Guetta és tanítványai – Szupersztárok a Balaton Soundon

2012.07.12. 19:00 Módosítva: 2012.07.13. 16:41
26 hozzászólás
Az Index fesztiválblogja

Azt, hogy az elmúlt tíz évben az elektronikus tánczene végérvényesen a popbiznisz részévé vált, mi sem mutatja jobban, mint maga a Balaton Sound, valamint a fellépők idei névsora. Míg egy ekkora méretű, kifejezetten erre a műfajra szakosodott fesztivál a kétezres évek elején elképzelhetetlen lett volna Magyarországon, idén már az is elmondható, hogy javarészt aktuális, trendi, világviszonylatban is erős neveket tartalmazó fellépőlistát sikerült összeállítani, aminek húzó nevei tényleg alapjaiban határozzák meg a mainstream tánczenét, vagyis azt, ami manapság a rádióból, a tévéből, és a csapból is folyik. Ebbe a klubba tartozik az évről évre visszajáró David Guetta mellett a slágereit szintén világsztárok közreműködésével jegyző Calvin Harris, valamint a pofátlanul fiatal Avicii, aki alig néhány, ám annál nagyobb slágerrel érte el, hogy idén kiemelt előadónak számítson a nyári fesztiválokon, így Zamárdiban is.

DMOHA20120711001
Fotó: Mohai Balázs

Essünk túl először azon az emberen, aki nélkül talán már lassan meg sem rendeznék a Balaton Soundot: David Guettát mindenki ismeri, aki az elmúlt öt évben akár csak egyetlen órát hallgatott kereskedelmi rádiót, de valószínűleg még az is, aki egy percet sem. Azzal kapcsolatban ugyan még váratnak magukra a pontos kutatási eredmények, hogy a francia DJ-producert pontosan mennyien rühellik teljes szívükből a világra szabadított, unásig és még azon túl is milliószor hallott gigaslágereinek köszönhetően, az viszont biztos, hogy bulizók tízezrei képesek eksztázisban végigtombolni a szettjeit Miamitól Tokióig, amiket népszerűségének köszönhetően javarészt nem is klubokban, hanem stadionokban vagy a Balaton Soundéhoz hasonló nagyszínpadokon ad elő. Kelly Rowlandtől kezdve Snoop Doggon és Kid Cudin keresztül, a Black Eyed Peasen át Rihannáig számtalan popsztárral elkövetett slágereit felsorolni is nehéz, legutóbbi, dupla(!) nagylemeze már a brit és amerikai listán is az első ötbe került, a tavalyi évben pedig még egy dokumentumfilm is készült arról, hogy mennyire eszeveszetten menő dolog David Guettának lenni.

Bár legutóbbi soundos fellépését finoman szólva sem dicsértük, azt nehéz vitatni, hogy munkássága alapjaiban határozta meg az elmúlt évek mainstream tánczenéjét. Számtalan popelőadó, még ha nem is vele dolgozik, az általa sikerre vitt recept alapján igyekszik elkészíteni legújabb slágerét, többek között ennek köszönhetően az elektronikus tánczene manapság soha nem látott népszerűségnek örvend az eddig tőle javarészt tartózkodó Egyesült Államokban is. Túlzás nélkül mondható, hogy az idei Soundon fellépő egyéb sztárproducerek, mint például Calvin Harris, a Swedish House Mafia tagjaként ismert Steve Angello, vagy Avicii mind az általa beindított trendnek köszönhetik korábban elképzelhetetlenül széles körű sikereiket. A kétezres évek végére egyértelműen David Guetta tette kézzel fogható valósággá a korábban már Paul Oakenfold, Paul Van Dyk és Tiesto sikerei kapcsán is gyakran ismételgetett tételt, miszerint a DJ-k az új rocksztárok.

Ki, mikor, hol?

Calvin Harris - Július 12., 19:30

Avicii - Július 12., 21:30

David Guetta - Július 13., 21:30

Mindhárman a Heineken Nagyszínpadon

Míg a karrierjét DJ-ként kezdő Guetta másfél évtized alatt jutott fel a csúcsra, addig az idei Sound másik húzónevének, az elsősorban producer, dalszerző és csak másodsorban lemezlovas Calvin Harrisnek jóval gyorsabban sikerült betörnie a slágerlistákra. A még mindig csak 28 éves skót srác karrierje a kétezres évek közepén indult, pont ott, ahol akkoriban sokan másoké is, a MySpace-en. Bár már a 2007-ben megjelent, I Created Disco című első, házilag összerakott albumán is akadtak sikeres számok, az igazi áttörést az idén Zamárdiban szintén hallható Dizzee Rascallal közösen készített Dance wiv Me című dal, majd második szólóalbuma, a brit lista első helyéig jutó Ready for the Weekend hozta meg neki.

Az olyan slágerek, mint az I'm Not Alone, a Ready for the Weekend, a Flashback és a You Used to Hold Me pillanatok alatt népszerűvé tették, amivel párhuzamosan persze jöttek a felkérések az elektronikus tánczenével kacérkodó popsztároktól is. Az elmúlt években producerként és dalszerzőként Rascal mellett többek között Kylie Minogue, Sophie Ellis-Bextor, a Ting Tings és Mary J. Blige dalaiban is közreműködött, de dolgozott együtt Tiestóval, az LMFAO-val, és az idei Sound ugyancsak fellépő Example is vett fel vele számot, mint ahogy nemrég a Scissor Sisters is. Na, és persze Rihanna, aki miután David Guettával már dolgozott, őt sem hagyta ki, ebből lett a tavalyi We Found Love, az elmúlt évek egyik legjobb Rihanna-slágere.

