Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMFerraris zombi támad a Szigetre
A Sziget csütörtöki napján Párizsból Londonba költözik a Bastille, hogy ideiglenesen fogva tartsa a Hajógyári-szigetet, színpadra áll és a barátnőjéhez énekel egy zombi a nyolcvanas évekből, koncertet pótol egy fekete fiatalember, aki megelőzte Frank Oceant és Skrillexet, valamint fellép egy hajdani deszkáspunk is, akit ma az egyik legnépszerűbb elektronikus zenészként ünnneplünk. Programajánló csütörtökre.
Bastille @ Nagyszínpad, 17:45
Nevét ugyan a hírhedt párizsi börtönről kapta, valójában azonban Londonban alakult Dan Smith váratlan sikereket befutó zenekara. A Bastille története 2010 végén kezdődött, az alapító énekes-frontember szólóprojektjének folytatásaként, neve pedig onnan ered, hogy az énekes 1986. július 14-én, a Bastille ostromának 197. évfordulóján született. Első élő fellépésére még gyerekként került sor egy iskolai ünnepségen, ahol Elton John Song for Guy című dalát adta elő – utólag ő is pocséknak értékelve a produkcióját. A projektet ugyan Smith egyedül kezdte el, idővel azonban négyfőssé bővült, élőben pedig vonósokkal is kiegészülnek. Bemutatkozóalbumuk, a Bad Blood tavaly márciusban jelent meg, és csakhamar hatalmas siker lett, vezette a brit lemezeladási listát, jelölték az idei BRIT Awardsra is, ám végül az Arctic Monkeys AM-je megelőzte őket.
Smith saját bevallása szerint a nagysikerű debütálást olyan előadók inspirálták, mint az Antony & The Johnsons, David Lynch, Damon Albarn a Blurből, valamint a Simon & Garfunkel, a kritikusok mégis inkább a Coldplay, Ed Sheeran és az Arcade Fire zenéjéhez hasonlítják a Bad Blood dalait. A Telegraph kritikusa, Neil McCormick sem véletlenül hivatkozott rájuk tavaly októberben az év legnagyobb feltörekvő brit sikereként.
Michael Kiwanuka @ A38 színpad, 16:30
"Kivan Kiwanuka, kivanul a Szigetről" – viccelődtünk tavaly, amikor kiderült, hogy elmarad a fekete soulzenész szigetes koncertje. Kiwanuka idén azonban pótolja az elmaradt fellépést, és összebújós dalaival tölti meg az A38 színpadát. A gitáros-dalszerző ugandai szülők gyermekeként született Észak-Londonban, családja, valamivel korábban, Idi Amin Dada rémuralma elől menekült a szigetországba. Gyerekkorában állítólag frusztrálta, hogy a többi fekete sráccal ellentétben Curtis Mayfield, a Crosby, Stills & Nash, Richie Havens, Jimi Hendrix, és Bill Withers dalait hallgatta – na meg a Nirvanát, mint akkoriban mindenki, emlékszik vissza tréfásan. Zenei pályáját sessionzenészként kezdte, olyan előadókkal együttműködve, mint Chipmunk, a fiatal rapper, a színészként és zenészként is ismert Bashy vagy az új Amy Winehouse-ként ünnepelt Adele.
Kiwanukát 2012-ben az év hangjává választotta a BBC – maga mögé utasítva például Azealia Bankset, Frank Oceant, Skrillexet és A$AP Rocky-t –, majd még ugyanebben az évben Mercury-díjra jelölték Home Again című eddigi egyetlen nagylemezét, ám végül az Alt-J bemutatkozása, az An Awesome Wave nyerte el az elismerést.
Bonobo @ A38 színpad, 21:40
A projekt mögött megbújó Simon Green tinédzserkorában még deszkáspunk volt és olyan indierock-zenekarokat hallgatott, mint a Pixies, a Sebadoh vagy a Dinosaur Jr, ám nem sokkal Brightonba költözése után megkapta élete első samplerét, és szinte azonnal megváltozott minden. Szülei révén hamar megismerkedett a brit folkzenével is – bár anyukája szíve inkább a pszichedelikus rock felé húzott –, majd elhagyva a farmot, ahol felnőtt, egy brightoni művészsuliban kezdett el tanulni. Az új körülmények között rövidesen felfedezte a kilencvenes évek hip-hopját, a Portisheadet és DJ Shadowt, hatásuk pedig meghatározóvá vált a későbbi munkásságára is. Első lemeze, az Animal Magic 2000-ben jött ki a Tru Thoughts kiadónál, egy évvel később viszont már a megkerülhetetlen Ninja Tune adta ki újra a bemutatkozást.
Legutóbbi nagylemeze, a New York-ban felvett North Borders tavaly tavasszal jelent meg: eredetileg április elsején jött volna ki, de egy kiszivárgott promóciós példány miatt a megjelenést előbbre hozták március 21-re. A korongon közreműködött Cornelia Dahlgren svéd dalszerző- és énekesnő, valamint a fekete popdíva, Erykah Badu is, a visszajelzések mégis vegyesek voltak: a Pitchfork például azt írta, a Bonobo jobb annál, mint ahogy az anyag sikerült, a Resident Advisor viszont úgy látta, hogy a North Borders egyszerre elbűvölő, lenyűgöző és kissé titokzatos.
KΔVINϟKY @ A38 színpad, 01:00
1986-ban összetörte Ferrari Testarossáját, majd húsz évvel később zombiként tért vissza Kavinsky, hogy elektronikus zenével mesélje el történetét, legalábbis ezt meséli az álnév mögött megbújó Vincent Belorgey. A háttérsztorit igazolva a 39 éves zenész egy interjújában is azt mesélte, hogy leghíresebb dala, a Cansei de Ser Sexy énekesnőjével közös Nightcall is arról szól, hogy egy zombisrác elmegy a barátnője lakásához, és közli vele, már nem ugyanaz az ember, akit megismert, beszélniük kellene. A számot persze nem feltétlenül a zombis kerettörténet, hanem sokkal inkább Ryan Gosling 2011-es autós mozija, a Drive tette híressé. A párizsi Belorgey egyébként egy régi Apple-számítógépen kezdett el zenéket készíteni, amit honfitársa és barátja, a szintén elektronikus zenében utazó Mr. Oizo passzolt neki tovább.
Olyanokkal dolgozott már együtt, mint SebastiAn és a The Weeknd, de remixelte például a Klaxonst és Sébastien Telliert is, ezúttal pedig a tavaly megjelent, OutRun című debütlemezével érkezik a Szigetre, amelyet nyolcvanas évekbeli videojátékok, Miami Vice-kaliberű rendőrsorozatok és az olasz Dario Argento filmjei ihlettek. Számai feltűntek már reklámokban és olyan videojátékokban is, mint a Grand Theft Auto IV.
Rovataink a Facebookon