Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMNem számítanak a földrajzi távolságok - Tinie Tempah-interjú
Dizzee Rascal és Tinie Tempah között sok párhuzamot lehet vonni: mindketten rendelkeznek nigériai felmenőkkel, ugyanabból az angol zenei színtérből indulva lettek újgenerációs popelődók és karrierjük következő lépcsőfokának az Egyesült Államokat tekintik. Azonban a különbség kettőjük között, hogy amíg Dizzee Rascal kis klubokból indulva, szép lassan a brit urban music első számú exportcikke lett, addig Tinie Tempah szinte azonnal hasonló szintre jutott, amihez elég volt mindössze egy bemutatkozó lemez. A két rapper között mindössze négy év különbség van, de Tempah végig példaképként beszél elődjéről.
Jártál már korábban Magyarországon?
Még soha. Igazából, pont az előbb gondolkoztam azon, hogy mégis mit tudok Magyarországról, de aztán rájöttem, hogy még egy magyar ismerősöm sincs, szóval elég keveset. Emiatt elképzelésem nem volt, hogy mégis mi fogad majd itt, de teljesen le vagyok nyűgözve, fantasztikus ez a hely. Muszáj találkoznom magyar emberekkel, mert nagyon kíváncsi vagyok rájuk.
Lesz rá időd?
Remélem, mert estére Budapesten leszünk, és csak vasárnap repülünk vissza Londonba. Elmegyünk bulizni valahova a városban, az már biztos. Szerinted melyik klubba érdemes elmenni?
Semmiképpen se oda, ahova majd a taxis vinni akar.
Na, ezt megjegyzem! (nevet)
A Pass Out máig a legismertebb dalod, amely a mainstreammé váló dubstep vagy electro-house helyett drum and bass elemeket tartalmaz. Szerinted menyire csökkent az utóbbi népszerűsége a 2000-es évekhez képest?
Nagyon fontos számomra a brit underground kultúra, így a drum and bass is. Úgy érzem egy újkori előadónak kötelező visszanyúlni az elektronikus zene alapjaihoz. Márpedig a drum and bass nagyon sok mai producert inspirált. Az új lemezemen még többet kísérleteztem vele, ahogy számos olyan hatás is lesz benne, amit nem várnának tőlem az emberek. Nagyon kíváncsi leszek az emberek véleményére.
Wiz Khalifának is mutattál drum and basst?
Naná! Fantasztikus volt együtt dolgozni vele, nagyszerűen éreztük magunkat végig. A kettőnk karrierje szerintem párhuzamos egymással ezért a legjobbkor jött a lehetőség, hogy együttműködhessünk. Ahogy Nagy-Britanniában a Black and Yellow, úgy Amerikában a Pass Out futott be nagyon, és emlékszem a haverjaim sorra küldték az sms-eket, hogy mindenképpen próbáljak meg vele csinálni egy dalt. Elküldtem neki az alapokat, ő pedig felvette rá az éneket mire odaértem az Államokba. A stúdióban teljesen le voltam döbbenve, mennyire tökéletesen szól az egész.
Szerinted mennyi esélye van betörni a brit rappereknek a tengerentúlra?
Korábban senki sem gondolta volna, hogy egy olyan tradicionálisan brit műfaj, mint a dubstep, majd pont egy amerikainak köszönhetően lesz világhírű. Skrillex a legjobb példa rá, hogy a világ egyre kisebb és nem számít már ki, melyik országban él. Lehet, hogy Amerikában majd nem a hiphop-fanatikusok veszik a lemezeimet, hanem azok a srácok, akik odavannak a mai dubstepért. Ez egy természetes folyamat, ami csak segíti a zene fejlődését. Vegyük példának Magyarországot. Itt is ismerik Jay-Z-t, Dizzee Rascalt, Kanye Westet vagy akár engem. Ebből is látszik, hogy egyre kisebb a világ, ahol élünk és nem számítanak a földrajzi távolságok.
Mindössze 23 évesen már saját lemezkiadód van. Szerinted ma már elengedhetetlen, hogy egy befutott zenésznek saját kiadója legyen?
Nem mondanám, hogy elengedhetetlen, inkább csak ajánlott. Ha egy zenész megteheti, hogy saját kiadója legyen, azzal nem csak saját magának segít, hanem az utánpótlás-nevelésben is. Ha nem lenne ennyi független kiadó, akkor lehet most nem beszélgetnénk itt arról, hogy mikor törnek be a brit rapperek az amerikai piacra.
Nem félsz attól, hogy a brit urban music térnyerésének köszönhetően felhígul a színtér és a végén már Justin Bieber is grime-ra énekel majd?
Onnantól kezdve, hogy egy műfaj kitör az undergroundból, már igazából bármi történhet vele. Olyan ez, mint a rockzene, abban is van soft-rock, pop-rock és mindenféle más. A lényeg, hogy folyamatosan aktuális maradjon, aztán a rajongók eldöntik, melyik tetszik és melyik nem. Nekem kifejezetten tetszik, hogy ennyi ember kezdett el végre érdeklődni a brit urban music olyan irányzatai iránt, mint a grime, a dubstep vagy a drum and bass, és az csak jó, ha a végén Justin Biebernek köszönhetően ismeri meg rengeteg ember ezeket a zenéket. Ez sokat segít abban, hogy egyre többen fedezzék fel maguknak az eddig csak az undergroundban ismert előadókat.
Mikor döntötted el, hogy a zenével akarsz foglalkozni?
Már nagyon korán, olyan 12 évesen, amikor először hallottam a So Solid Crew-t. Ők olyanok nekünk, mint Amerikának a Wu-Tang Clan. Aztán amikor meghallottam Dizzee-t, tudtam milyen zenével szeretnék foglalkozni.
Jóban vagytok Dizzee-vel?
Az utóbbi időben egyre többször léptünk fel egymás után, szép lassan összehaverkodtunk és mára már nagyon jó barátok vagyunk. Tudod, ő nekem egy igazi példakép, aki nélkül én se lennék ott ahol. Gyerekként egyszerűen megőrültem érte, rajongtam a zenéjéért és mindenért, amihez köze volt. Letöltöttem minden számát és azon voltam, hogy egyszer olyan lehessek, mint ő. Neki köszönhetem a szenvedélyt, amit a zene iránt érzek és a stílusomat, amit kialakítottam magamnak. Aztán amikor találkozol a példaképeddel és beszélgetni kezdtek, majd barátokká váltak olyan, mintha egy álom teljesülne.
Szerinted ki az az előadó, aki tökéletes példakép lehet a jövő generációjának?
Teljesen őszinte leszek most veled, és azt mondom Calvin Harris. Imádom őt és nagyon sokra tartom, mert ő egy hamisítatlan brit producer, aki csak a hírnevét öregbíti az otthoni zenei színtérnek és nekünk is segít előrébb lépni. Dizzee is nagyon kedveli őt, és lesz még közös számunk vele a későbbiekben. Rajta kívül szerintem Kanye West még egy meghatározó figura, aki mindig előre látja, mi lesz a következő nagy zenei trend illetve rengeteg tehetséges rappernek ad lehetőséget a kiadójánál még olyanoknak is, mint D'banj, akinek semmi esélye sem lenne Afrikából karriert csinálni. Végül meg kell említenem a Here We Go Magicet, akik még kevésbé ismertek, de egyszerűen elbűvölő, amit csinálnak és ahogy szembe mennek mindenféle trenddel. Mindenképpen a hozzájuk hasonló együtteseké a jövő.
Rovataink a Facebookon