Csúnya lebőgés az ultibajnokságon

2010.08.12. 14:10
41 hozzászólás

Mióta úgy hét éve Korda Gyuri bácsi először üvöltötte bele az éterbe, hogy ólin, az ulti, a valaha legnépszerűbb hazai kártyajáték háttérbe szorult a póker mögött. A játék ősét, a máriást már 1787-ben játszották Magyarországon, a legnépszerűbb, rablóulti néven ismert változatról 1948-ban tettek először említést egy kiadványban.

A  rablóulti az egyik legizgalmasabb kártyajáték, az észről és a kombinatív készségről szól leginkább, nem pedig a szerencséről - egy első blikkre használhatatlan lap a talon felvételével olyan szépen alakítható hogy öröm nézni, egy más kezében egyébként jó leosztásból pedig egy kevésbé tapasztalt játékos ritkán tudja kihozni a maximumot.

A Szigeten minden nap rendeznek ultibajnokságot, a Logikai játékok sátra nevű helyen, ahol a kártya mellett társas- és táblás játékokkal is elüthetjük a józanodásra szánt kora délutáni órákat. Persze pókerverseny is van, a szerda délutáni regisztrációra hosszú, tömött sorokban érkeztek a holland és francia fiatalok. Bezzeg ultizni csak hatan jöttünk össze.

Régebben hajnalokig tartó ulticsatákat vívtam a haverjaimmal, előfordult, hogy a Videó presszó nevű törzskocsmánkból háromkor úgy zavart ki a tulaj, hogy most már menjünk a vérbe a kártyánkkal együtt, hiszen fogyasztás nem nagyon volt a partik mellé - hiszen részegen ezt a játékot nem lehet játszani. A Szigeten mintegy ötéves kihagyás után ültem le az asztalhoz (ezt nem azért mondom, hogy mentsem az irhámat jó előre), és 30 leosztás után szégyenszemre hatból a hatodik helyen végeztem.

Az ulti nem olyan, mint a biciklizés, ha nem foglalkozik vele az ember, az apró finomságok elvesznek, ismét meg kell tanulni az ökölszabályokat. Itt nem elég nagyjából odafigyelni, a letett lapokból érezni kell, mi van, mi lehet a másik kezében, és nem lehet eldobni a piros ászt, ha az ellen egyértelműen a durchmarsra hajt (az a játék, amiben vállalja, hogy minden ütés az övé lesz), még akkor sem, ha meg vagyunk győződve a betlink betonbiztosságáról.

Nem pénzre és nem is vérre ment a játék szerdán délután, de az ulti eleve nem az a játék, amiben az ellenfél kifosztása és a havi kosztpénz megszerzése a cél. A közös játék, a bemondás elfogása, az alkalmi partner gondolatainak kitalálása ezerszer izgalmasabb, mint egy halom zseton beseprése. Félreértés ne essék, nem a pókert cinkelem, mert az a játék is sokkal több egy egyszerű blöffsorozatnál, de az ultinak van egy olyan megfoghatatlan hangulata, amitől sokkal szerethetőbb és élvezetesebb lesz, mint valami nyeretlen balek kifosztása.

A nők ebben a kártyajátékban is nagyon jók, szerdán egy Orsi nevű lány kente el a szánkat, de alaposan. Ha valaki kedvet érez egy kis ultihoz (nem pénzbe, hanem pontra, dicsőségre, önigazolásra játszanak), akkor sétáljon a térképen 14-es számmal jelölt sátorig, nem bánja meg.