Töke volt a menyasszonynak

Az ember sokféleképpen mehet el koncertre. A konzervatívabb látogatók hallani akarják a kedvenc dalaikat, amelyeket remélhetőleg együtt visíthatnak az első sorban. Sokan csak úgy elmennek, mert a haverjuktól hallották, hogy egy előadó jó. Sokan be vannak rúgva, és véletlenül belenéznek. Én például úgy mentem Peaches bulijára, hogy egy pár év alatt lefutott, a megújulással sikertelenül próbálkozó koncertet nézek, néhány fasza  és sok közepes dallal. Kis túlzással az újfajta A38/Wan2 sátor jobban érdekelt, mint maga a koncert.

Aztán bementem, és Peaches letaposta az arcomat. Ez a másfél óra fényes bizonyíték volt arra az elméletemre, miszerint az igazán jó dalok csak egy részét képezik egy bulinak, az előadás módja és a jó kiállás legalább ilyen fontos. Peaches és nem tudom kikből álló zenekara például mindenki megbotránkoztatását vette célba, de nem ám a társadalmilag elfogadott módon, béna politikai üzenetekkel és félórás társadalomelméleti kiselőadásokkal két dal között, hanem egyszerű paraszt számára is szórakoztató módon, seggekkel, fedetlen szilikoncsöcsökkel és fasszal. Ez utóbbi kettő mellesleg egy személyen helyezkedett el, akinek főleg a tánc volt a feladata.

Képek a Peaches koncertjéről

A shemale felkérése valószínűleg az öregedő Peaches ötlete volt, aki a koncert – vagy inkább performansz – komoly részét egy vicces tolókocsiban töltötte (valami baja van a lábának), amivel néha komoly koreográfiát mutatott be. Persze nem egyedül, hanem meztelen táncos kísérője segítségével. Emellett persze tökéletesen énekelt. A koncert nagyjából követte a lemezek fejlődését, csörömpölős punkos electroclashből szép lassan váltottak át a tavaly kiadott, finoman szólva is középszerű I Feel Cream diszkóslágereire. Ez utóbbi rész talán még dekadensebb volt, mint a törés-zúzás, ugyanis amíg a rokksztár pózban feltartott gitárok között inkább vicces volt ez a fajta nemekkel való játszadozás, addig a címadó dalnál konkrétan egy melegbárban éreztem magam.

Objektíve nézve amúgy itt is kiütközött, Peaches mennyivel jobb volt a nullanullás évek elején, elég csak meghallgatni egymás után a Fuck the Pain Awayt és a Talk to Me-t ennek bizonyítására, de ezeket a különbségeket is sikerült eltüntetni a profi hangzással, a minden komoly világítást nélkülözve is lekötő előadásmóddal, meg hát na: VOLT EGY NŐ FASSZAL. Aki kihagyta, nem is tudja, mi az a dekadencia.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!