Magyar vagyok, nem turista a Szigeten

2013.08.09. 06:50 Módosítva: 2013.08.09. 07:04
Az Index fesztiválblogja

Aktuális

 
A fesztiválról
Koncepcionális, formai és tartalmi újítások sorát hozza az idei Sziget augusztus 5-12. között. Megalakul a Sziget Fesztiválköztársaság, tovább szépül a rendezvény és új programelemek is gazdagítják a felhozatalt. Az idei Sziget, ha úgy tetszik, még egy lapáttal rátesz az "élményfesztivál" koncepcióra. Ennek egyik leglátványosabb eleme lesz a Szigeten - most először - az ún. End Show. Az End Show - mint nevéből is látszik - a Sziget egyhetes élményhömölyére a fesztivál utolsó estéjén teszi fel a koronát. Vasárnap tehát a Nagyszínpad előtt, főműsoridőben egy rendkívül látványos vetítéssel, tűzijáték-, fény- és lézer show-val búcsúzik az idei Sziget. A pirotechnikai és fényeffekteket gazdagon felhasználó záróbuli zenei kíséretére a szervezők a világ első számú DJ-jét, David Guettát kérték fel, aki élőben szolgáltatja majd a zenei aláfestést. A Kelet-Európa Vurstli idén is a már megszokott játékossággal fogadja az emigrálni vágyókat. Az idei tematika a 60-as, 70-es évek hippi korszaka. A hozzá tartozó mozgalmak béke és szabadság vágyát finoman "elv"-társítják a Sziget Fesztiválköztársaság filozófiájával. Hosszú haj, csőfarmer, peace & love! A Kelet-Európa Vurstli ruhagyárában elkészíthetjük a saját szabadságunkat szimbolizáló fesztiválkösztümünket is. Ami a zenekarokat illeti, az idei Sziget nagyszínpados kínálatában lép fel a nemrég újra aktivizálódott spanyol Ska-P, amely már többször is játszott a Hajógyári-szigeten, 2005-ben például gólyalábakon és Bush-álarcokban. Szintén visszatér a brit Skunk Anansie, amely énekesnője, Skin vezetésével 2011-ben adott emlékezetes koncertet a Szigeten. Dizzee Rascal, a népszerű brit rapper, a grime-mozgalom talán legfontosabb képviselője ugyancsak fellép a fesztiválon, akárcsak az Editors, a posztpunk mozgalom egyik legkarakteresebb zenekara, valamint a szintén brit énekes-slágergyáros, Alex Clare, valamint az elektronikus, metál és rockzenei elemekkel kísért hardcore zenét játszó Enter Shikari, továbbá a legendás britpop-formáció, a Blur vagy a német Die Arzte. Az A38 színpadon ad koncertet az idei Szigeten az észak-londoni énekes-gitáros-dalszerző, Michael Kiwanuka, és jön a punk-rock zenekarok és zenészek tucatját inspiráló Los Angeles-i Bad Religion is, amely tavaly adta ki tizenhatodik albumát. Fellép az A38 sátorban a lassú tempójú, hűvös és melodramatikus alternatív popszámokat író francia előadó, Woodkid, a svéd indie rock formáció, a Peter Bjorn & John, Katy B brit énekesnő, dalszerző, a dubstep kultúra egyik fontos képviselője, Netsky belga drum'n'bass előadó, a pszichedelikus rock albumával tavaly az egész világot elbűvölő ausztrál Tame Impala. Jegyek: Mínusz 1. napi jegy - augusztus 5. - Cipő Emlék Nap Elővételben augusztus 4-én éjfélig: 4 900 Ft Augusztus 5-én és a helyszínen: 5 900 Ft 0. napi jegy - augusztus 6. - Quimby és Muzsikás nap Elővételben augusztus 5-én éjfélig: 6 990 Ft Augusztus 6-án és a helyszínen: 7 990 Ft 0. napi jegy + "Quimby" könyv 1000 Ft-ért az első 5000 online jegyet vásárló vendégnek: 7 990 Ft Napijegy: 14 000 Ft Hazamenős bérlet: 58 000 Ft Ottalvós bérlet: 66 000 Ft Sziget - Budapest Citypass Érvényes 2013. augusztus 1. (csütörtök) 00.00-augusztus 13. (kedd) 24.00-ig, ára: 8 700.- HUF 48 órás Citypass: érvényes a kiváltás napjától másnap 24.00-ig, ára: 2 700.- HUF Karaván kemping jegy: 38 000 Ft VIP Kemping jegy: 38 000 Ft
Tovább »
 
A Sziget tele van külföldiekkel. De hogyan boldogul egy riporter, aki csak magyarul tud? Kipróbáltuk.
Magyar vagyok, nem turista a Szigeten