Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMNemhiába foglalja el az EFOTT fél Orfűt és a Panoráma kempinget. Egyrészt nem kevés hely kell a tíz színpadnak, a sátraknak - már a keddi, nulladik napon 8000-en érkeztek a helyszínre -, a vendéglátó-ipari egységeknek, másrészt az off programoknak is el kell férniük. A másnapos EFOTT-látogatók azon kívül, hogy ingyenesen mártózhatnak meg az Orfűi-tóban, megannyi testi és szellemi regenerációs programban vehetnek részt. Aki még bír, az hőlégballonozhat, illetve mindenféle extrém játékokat próbálhat ki, de aki nem mer kockáztatni, annak itt vannak a klasszikusabb fajták is, mint számháború, kidobó, frizbi, sörös akadályfutás, kötélhúzás, lábtenisz. A stréberek elidőzhetnek az egyetemek sátrainál, vagy kerekasztal-beszélgetésben vehetnek részt, lesz színházi előadás, és kitelepül a fesztiválra Réz András ízlésakadémiája is.
De aki többre kíváncsi Orfűnél, az szervezett út keretében sör-, bor- és pezsgőtúrát tehet Pécsre, vagy a nagy hőség elől bemenekülhet az abaligeti cseppkőbarlangba. Gasztroőrülteknek ajánlott megkóstolni a Muskátli ccsárda harcsapaprikását túróscsuszával, ugyanis a helyi boltok a kifosztás határán állnak. A megjelent celebek is alkalmasak arra, hogy velük szórakozzon a nép; Vad Katalinnal például, akit egykor Michelle Wildként ismert a közönség, társasjátékot lehetett játszani szerda este.
Rovataink a Facebookon