Harris, ha minden igaz, idén hozza ki harmadik, szerényen csak saját magáról elnevezett albumát, amin az eddigi jelek szerint minden korábbinál erősebben követi a Guetta által jó alaposan kitaposott utat. A lemezről már tavaly megjelent a Kelisszel készült nyári sláger, a Bounce, a Ne-Yo által felénekelt Let's Go épp mostanában megy nagyon a diszkókban és a rádiókban, egy hamarosan megjelenő új számában pedig Example közreműködik majd. Az annak idején MySpace-en feltűnt Calvin Harris nagyon úgy tűnik, hogy néhány év és nem egész három nagylemez alatt eljutott a barkácsalbumtól, valamint a még klasszikus diszkóelemekkel kacérkodó számoktól a harsány, eksztatikus szintikkel és popsztárokkal felturbózott táncparkettbombákig. Ha így folytatja, hamarosan nehéz lesz nem David Guetta kisöccseként tekinteni rá, pedig ezt az I Created Disco, de még a Ready for the Weekend idején sem sokan gondolták volna.

Az idei Balaton Sound egyik legaktuálisabb és legfiatalabb sztárfellépője a mindössze 22 éves svéd Tim Berg, vagyis Avicii, aki voltaképpen két-három slágernek köszönheti, hogy idén többek között már a Miamiban rendezett neves Ultra Music Festivalon is húzó névként léphetett fel. Miután annak idején, 18 évesen ő is a MySpace-en tűnt fel a Lazy Jones című Commodore 64-játék zenéjének feldolgozásával, első komoly sikerét 2010-ben, a Tim Berg néven kiadott Bromance című számmal érte el. A lágy, éteri szintitémát harsány, eksztatikus arénatrance-őrületté fokozó track nem sokkal később még nagyobb siker lett a Samuele Sartini és Amanda Wilson Love You Seek című dalából kölcsönvett énekrészekkel, és végül Seek Bromance címmel lett számtalan országban, így nálunk is rádiósláger.

Mindez pedig úgy tűnik elég is volt a mainstream klubzene szempontjából manapság amúgy is nagyon termékeny helynek számító Svédországból származó srácnak, aki előtt ezek után látványosan megnyíltak a kapuk. Remixek Robynnak, Tiestónak, Nadia Alinak, a Daft Punknak, David Guettának és másoknak, közös szám a brit X-Factor-győztessel, Leona Lewisszal, egyre nagyobb közönség előtt előadott DJ-fellépések szerte a világban, majd aztán jött a még nagyobb dobás.

A tavaly megjelent Levels című száma az idei év elején elhunyt amerikai rhythm & blues- és soul-legenda, Etta James emblematikus énekrészletével vitathatatlanul az elmúlt évek egyik legnagyobb klubslágere lett. A számot az elmúlt évben orrvérzésig játszották a DJ-k és a rádiók, számtalan tévé- és rádiószpotban hallható, megannyi remixe jelent meg, köztük például a nemrég nálunk is megfordult dubstep-sztár, Skrillex verziójával, míg a nemrég hazánkban szintén fellépő Flo Rida Good Feeling című dalának alapjaként használta fel a számot, ami így a brit lista éléig jutott, és az USA-ban is az első háromba került. A Levels olyan magasságokba repítette Avicii karrierjét, amire ilyen rövid idő alatt talán még nem is volt példa az elektronikus tánczene történetében. David Guettával közösen készített Sunshine című számát ráadásul legutóbb Grammy-re jelölték, úgyhogy cseppet sem meglepő, hogy idén már Madonna és Lenny Kravitz is felkérte egy-egy remixre.

Mindezek után mondhatnánk, legalább annyira gúnyosan, mint elismerően, hogy Guetta egy újabb sikeres tanítványával állunk szemben. Avicii szédületes tempóban felfelé ívelő karrierjében viszont még az is benne van, hogy ennél is többet érjen el. A srác ugyanis ott tart jelenleg, hogy még a mainstream dance- és popzenéktől deklaráltan távolságot tartó, ugyanakkor az indie pop, rock és elektronikus produkciókat preferáló, meghatározó lapnak számító Pitchfork sem érzi cikinek foglalkozni vele, sőt egyenesen dicsérni legújabb, Silhouettes című számát. Aminek kapcsán ráadásul még azt is megírták, mennyire király a bombasláger Levels is. Ebből persze még meredek lenne rögtön arra következtetni, hogy a fiatal svéd producer vállán borul majd látványosan össze a mainstream és az alternatív/indie zenei kultúra, az viszont mindezek után könnyen elképzelhető, hogy pár év múlva valami olyan jelenségről fogunk majd értekezni, amivel kapcsolatban kénytelenek leszünk őt is meghatározó szereplőként feltüntetni, ahogyan azt tesszük manapság például David Guettával.



  • Tippek
  • Bankszámla