Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMAmikor az erőember kinyom a feje fölé
A Cirque Le Roux tulajdonképpen négy lelkes montreali artista, akik úgy akarják megújítani a cirkuszt, hogy közben imádják a régi utazó cirkuszok hangulatát: a csíkos kezeslábasban egy kézzel mázsákat emelő erőművészt, a törékeny artistát, aki a manézs felett egyensúlyoz apró esernyővel, és persze a bohócot, aki mindig hasra esik.
Az új cirkusz olyan mint a régi, csak radikálisan kevesebb benne a tüllszoknyában pipiskedő barnamedve, meg a két lábon szteppelő elefánt. Ellenben van benne tánc és musical, meg egy rakás olyan pillanat, amikor gyerekként tátjuk a szánkat, hogy ezt mégis hogy. Meg milyen erős a bácsi.
A társulattal arról beszéltünk, hogy mégis mit jelent nekik a cirkusz, amiről sokaknak még most is a fáradt, fakó vándorcirkuszok, meg a ketrecben sínylődő oroszlánok jutnak az eszükbe. És közben azt is megmutatták, hogy milyen az, ha az erőember megpöndöríti a bajuszát és a feje fölé emeli a riportert. Hogy mit ne mondjunk: jobb mint a bungee jumping, de legalábbis tovább tart a rettegés.
Az előadások a Cirque du Szigeten minden este fél 8-kor és 10 órakor kezdődnek.
Rovataink a Facebookon