Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Ügyes húzás volt a Hegyalja-szervezőktől ugyanabba az idősávba rakni a két nagyszínpadon a Danko Jones és Everlast koncertjét, hiszen jócskán lehet átfedés a két rajongótábor közt. Így meg kellett hozni azt a keserű döntést, hogy amennyiben az ember mindkét előadóra kíváncsi, akkor a koncerteknek csak szűken a felét tudja megnézni. Aki pedig azt tervezte, hogy belenéz a Danko Jones elejébe, majd átsétál Everlastre (aki egyébként egy baseballsapkás haverjával és két akusztikus gitárral próbált nagyszínpad-kompatibilis lenni, teljesen sikertelenül), az rosszul járt, hiszen a kanadai rock 'n' roll-csirkefogók élőben addiktívabbak, mint a heroin, és egy Danko Jones-koncertet szinte lehetetlen otthagyni.
A Danko Jones ugyanis még akkor is kíméletlenül szórakoztató tud lenni, ha az utolsó egy-két lemezük néhány eltalált dal kivételével – lásd az itt is játszott klipnótát, a Full Of Regretet - nem sikerültek valami fényesen. Az eddig kiadott Danko Jones-anyagok ugyanakkor már kitermeltek annyi slágert, hogy a zenekar még akkor is egy faltól-falig hibátlan másfél órát produkáljon, ha az új dobos, az Offspringben és a Rocket From The Cryptben is megfordult, szinte csak a helmetes John Stanieréhez mérhető feszességgel és energiával játszó Adam "Atom" Willard egészen konkrétan szétveri maga körül a dobcuccot, a zenekar névadójának, Danko Jones gitáros-énekesnek pedig Black Sabbath- és Kiss-riffekkel, meg pofázással kell eltölteni hosszú perceket, amíg Willard körül újraépítik a cuccot.
Jonesról ugyanis már rengetegszer leírták, hogy az egyik legjobb frontember a világon: egy nagypofájú, hiperintelligens, villogó szemű félvér figura, akinek már csak a konferálásaiból is össze lehetne hozni egy komplett lemezt, ami aztán egy az egyben mosná le a hazai standup-színteret. Itt először csak kikérte magának, hogy a szomszédos partisátorból áthallatszik a veretés, majd egy elsősoros figurát kezdett el basztatni, hogy ne lógassa már a fejét, inkább örüljön, hogy Danko Jones-koncerten lehet, ezután közölte az emberekkel, hogy ő igazából egy álruhás szuperhős, úgyhogy kurvára figyeljünk magunkra, mert mindenkit lát: mindezt persze egy ennél jóval viccesebb, úgy ötperces monológban. Imádnivaló.
A zenekar bunkó, kétriffes, kiabálós, ámde zseniális érzékkel megírt rockdalai - mintha mondjuk a Helmet jammelne a korai Hellacoptersszel, gitárszóló semmi, mindössze véregyszerű, mégis okos gitározás, és persze irgalmatlanul nagy refrének - legalább annyira a velejénél ragadják meg a rockzene lényegét, mint mondjuk az AC/DC munkássága, ám szerencsére a Danko Jonesból sose lesz akkora zenekar, hogy csak több kamionnyi pirotechnikával tudjanak elindulni turnézni. Részemről legszívesebben havonta megnézném őket: lehetőleg persze valami koszos, kétszázfős klubban.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon