Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMLáttuk a Kispál végét
Így kell nagyobb és nagyobb elvárásokat gerjeszteni egy koncert körül nulla reklámpénzből, még akkor is, ha ez csak egy főpróba volt.
Csütörtökön vírusként terjedt a hír, hogy a leggyorsabb 200 ember láthatja a Kispál és a borz titkos próbáját, a helyszínt csak később árulják el, derült ki a levélből. Pénteken a Sziget Octopus nevű sátrában Lovasi Andrásék kipróbálták, hogy milyen hosszú lesz a koncertjük, illetve a zenekarnak is jót tett, hogy a próbák után végre közönség előtt, színpadon játszanak. A trenírozás a legjobb hangulatú Kispál-koncerteket idézte fel, volt sok beszéd, sok szám, technikai baki, ami kreatívvá tette a zenekart. Bár a próba nem reklámnak készült, de láthatóan terjednek a képek és a videók az esti fellépésről a Facebookon már, sőt Lola is ott volt! (Az ugrás után közöljük, milyen számokat, milyen sorrendben és milyen vendégekkel játszanak el, plusz képriport!)
Lovasiék sok titkot elárultak a hétfői megabuliról (mi ezt nem tesszük), amin legalább 3 órát fog játszani a zenekar, úgyhogy MBT cipő és kempingszék kötelező. A faszalakú konfettit nem tudta legyárttatni a zenekar, de a bungee jumpingoláson dolgoznak még. Minden fontos számot eljátszanak, kivéve egyet, a Keringőt, ha tényleg igazat mondott Lovasi, amikor a jelenlévőket szavaztatta meg arról, hogy az Etetést vagy a Keringőt játsszák a koncerten, mert nem tudtak dönteni.
A koncerten előre láthatóan játszanak az érzelmekkel és az iróniával is, de szerencsére nem veszik komolyan magukat, lesz háromféle színpad, sokféle felállás, még klubkoncert-hangulat is. Nem lesz könnyes tekintet csak néha.
Merényi Dávid és Lévai Balázs vezetésével folyamatosan készülnek a hétfői koncertre a videoanyagok, ezért például a Szőkített nő című számot felírták a bátrak hasára. Az igazán ügyes Kispál-rajongók a képekből mindenre választ kapnak.
Rovataink a Facebookon