A legtöbben teljesen véletlenül, bringázás vagy sétálás közben bukkannak a Valyo Partra, ahol esténként ingyenes koncertek vannak, nappal pedig különböző civil társaságok tartanak beszélgetéseket.
A Lánchíd pesti hídfőjének lábánál a színesre festett, raklapból készült kanapékon, a homokba letett pokrócokon munkából hazatérő fiatalok üldögélnek, fröccsöt isznak, beszélgetnek, és nézik a város legszebb panorámáját. A földön kisgyerekek ücsörögnek önfeledten, és a pultból szerzett kislapáttal várat építenek, de ha néha felbukkan egy kutyasétáltató, akkor azonnal odarohannak, és agyonsimogatják az ebet.
Ki családi pikniknek, ki hippi gyülekezetnek nézi az eseményt, ami nem is csoda, hiszen sehol sincs jegypénztár, ahol több tízezerért karszalagot válthatnánk, vagy szigorú arcú biztonsági ember walkie-talkie-val, de még egy árva tájékoztató táblát sem találni, hogy pontosan mi is folyik itt.
Csak a fabódé tetején árválkodik egy árlap, amin az aznapi fellépőkön kívül azt a szívet melengető információt is közlik, hogy itt bizony minden maximum 400 forintba kerül. Mondjuk sok minden nincs, csak minőségi fehér, rozé és vörös borok, Balaton szelet, limonádé, ropi, zsíros kenyér és Piroska szörpök. A sportfröccs rozéborból például mindössze 200 forintba kerül, ami annyira baráti, hogy legutóbb csak Magyarország keleti csücskén botlottunk bele. Ezért az árért abszolút megbocsátható, hogy sört nem árulnak, mint kiderül, azért, mert a hordó nem is férne be a bódéba.
A pultosok azonban készséggel segítenek a tanácstalanul tébláboló kíváncsiaknak, és a kezükbe nyomnak egy tájékoztató füzetet – mi is így bukkantunk a szervezők nyomára. Mint Lohász Cili meséli, három éve alakult meg a Város és folyó, azaz a Valyo csoport, ami azóta is megmaradt egy baráti társaságból álló informális csoportnak, nincs bejegyezve sem egyesületként, sem hivatalos civil szervezetként.
Tömör Miklóssal, Varga Dáviddal és Lóczi Violával három évvel ezelőtt végigjárták a Duna mindkét oldalát a belvárosban, „akkor fedeztük fel ezt a részt, hogy a 0 kilométerkővel szemben, Budapest legszebb hídjának lábánál itt van ez a homokos park, teljesen kihasználatlanul. Az első évben nyáron még csak tanösvényt csináltunk itt interaktív táblákkal, amik segítettek a budapestieknek felfedezni és egy kicsit jobban megismerni a Dunát és a hidakat. A második évben már kicsit jobban kihasználtuk ezt a helyet, köztéri bútorokat helyeztünk ki, és két-három hetente rendeztünk eseményeket, például petanque- és kacsakődobó bajnokságot, irodalmi felolvasóesteket. Aztán idén egy kicsit jobban belehúztunk, és 20 napos programsorozatot indítottunk el augusztus 5-én.”
A Valyo csoport a területet kulturális rendezvényeknek járó kedvezményes díjért a Fővárosi Önkormányzattól kapta meg, mint mondják, 2011 óta kapcsolatban állnak velük, és különböző projektjeik mentén sikerült velük megszerettetni azt az elképzelésüket, hogy ezen a gyönyörű helyszínen egy hangsúlyosan nem profitorientált kulturális és szabadidős rendezvényt hozzanak létre, aminek az a fő célja, hogy a városlakókat közelebb hozza a folyóhoz.
A rendezvény teljesen önfenntartó, a büfét a Kacsakő nevű bisztró tulajdonosa ajánlotta fel ingyen, mivel Szentendrén, ahol egyébként üzemel, most éppen gátat építenek. A tulajnak van alkoholárusítási engedélye, az itt árult italokból pedig a két programfelelős, Szőllőssy Balázs és Lóczi Viola finanszírozza a programokat. Méghozzá nem is akármilyet. Fellépett már ezen a háromszög alakú, 2-300 négyzetméteres homokos parton a Satöbbi, a Korai ütősök, a Técsői Banda, a Coda Nostra Big Band, a Paso Soundsystem, de augusztus 25-ig lesz még itt Allan Nes-, Balaton-, Csókolom- és Puszi-koncert is. Ráadásul úgy, hogy a fellépők nagy része csak minimális költségtérítést kér érte, mondjuk a hazaútra taxipénzt.
„Nekünk csak az a vágyunk, hogy önfenntartó legyen ez az egész, nem törekszünk profitra, senki nem ebből akar meggazdagodni, és szerencsére ezt a fellépőink is tudják és érzik” – reagál csodálkozásomra Cili, majd hozzáteszi, hogy jöttek más felajánlások is, a petanque-bajnoksághoz szükséges golyókat például a Danubius Hotel adta nekik, a gyerekprogramjaikat három szörpiért csinálják az önkéntesek. A nappali programokon számtalan civil szervezet megjelent már, így tartottak már előadást Magyar Kerékpáros Klub tagjai, de volt hastáncbemutató, örömzenélés, uszadékfából hajóépítés, filmvetítés, jógázás és bringajavítás is.
