Van élet a mocsáron túl

2014.07.12. 20:39
5 hozzászólás

Mindent beterítő sártengerré változott a Balaton Sound, de ettől még a partynak folytatódnia kell, pláne ha olyan arcok lépnek fel, mint őfelsége David Guetta. Óriási bulit csapott a britek új kedvence, a Disclosure, na meg a legendás Deep Dish, bezzeg Martin Solveig csak egy béna hakni volt. Balaton Sound, péntek.

Martin Solveig

A többek között Madonnának is dolgozó francia producer azok táborát gazdagítja, akik a szórakoztatást úgy képzelik el, hogy felállnak a pult tetejére, hosszú ideig nem nyúlnak semmihez, crowdsurfölnek, épp hogy nem kennek vajas kenyeret a lemezjátszók mögött. Ki mondaná meg ma, hogy például ez a zseniális darab hozzá köthető? Lehet, hogy már ő maga se. Biztos van, aki emlékszik a '90-es évek közepén hasító „stupid dance mix”-hullámra, ami régi klasszikusok eurósítását jelentette. Na, ennek a következő felvonása zajlik a szemünk előtt, csak most nem eurodance-szel, hanem elektróval. És Solveig is örömmel játssza ezeket, így a péntek kora esti szakadó esőben a félházas nagyszínpad előtti tér például a Daft Punk Technologicjának, a Red Hot Chili Peppers Californicationjének vagy a Fatboy Slim-féle Praise You-nak a butává redukált változatát is hallhatta. Amúgy a francia igyekezett valamennyire változatos maradni, moombahtont, trapet, meg valami olyat is játszott, amit elég messziről nézve még a UK garage-nak is lehet mondani, sőt egyszer-egyszer még dalra is fakadt. (Nincs rossz hangja egyébként.) De a fellépés általános izgalmi faktorát jól jellemzi, hogy egy idő után azt kezdtem figyelni, ki bír esés nélkül átjutni a nagyszínpadhoz vezető sártengeren (meglepő, de elég sokan!), na meg az is elég beszédes, hogy két német srác a buli közepén egyszercsak szépen csendben elaludt mellettem. Nagyon sajnálom, mert Martin Solveigben ennél jóval több van. 4/10

Disclosure

A Jager Arénában egyszerűen nem lehet úgy bulizni, hogy közben csak a zenére figyelj. Mert hiába van tömve a keverősátor és a színpad közötti tér, mindig lesznek olyanok, akik megpróbálják előreverekedni magukat, jön egy tízfős partivonat, és félresöpör mindent, ami az útjába áll. A UK garage-t a köztudatba visszahozó Disclosure pénteki élő show-jának bő órája is ilyen körülmények között ment le, ahogy a színpad fölött megjelent a rajzolt arc, a brit popkultúra legújabb ikonja, mindenki elvesztette a fejét, és megpróbálta minél jobban megközelíteni az emelvény két oldalán álló Howard és Guy Lawrence-t. Aztán ahogy elindult a nyitó F For You, a Disclosure fellépése egyszerre a Sound egyik legjobb hangulatú bulijává vált. A közönség lelkesedését végig sikerült is fenntartani, hiszen a Settle album teljes egészében jól táncolható. De szerencsére lelketlenségről itt szó sem volt.

A testvérek között tökéletes az összhang. Élmény volt nézni, ahogyan valós időben követik egymást, például egyikük alig ért egy gitárgroove végére, a másikuk már azonnal reagált is rá dobbal, és fordítva. A másik dolog, hogy veszettül pontosak, úgy tesznek minden dalba valami kis extra meglepetést, hogy a szám eredeti lendülete nem esik vissza. Természetesen a végére tartogatott Latch volt a legnagyobb siker, itt már az is énekelt, akinek a szája előzőleg be volt tömve az előtte álló hajával. Talán a tapasztalatlanság és az életkor miatt, de sokszor úgy éreztem, mintha egy fal választana el minket tőlük, a játékidő nagyját kraftwerki faarccal vitték végig. De ezt most megbocsátom. 8,5/10

Deep Dish

Ali Shirazinia és Sharam Tayebi úgy nyolc év után talált újra egymásra idén, 2006 és 2014 között mindketten szólókarrierjüket egyengették, hol több, hol kevesebb sikerrel. Tavasz óta turnéznak újra, és hát nem tudom, hogy a világ más tájain milyen színvonalat hoznak, de amit szombat kora hajnalban leraktak a közel teltházas Party Aréna közönsége elé, az több mint biztató. 

Magát a helyszínt amúgy sajnos nem lehetett úgy megközelíteni, hogy egyáltalán ne kelljen odafelé a tíz centis sárban dagonyázni, ennek áthidalására a büféasztalokból egy házibarkács jellegű lebegőjárdát húztak a fő útvonal mellé, aki akart, azon is végigbukdácsolhatott, de a nagy csúszásveszély miatt én ezt inkább kihagytam. Az aréna ezeket leszámítva szerintem továbbra is a legrosszabb helyszín, a sarkokat és a kijáratok környékét kivéve semmilyen szellőzés nincs, teljesen megreked bent a füst, így aki nem az első sorok valamelyikébe nyomta be magát, az a fellépőből nem lát semmit. Plusz a beléptetést is lehetne rugalmasabban kezelni, például csúcsidőben nem csak az egyetlen hátsó bejárathoz terelni mindenkit, hanem időnként meg lehetne nyitni valamelyik oldalsó kaput is, ahol kicsit szellősebb a tömeg.

De a Deep Dish jól elfeledtette az odajutás viszontagságait, az első negyed órában húzós tech house-t és dallamos progit is játszottak, majd egy kis éjsötét techno következett. A szettlista dalainak alapjai között nem volt annyira nagy különbség, csak a feltétet variálták meg rajta, kaptunk többek között minimálos prüntyögést, repetitív vokálmintát, de akadt utaztató űrszintetizátor is, kábé ilyen sorrendben. Ja, és a vége felé mintha valami kétharmados sebességre lassított psytrance-t is betettek volna, utána nem sokkal meg ennek a számnak az alapjára kevertek rá valami régivágású elektrohouse-betétet, tényleg nagyon sok mindent játszottak, gyönyörű íve volt ennek a két órának. Az este legjobb pillanata a Gus Gus Crossfade-jének Maceo Plex-féle átirata volt, de a zárás környékén lejátszott, vadonatúj saját dal, a Quincy is megbolondított mindenkit, csakúgy, mint a búcsúzó Justice vs Simian-klasszikus. Ahogy észrevettem, nem túl régi trekkekkel dolgoztak, mégis, mintha egy időutazás lett volna tíz évvel korábbra, a mainstream house egy dicsőbb korszakába, ahol még nem két-három bejáratott sémára épültek a dalok. Kellett már egy jó Deep Dish az elektronikus zenének, na. 8/10

David Guetta

A bazári elektromajomkodás legnagyobb mestere megint hozta azt a kifejezetten magas szintet, ami miatt akkora császárnak számít a nonfiguratív tetoválás és szájfeltöltés világában. A lassan 50 (!) éves francia császár mindent adott Avicii-től saját magáig, még egy kis Smells Like Teen Spirit is belefért, hiszen Guetta nem csak DJ, hanem lemezjátszón játszó rocksztár, akinek kutya kötelessége beleszövegelni a saját szettjébe, ha már a valódi keverésre teljesen alkalmatlan. Érdekel ez bárkit? Nem, és még a mocsárvidékké változott nagyszínpad előtt tomboló ezreket sem, hiszen volt zöld lézer, put your hands up és raise your hands up. Mindenki más bekaphatja. 99/10