezért a szervezőség kiadott egy hivatalos közleményt a témában.
A 2009 augusztus 19-23. közt megrendezésre kerülő Azfeszt helyszíne a nyírbátori Gyógyfürdő területe, illetve az ezt körülvevő földterületek. Idén tavasszal egy nagyszabású városfejlesztési projekt keretében elkezdődött a Gyógyfürdő és kemping teljes átépítése és fejlesztése. Az építkezés várható befejezése jövő év márciusában lesz. Mivel a beruházás érinti azon területrészeket is, amelyek korábban a fesztivál programhelyszíneinek otthont adtak, ezért az idei átmeneti évben jelentősen átalakul a rendezvény területi elrendezése.
A szervezői gárda folyamatos együttműködésben dolgozik a beruházás kivitelezőivel, illetve az építtető önkormányzattal, annak érdekében, hogy a 2009-es Azfeszt is a megszokott környezetben, és színvonalon legyen megrendezhető. Ennek az együttműködésnek az eredményeként lehetőség lesz a strand területből az építkezés által nem érintett területrészek használatára, továbbá biztosított lesz az egyik felújított medencében az ingyenes non-stop strandolási lehetőség.
A kemping tőszomszédságában kerül kialakításra az ideiglenes kemping, amely mind méretében, mind rendezettségében felülmúlja a régi kemping színvonalát. Ebből adódóan kényelmesebb, kulturáltabb és nagyobb számú sátorhely fog rendelkezésre állni minden fesztiválozó számára, mondják a szervezők.
Fontos tudnivaló a kemping használatával kapcsolatban, hogy erre kizárólag az augusztus 19. szerda 10. órai kapunyitást követően van lehetőség. A kemping infrastruktúra kiépítésének befejezése a szerda hajnali órákra várható. Ezért az esetlegesen már 18-án kedden a helyszínre érkező fesztiválvendégek anyagi értékeiért, illetve személyi biztonságáért a szervezők semmilyen felelősséget nem vállalnak. Mindezen szempontok figyelembevételével arra kérnek mindenkit, hogy érkezését leghamarabb a szerda reggeli órákra időzítse, elkerülve így a fölösleges kellemetlenségeket.
Rovataink a Facebookon