Másnaposság vedeléssel kompenzálva
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
A Fekete Zaj legerősebb napja egyértelműen a vasárnap volt. Először az angol és finn zenészekből alakult, sötét, akusztikus folkzenét játszó Hexvessel lépett fel, ahol az énekes-gitáros az a Mat McNerney, akit többek közt olyan black metal legendákból lehet ismerni, mint a Code vagy a Dodheimsgard, majd az izlandi Sólstafir, akik a kilencvenes években játszott metálos csűrdöngölésből úgy mentek át hetvenes éveket idéző rockba, hogy közben végig vállalhatóak maradtak.
A külön ütőhangszeressel, billentyűssel, hegedűssel felálló Hexvesselt úgy lehetne leginkább leírni, mint egy nagyon lassú és nagyon gonosz Woven Handet hallanánk, akik amúgy pont tavaly játszottak a Fekete Zajon. Ugyan McNerney hangja más, mint David Eugene Edwardsé – jóval magasabb fekvésben énekel, és kevesebbet rekeszt – és a zene sem az amerikai folkból, hanem inkább az angol-északi vonalból táplálkozik, a lassú, nyomasztó, vánszorgó dalok és a hangszerelés miatt a hangulat stimmel. Élőben persze jóval súlyosabban szólt: a Dawnbearer lemezről elővett, rommá jammelt Solomon's Song egyértelműen a koncert legmegkapóbb pillanata volt, de az új dalok tanúsága szerint a szeptemberben érkező No Holier Temple című új Hexvessel-lemezzel sem lesz nagy gond.
A Sólstafir énekes-gitárosán, a szakállával és hosszú hajával leginkább a Black Crowes-frontember Chris Robinson északi unokatestvérére emlékeztető Aðalbjörn Tryggvasonon már a koncert előtt látszott, hogy a tegnapi másnaposságot gyors vedeléssel kívánja kompenzálni.
A koncert ennek ellenére hibátlan volt: a rockos, húzós, de igencsak hosszú, rengeteg jammeléssel megbolondított dalokat – nyilván a remekül sikerült utolsó lemezt, a Svartir Sandart erőltették főleg, de volt a Köld címadója és a Masterpiece Of Bitternessről ismerős Ritual Of Fire is, utóbbi jóval szelídebb verzióban – halálpontosan játszotta a külsőre egyébként a Led Zeppelin és a cowboykalapos, korai Sex Actiönre emlékeztető zenekar.
Tryggvason magas fekvésű, el-elcsukló éneke tipikusan a szereted vagy gyűlölöd hang, de a leginkább egy metálba oltott Sigur Rósra emlékeztető, hat-hétszámos koncerten ő sem nagyon tudott hibázni. Még az sem zavarta, hogy a koncert alatt végig vedelt, sőt, az év rock'n roll pillanatát is ő követte el, hiszen az a jelenet, ahogy először a gitárost, majd a dobost is megitatja Jim Beammel, leginkább a Mötley Crüe-re hajazott, és teljesen szétrombolta a mogorva északi emberekről alkotott sztereotípiát.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon