A Mechagodzilla felkel és jár

Voltak kétségeim afelől, hogy Amon Tobin jó választás-e egy vízparti fesztiválra. Ő ugyanis éjsötét, drónos-mechás zenét játszik, agybomlasztó geometriai ábrákkal súlyosbított vetítéssel, és ez vízparton csak akkor működik, ha a strandot éppen robotrepülők bombázzák le. A pedagógiai értéke viszont magas, mivel a Balaton Sound jó kapudrog lehet Tobinhoz: ha már arra jár az ember, talán meghallgatja, és rájön, hogy jó.

Fotó: Kristy Sparow

A fél kettőre ígért kezdés majdnem fél órát csúszott, és a vetítés is sokkal fapadosabb volt a Tobin-fellépéseken megszokottnál, de a kellemetlenségek nagyjából ennyiben ki is merültek. Az világos volt, hogy ez nem egy Tobin-koncert lesz, hanem egy Two Fingers dj szett, csak az nem egyértelmű, hogy a kettő között mi lehet a különbség. A Two Fingers ugyanis Tobin hip hopos pszeudója: az első albumot közösen készítette Doublecklickkel, míg a tavaly megjelent Stunt Rhythms már szólóprojekt volt. Érződött rajta, hogy ez inkább egy rutinos profi ujjgyakorlata, mint új hangépítészeti etalon, de mindig elő lehet venni, ha a lenémított tévében épp a Transformers megy.

A beszámoló szempontjából ez csak azért fontos, mert a hajnali produkció leginkább erre emlékeztetett. Inkább a rutin érződött rajta, mint az ösztönszerűség, ami egy cseppet egyhangúvá tette a műsort, de a hirtelen gyorsítás-lassítások és sebességváltások még így is meghökkentők, néha humorosak tudtak lenni. Ez mindenképp pozitív, de ha DJ szettről van szó, Tobin sokkal változatosabb is tud lenni. Nemcsak szabványos elektronikát játszik, hanem Velvet Undergroundot, Slayert, jazzt és hip hopot, húszéves Warp Records-lemezeket és két napja megjelent breakbeatet is. Mindezt ráadásul úgy, hogy inkább eklektikusnak tűnik, mint kaotikusnak.

Most nem volt ilyen kicsapongás, csak dübörgő basszusok és torzított géphangok; mintha a szerzői albumairól ismert számok csupasz szerkezetét játszotta volna. Ezeket nevezhetnénk akár drum n' bassnek vagy dubstepnek is, de Tobin esetében a kurvagyors és az ultralassú sokkal találóbb jelzők. A hirtelen sebességváltásokkal és a hang szélsőségeivel kísérletezett egész életében, csak a végeredményt bollywoodi filmzenékből, csöpögő csapokból és gépgyárakból származó zajba fojtotta. Ezúttal viszont nem a Meditációs zene kiborgoknak, hanem a Drogdiszkó mappából válogatta a hangmintákat.

Ha valaki egy bébi Mechagodzilla botladozásairól készítene természetfilmet, a tegnapi koncert felvétele lenne hozzá a legjobb aláfestő zene. A kevés hip hop, a sok basszus, a brutális döngölés és a rafinált tempóváltások mindenesetre piszok jól működtek, még akkor is, ha a korábbi lemezeknél vagy élő fellépéseknél ez a koncert sokkal homogénebb volt. Ugyanakkor tény, hogy ez a hangzás jobban működik a táncparketten, mint a karosszékben ülve, és a dubstepre, slowfastra és breakbeatre rácsavarodott közönségnek emiatt sokkal vonzóbb lehet. Hogy ezt a hangzást és ezeket a ritmusokat manapság mindenki zabálja, csak véletlen egybeesés. Ezek nem új dolgok, Tobin már korábban is szöszmötölt ilyenekkel – az csak szerencse, hogy most sokan vannak olyanok, akiket pont ez érdekel.

Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.

MEGVESZEM

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!