Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMMintha a saját kertemben pihengetnék
A Művészetek Völgyét szinte mindenki Kapolcsként emlegeti rövidítve, pedig hagyományosan Taliándörögd a Művészetek Völgye egyik központja. Idén azonban mintha minden megváltozott volna: Dörögd inkább hasonlít egy kicsit mozgalmasabb falunaphoz, mintsem nyűzsgő fesztiválhelyszínhez. De ez nem biztos, hogy baj.
Taliándörögd az egyik leghűségesebb résztvevője a Művészetek Völgyének, amikor már csak egy-két faluba szorul vissza a rendezvény, akkor Kapolcsra és Dörögdre lehet számítani. Idén viszont úgy alakult a program, hogy minden fontosabb, látványosabb program Kapolcson maradt, így Dörögdön inkább a nyugalom van.
Először is bármilyen látványos, és már jó ideje hagyományosan népies a fesztiváltérkép, mindössze egy dologra alkalmatlan: megmutatni mi merre van.
Persze erre az a megoldás, hogy az ember csak elindul valamerre, aztán úgyis belebotlik valami érdekesbe, hiszen pont ez a Művészetek Völgye egyik lényege. Csak hát Taliándörögdön mintha minden értékesebb programot ugyanarra a három-négy helyszínre raktak volna.
Lehet, hogy késő délutáni időpont valamiféle sziesztát jelent errefelé, de hiába jártuk be becsületesen minden fontosabb pontját a falunak, egy amatőr skazenekar koncertjén kívül nem volt túl nagy mozgolódás. Az Elevenkert egyébként az egyik fontosabb helyszín Dörögdön, itt lépnek fel a valamivel ismertebb hazai előadók, a helyi óvoda kertjében felállított színpadon. Ezen kívül még a Kocsor ház az, ahol a zenészek mellett humoristák is helyet kapnak, de a délutáni időszakban inkább funkcionált a helyszín fröccsmenedéknek a hőségben, a színpad teljesen üres volt.
A régi dörögdi legendás helyszín, a Klastrom eltűnt, így nagyjából ki is fogytak a lehetőségek, pár kiállítási helyszínen (Református udvar, Kisképző kiképző, Ősök háza, Zöld Zugoly) kívül nem marad más hátra, mint kicsit mászkálni véletlenszerűen. Azonban Taliándörögdön egyáltalán nincs akkora kirakodóvásár, mint Kapolcson, így a célzott programkeresésen kívül nem igazán lehet mást csinálni, mint leheveredni az árnyékba, vagy pár percig bámulni, ahogy kisiskolások cédékbe és műanyagpalackokba öltöztetve adnak elő egy színdarabot, amiben a Trónok harca meg a Gyűrűk ura zenéjére énekelnek.
Persze nem mindenki élvezi azt a tömeget, ami Kapolcsot jellemzi a hétvégi napokon, ezért Taliándörögd a tökéletes helyszín lehet például azoknak a családoknak, akiket már zavar, ha hajnal egykor költözik a környékükre egy hippi dobkör. A Református udvar például úgy is lett kialakítva, hogy a nyugágyak mellé lehet könyvet is bérelni, ha az ember pár órára úgy akarná érezni magát, mintha a saját kertjében pihengetne.
Rovataink a Facebookon