Arra a logikus kérdésre, hogy de miért csinálják ezt, úgy felelnek, hogy „azért, hogy legyen egy jó Duna-parti hely nyáron, ahol jó a levegő, nincs túl nagy tömeg, és olyan program van, amit mi is szeretünk. Mi azt valljuk, hogy egy város akkor lesz jó, ha nem azt várjuk, hogy majd valaki jóvá teszi, hanem ha mi magunk teszünk érte és alakítjuk a saját elképzeléseink szerint. Azt gondoljuk, hogy lehet úgy közösségi tereket létrehozni, hogy azt ne felülről találja ki valaki számunkra, hanem azok, akik használni szeretnék csinálják meg maguknak, csak úgy, pusztán örömből.”
Pedig egyikőjük sem pénztelen egyetemista, aki csak úgy ráérne pusztán örömből csinálni valamit. Cili egy energiahatékonysággal foglalkozó civil szervezetnek dolgozik, Miklós urbanisztikával, Dávid építészettel foglalkozik, Viola közgazdász, csak egy közös bennük, hogy szeretik a folyót, és a munka után azonnal rohannak a partra, hogy beálljanak a pultba, vagy segítsék a programszervezést.
A közönség pedig hálás, és úgy tűnik, hogy élvezi ezt a fapados fesztivált. Móni például azt mondja, hogy „egész héten kint voltam a Szigeten, és pont arról álmodoztam, hogy de jó lenne folytatni a bulizást. Tök véletlenül tévedtünk le ide, és pont ez az, amire vágytunk, itt sokkal kevesebb az ember, jó a hangulat, folyton ismerősökbe botlunk, és sokkal olcsóbb, mint a Sziget volt”.
A szerencsések még azt is megnézhették, amikor a Szigeten fellépő Nick Cave letévedt a partra, és jól belimonádézott. Tömör Miklós, a Valyo egyik tagja szerint „múlt csütörtökön kora délután egyszer csak megjelent egy rocksztárnak kinéző idősebb férfi, egy nagy darab szakállas széttetovált csávóval – aki feltehetően a testőre volt –, és egy hatvanas nővel a pultnál, és kértek három limonádét. Aztán kimentek a partra, nézték a panorámát, én meg hullafáradt voltam az előző napi meló miatt, és nem is foglalkoztam velük tovább. Aztán jött egy srác, aki detektívtúrát szervezett a partra, és kérdezte tőlem, hogy te is találkoztál a Nick Cave-vel? Akkor jöttem rá, hogy tényleg ő volt az.”
Mint mondják, azt a minimális bevételt, ami marad, szeretnék majd a part fejlesztésére fordítani, csináltak egy szavazópultot, amibe az elhasznált poharakra írva szavazhatnak a látogatók arról, hogy mit szeretnének a parton jövőben: grillezőt, ivókutat vagy wifit. Amelyikre a legtöbb szavazat érkezik, azt fogják megvalósítani, így a fesztivál után is lesz utóélete, plusz hozadéka az akciójuknak.
A csoportnak egyelőre nincs ideje azon gondolkodni, hogy mi lesz a következő projektjük, de a Valyo Partot azért jövőre biztosan szeretnék újra megcsinálni. Arra a kérdésemre, hogy de mit fognak csinálni akkor, ha annyi más ilyen kezdeményezéshez hasonlóan valaki hamarabb nyújtja be a területhasználati kérvényt, már nem tudnak felelni. „Mindenki ezt kérdezi tőlünk, hogy hogyan fogjuk megvédeni ezt a projektet, mi lesz, ha nem mi csináljuk, és ebből a partszakaszból is külföldieket lenyúló vendéglátóhely lesz. Nem tudjuk, a spanyolviaszt még mi sem találtuk fel. Minden helynek megvan a maga életciklusa. Szeretnénk továbbgondozni ezt a partszakaszt, de még sok más Duna-parti helyszín is felfedezésre vár” – mondja Cili.
De nem kell aggódni, egy arra járó bringásnak azért erre is van ötlete, „Mi lesz? Azt az embert én fogom kiherélni a saját kezemmel!”.
Maradjanak a fák a Rómain!
A Valyo csoport egy másik akciója a Római-partra tervezett mobilgát elleni tiltakozásként létrehozott Maradjanak a fák a Rómain! nevű Facebook-csoport, aminek pár nap alatt ötezer lájkolója lett. A csoport tüntetést szervezett, és elindította a Fogadj örökbe egy fát! programot is, aki akart, a fákat körülölelő kék szalagokon üzenhetett a városvezetésnek.
Azóta kiderült, hogy nem eszik olyan forrón a kását, ugyan az eredeti tervet már elvetették, de még mindig bizonytalan, hogy megmaradhat-e Budapest utolsó természetes folyópartja, nem tudni, melyik tervet valósítja meg az önkormányzat. A valyósok szerint az elmúlt 20 évben minden városvezetés elmondta, hogy milyen fontos a Duna-part, de nagyon kevés, az itt élők igényeit kiszolgáló jó fejlesztés született. „Nem vagyunk egy harcos civil csoport, nem harcolunk sem a rakparton araszoló autók, sem pedig a mobilgát ellen a végsőkig, csak szeretnénk, ha kialakulna végre egy normális párbeszéd a városvezetés és a városlakók között”.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon