Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!Az Editors, meg persze a közönség is rendkívül jól járt azzal, hogy a Sziget szombati napjára egy nagyszínpados hely még egy héttel ezelőtt is kiadó volt. Ennyi idő alatt nagyobb nevet nehezen lehet lekötni, így az Editors későbbre csúszott, éppen abba a sávba, amikor a zenéjük a legjobban érvényesülni tud. Annál hangulatosabb ugyanis nem nagyon van, mint amikor egy koncertre ráesteledik, főleg az Editorséra.
A zenekar mélabús, sötéten romantikus gitárpopja koncerten átváltozik, és jól táncolható, szórakoztató, de közben merengős zenévé válik. A utolsó lemezével a gitárokat visszahozó társaság egyáltalán nem próbálkozik titkolni az In This Light and on This Evening lemezt, és milyen jól teszi. A koncertet nem az onnan szóló számok, hanem az utolsó album lassabb, akusztikusabb dalai ültették le, nagyjából a közepén. Az említett 2009-es lemezzel a Joy Division-mániás Tom Smith (ének, gitár, egyebek) egy fantáziadúsabb, elektronikus irányba vitte el a zenekart. A nagyon könnyű, fogós dalok onnan elmaradtak, de egy koncerten sokkal többet ki tudnak belőlük hozni. Erre a legjobb bizonyíték ezen a koncerten a záró Papillon volt, ami nem hogy a fellépés, hanem az egész idei Sziget egyik csúcspontját eredményezte az elhúzott, zajos dallamokkal, és a szuggeráló, villódzó fehér fényekkel.
Ezekből a dalokból egy teljes koncert bizonyára fárasztó lett volna, így az első és második lemez dinamikusabb számai és a zenekar máig legnagyobb slágerei jó helyekre beillesztve rázták fel a közönséget. A koncerten egyébként az új album volt túlreprezentálva, amivel bizonyos esetekben nem volt baj, máskor meg kifejezetten. A hullámzó, dörmögő Sugar például koncertkezdésnek tökéletes, ahogy a túlzottan is U2-s A Ton Of Love is jó volt második számnak, de a sírós, borongós Nothing a lemezen sem tartozik a legjobb pillanatok közé, egy koncerten pedig csak akkor van helye, ha képes katarzisra, de itt nem működött. Ettől függetlenül a setlist jól volt felépítve, és kis leülésekkel szépen elúszott a nagyjából másfél óra.
Az Editors kiállása amúgy mit sem változott. Tom Smith köré épül fel az egész, aki zavart, kisfiús mozdulatokkal mozog a színpadon, de legalább mozog, a többiek csak lecövekelnek, és néha integetnek ki a közönségnek. Ez a zene viszont nem a nagy gesztikulációkról szól, hanem a szép csúcspontokról és a jó hangulatokról. Ettől volt ez a koncert az idei Sziget egyik legjobbja.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon