Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
„Mindig ilyen hullámos volt a hajad? Nyáron begöndörödik. Azt el is hiszem - milyen sampont használsz? Na persze, tök hülye vagy, biztos a sampon miatt, mi?”
Femininebb Győr környéki fiúkkal vonatoztam le az EFOTT-ra, akik hánytatóan édes piákat ittak („a nagyapámét kóstold már meg, ez sárgabarckágyon érlelt igazi magyar biobarack mézesen, ténylegesen érezni fogod benne a barackot”), imádják a balkáni zenéket, de főleg csajozni mentek a fesztiválra. Alkalmi cimboráimtól azt is megtudtam, hogy idén nyáron gyakorlatilag le se lehetett normálisan barnulni, Peti mondjuk napokig tetőt épített a nyaralón, úgy könnyű, Gabesznak pedig mákja volt, mert volt egy hetet az erasmusos nőjével Máltán, de az azért nyilván más.
Aztán amikor Fehérváron felszálltak a macifröccsös lányok, a nagy visításokra pedig átjöttek a szomszéd kocsiból két üveg limoncelloval, az egész kocsi kolis szobabulivá alakult: megünnepeltünk egy statisztika hármast, ami szívás volt, de legalább megvan, sajnáltuk Erikát a csalfa barátja miatt, de titkon örültünk, hogy most vissza akar vágni neki, megbeszéltük, hogy hol, s mikor fogunk mindenféleképp találkozni a fesztiválon, a túlzásbavitt kölniket is legyőzte a kiömlött émelyítően cukros szeszek szaga, a háttérben meg valami patetikusabb, kispálszerű banda bömbölt telefonról.
Egyébként az egész EFOTT-ra az efféle kollégium hangulat illett leginkább, ennek minden előnyével és hátrányával együtt. Túlzás nélkül mondható, hogy a fellépők listája nem különösebben lépte át az ember ingerküszöbét, de fesztiválokhoz képest kis területen volt minden, nagyon olcsó volt a pia, az átlagéletkor 20 év körül lehetett és döntően vidékiek jöttek el. Mindezen adottságok azt jelentették, hogy sátortáborban sokszor legalább akkora buli volt, mint a színpadoknál, le-fel kolbászoltak a merevrészeg férfitársaságok, de baromi könnyű volt csajozni és a némi füvet leszámítva gyakorlatilag nem volt illegális kábítószer a környéken.
Ilyen még sokfelé akad, viszont a hazai fociedzők nyelvén szólva a nüanszok döntöttek, ezek pedig elég kolissá tették az eseményt. A vasúttállomástól kicsit arrébb például egyenetlen volt a talaj, és a kerítés alatt mászott be gyakorlatilag minden James Bond wannabe ismerősöm, Bence már egy 50 fős német turistacsoporton gondolkozott, hogy bevinné őket egy ezresért, ha érdekli őket ilyesmi. Az így bejutó kópék a sátortáborba érkeztek, ahol ipari mennyiségben ment a jegygyár, a valódi karszalagok levágott végeiből pillanatragasztóval seperc alatt egy szinte tökéltes hétvégi jegy jött ki, amit kisebb-nagyobb manufaktúrák 4-től 8-ig folyamatosan toltak baráti alapon.
Ennél is meghatározóbb volt az, hogy ugyanitt érkeztek be a szeszek, ezért gyakorlatilag teljes bárok szolgáltak ki a sátrak között vodkanarancsot, whiskey-gyömbért és hasonló költséghatékony, de csajoknak is elfogadható italokat. Ehhez mérten pedig lokális particsúcspontok alakultak ki egy-egy ilyen italmérés vozáskörzetében, a fesztivál a fesztiválban klánhangulatával.
Külföldiek egyáltalán nem voltak, Gergő látott egy négert, aki nem a Faithless énekese volt, de őt hibahatáron belülinek minősítettük. Egyébként budapestiek se nagyon, az egyik szervezet aláírásgyűjtő íve alapján a fesztiválozók tíz százaléka lehetett pesti.
Másrészt azzal a várakozással jöttem le, hogy ez lesz a szegény ember Balaton Soundja, ehhez képest messze volt a strand, és a déli órákat leszámítva végig elég hideg volt, esténként meg a feltámadó szél miatt egyszerűen muszáj volt ugrabugrálni és inni. Ami pedig, valljuk be, erősen leegyszerűsíti a könnyedebb ismerkedést. Vanda megkérdezte klotyóra sorban állás közben egy ragacsosraszta hippi lánytól, hogy kufircolt-e már toi-toiban, mire azt mondta, hogy nem, mert az undorító, de tegnap mögötte már összejött egy meghittebb affér. Személyes csúcspontként az alábbi párbeszédet értékeltem:
- Szia, te ki vagy?
- Fernando vagyok, de szólíts Ferinek.
- És mit csinálsz épp itt?
- Én vagyok a spanyol nagykövet, meghívtak.
- De akkor tök jól tudsz spanyolul, nem?
- Persze, adsz egy cigarillot?
- Most mit mondtál?
- Hogy passzolsz-e egy cigit.
- Ja, persze.
A koncertek inkább szükséges kényelmetlenségnek tűntek, és teljesen érthetetlen volt, hogy minek három pontosan ugyanolyan lakossági tech-house sátor, bár kétségtelenül osztatlan sikert arattak. Ez abszolút adja a soltvadkerti Retro2 diszkóban, de ide elég lett volna egy nagy, beledumálós dj-vel és alkalmasint habparty-val. Emellett nagyott kellet csalódnom abban a meggyőződésemben is, hogy ez a hegedűs balkáni mulatós pontosan tíz éve ment ki a divatból, itt megőrültek érte az emberek. Mármint ez lehet, hogy őrült egzotikus Hamburgban, de mi igazán tudhatnánk már, hogy a Balkán a hiányról szól, ha megengedhetnének maguknak jobb zenét, azt hallgatnák ők is.
Összességében az EFOTT-ot a fesztiválok közt nem lehet komolyan venni még itthon sem, viszont ha megengedünk neki egy saját kategóriát, akkor elég jól hozza hozzávetőleg a gimis nyári táborok hangulatát. Végül pedig had idézzem fel Bobót, aki könnybe lábadt szemmel szorongatta utolsó este a becsempészett boroskóláját Bohemian Betyars koncert alatt, és őszinte örömmel fordult felénk, nehezen artikulálva azt, hogy:
- Kell ennél több, pajtásaim?
Azt hiszem nem. Néha pont erre van szükség.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon