Saját magát temette az acid house

"Az egész sziget annyira 90-es évek" - magyarázza kötődését a hazafelé tartó taxiban alkalmi útitársam, Dél-Londonból a fesztiválra érkező Emma. "Placebo, Primal Scream, Fatboy, Offsping, pont ami 98-ban otthon volt menő. Olyan, mintha újra 20 évesek lennénk" és miközben ezt mondja, az elöl ülő férjére mosolyog. Ebbe a retró hangulatba illő koncertet adott a 90-es évek acid house érájának meghatározó csapata, a 808 State is. A nevét a mára kultikussá vált Roland TR 808-as dobgéptől kölcsönző manchesteri banda mára megpocakosodott alapítói saját bevallásuk szerint is öregek már.

A 90-es évek elején sikeres 808 State az Angliából induló acid house hullám egyik meghatározó csapata volt. A chicagói house e korai leszármazottja a lézerfények között, világító rudakkal a kezükben, extázisban táncoló fiatalok szubkultúráját jelente akkor. Ennek volt tagja a három alapító, Martin Pirce, Gerald Simpson és Graham Massey. Az 1988-ban verbuvált csapat Newbuilt című első albuma még nem, de az azt követő Pacific State maxi már meghozta az ismertséget és az anyagi sikert. A Massey-n kívüli két tag szólókarrierje miatt lelépett a csapatból, akiket Andrew Barker és Darren Partington dj-k pótóltak. 91-ben még Piercel közösen elkíszítették Ex:el című albumukat, melyen Björk is közreműködött, és ami a slágerlistás helyezéseket tekintve a legnagyobb sikerük volt. Ezt még négy album követte, a legfrisebb 2003-ban készült. Az elmúlt 20 év alatt a tagok több egyéni projektbe is belekezdtek, ám máig rendszeresen koncerteznek és adnak dj-szetteket közösen. Hozzánk a ritkaságnak számító koncert felállással érkeztek csütörtök estére a Party Arénába.

A koncert:
A zenekar pontosan kezdi a bulit. Basszusgitár és dob középen, a vezetőség a széleken foglal helyet. Kevesen vagyunk a sátorban, amin ők lepődnek meg legkevésbé. A közönséggel való kapcsolatteremtés a kongával idétlenkedő Darren Partingtonra hárul, akinek eszköztára az Old Traffod stadion hangulatát idéző füttyögésben és bekiabálásokban ki is merül. A 89-től 2003-ig készült számokból összeállított műsor a korabeli acid partik egész éjjelen át tartó zenei világáról ad rövid áttekintést. A koncertet a 92-es születésű Nimbus-szal kezdőik, aminek felharmonikusokban szegény gépi hangjai az elektronikus tánczene hőskorát idézik. Az előre programozott alapokat és a szintetizátor-szőnyeget terítő Andrew Barkernek nemcsak arcberendezése, de komor, érzelemmentes figyelme is Palotai Zsoltra emlékeztet, annyi különbséggel, hogy míg Palotai saját közönségének legapróbb rezdüléseit pásztázza szettjei alatt, Baker minden figyelmét a billentyűinek szenteli. Az első félórában saját előzenekarát előadó banda könnyedebb számaival terel minket a gyári banzájok fényrudakat pörgető látogatóinak világába. Majd a koncert felénél megszólal a Timebomb, amire az eddig automatában dülöngélő, szolid érdeklődésű közönség is táncra perdül. Ezt követően az első nagy slágernek számító 89-es Pacific State csillapítja le a kedélyeket, és terel át minket egy emelkedettebb hangulatba Massey élő szakszofonjátékán keresztül. Sajnos a többi számban az acid house hangzásvilág megszólaltatásáért felelős Massey-t maga alá temeti a tomboló dob és basszusalap, amitől valószínüleg az Aréna leghangosabb aznapi koncertjét halljuk. (A Party Aréna hangerejéről és korlátozásáról a cikk végén olvashatsz bővebben.) Aztán elindulunk a 2000-es évek felé: a 99-es Quncy's Lunch drum and bass alapja a közönségnek már ismerősebb zenei világot éleszt fel, így ez lesz a koncert legnagyobb sikere. Végül magukat idézőjelbe tévő kortörténeti áttekintéssel búcsúzik tőlünk a zenekar: a mára már unalmassá vált, 90-ben írt Cubi alatt folyamatosan szivárognak el a nézők, majd a már a technón nevelkedett generációnak szóló 2003-as Doctors and Nurses-zel még utoljára táncraperdiítik a maradék közönséget. És ezzel a szembeállítással a 808 State saját zenei gyökerét és az egész acid house generációt a színpadról áthelyezi zenetörténet panoptikumába.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!