Szerkesztőségünk értetlenkedve vette tudomásul, hogy Grafitember mostantól lapunkban közli vicces, brutális, és csúnya szavakat is tartalmazó képregényeit. A grafikus ezen lépése ugyanúgy követhetetlen, mint minden, amit az elmúlt években tett.
Grafitember 2005-ben még art directorként volt ismert, de egy nap annyira lefárasztotta a reklámos közeg, hogy stresszoldásként képregények rajzolásába fogott. A sztorik hamarosan népszerűbbek lettek, mint egy érzéssel megcsinált mosóporreklám, és Napirajz néven jelentős netes karriert futottak be. A klasszikus kelet-európai élethelyzeteket kifigurázó képregényekből végül négykötetes mű is született, a szerző pedig faképnél hagyta a reklámipart, hogy mindenfajta logika nélkül Olaszországban legyen kerékpárépítő inas. A képregények népszerűségét ez a fordulat sem törte meg, mi pedig filmben próbáltuk kideríteni, mi mozgatja a kolbászért hazajáró grafikus-hegesztőt.
Mire a végére jártunk volna a titoknak, Grafitember váratlanul Miskolcra költözött, ahol beindította bicikliépítő műhelyét. A következő, amire eszméltünk, hogy a Napirajz éppen a mi lapunkban jelenik meg, heti rendszerességgel, de lehet, hogy sűrűbben, vagy ennél is ritkábban. (Az összeesküvés-elméletek rajongóit kiábrándítva elmondjuk, az eredeti Napirajz nem szűnik meg, nem olvasztottuk be, nem tettük rabszolgánkká, hanem párhuzamosan, a megszokott tartalommal működik tovább.)
Az Index mindig is ügyelt arra, hogy kiszámítható, megbízható és legömbölyített legyen, ezért mielőtt mélyre merülnénk Szecső sikátoraiba, a Tisztelt Olvasó kezébe adjuk a Kis Napirajz Határozót. Ennek segítségével az is képes lesz követni a bonyolult felépítésű történetfolyamot, aki eddig azt hitte, nem mindenkit Tibornak hívnak, vagy Klárinak.
Szecső és Szecső Tibortelep: A Sakálkönny patak két partjára épült ipari település. A feltárt kőeszközök és hullámmintás cseréptöredékek alapján az ősidők óta lakott.
Első említése 1361-re tehető, amikor egy bizonyos Tibor nevű földesúr köszönettel elfogadja a neki nyújtott királyi adományt, de Szecső és környéke helyett inkább két jó pulikutyát kérne. A középkor valamennyi nagy járványa és háborúja végigsöpör a városon. Lakosainak száma jelenleg húszezer. Gazdasága: Szecsői Szénbányák egykor jelentős termelése ma a Zoltán tárnára korlátozódik, ahol négy ember dolgozik. A városban ezen kívül az élelmiszer feldolgozó ipar (Szűz Méhpempő konzorcium, Holzkoffer Sörgyárak) jelentős, további hat embernek adva munkát.
Gébics Eszperszó: Tulajdonosok: Tibor és Röné. Kiöregedett biztonsági őrök által üzemeltetett vendéglátóipari egység. A Szűz Méhpempő üzem rejtélyes kigyulladása után elbocsátott páros kocsmája Tibortelep fő közlekedési útjainak metszéspontjában helyezkedik el, így minden, a városban történt eseményről tud az egység törzsközönsége, mely az ivó méreteihez képest jelentős számú.
Az eszpresszó állandó tartozéka Szultán kutya (fehér foltos, keverék) Az eb az egység frontoldalán elhelyezett ólban él, mivel a Gébicsbe kutyát bevinni tilos. Ellátását a Gébics közönsége együttesen vállalta. Kis méretei ellenére hatalmas erő lakozik benne. Hegyes-éles eszközzel megközelíteni lehetetlen, ezért védőoltása nem megoldott.
Katatón Dzsentri kávézó: Szecső művészkávézója. Egy megszűnt látványpékségben alakították ki, ezért az értelmiség mellett egyúttal a helyi pékek törzshelye is. A kávézóhoz köthető Szecső legnagyobb élveboncolása, amely után két hétig italakcióval kedveskedtek a vendégeknek.
Bányászvonat: A helyi termelés hanyatlásával a Zoltán-tárnai bányászok másodállásban üzemi balesetnek álcázott bérgyilkoláshoz használják. A vonatokkal a város bármely pontja megközelíthető a föld alatt, majd a célpont mellkasán átrobbanva el is tűnnek a mélyben.
IFA szippantó: A város peremrészein felgyülemlett szenny eltávolítására alkalmas jármű, de egyúttal alkalmas bolygóközi utazásra is. Tulajdonosa és üzemeltetője, Tibor.
Sítalpas Geci: Valódi nevét senki sem tudja. A Szűz Méhpempő konzorcium tulajdonosa. Rögeszméje, hogy Röné és Tibor a felelős az üzem kiégéséért, ezért minden eszközzel a Gébics eszpresszó elpusztítására törekszik. Nős, két gyermek apja. Hobbija a kertészkedés, a békemeditáció és téli sportok.
Indián és Lapos nyúl: Indián a Szecsőtől északra található préri szülötte. Feleségét egy ételhordóba száradt nyúl miatt kényszerült elhagyni, aki azóta hű társa lett. Céltalanul kóborol Szecsőn és Tibortelepen.
Talicskás Csávó: A Szecsői Bányák nyugdíjasa, aki egy sújtólégrobbanásban elveszítette alsó állkapcsát. A Gébics törzsközönségéhez tartozik. Mivel szilárd táplálékot nem tud magához venni, folyamatos sörbevitellel kénytelen megoldani az energiabevitelt.
Piacos Mama: A gurulókocsis nyugdíjas néni archetípusa. Önképzett minőségi ellenőr, a zöldségeskofák nem szeretik annyira, mint például a filoxérát. Unokáinak minőségi alapanyagból is képes alacsony élvezeti értékű ételt készíteni. Bankbetétjét gyermekei elől titkolja. Véletlenül mindig nála vannak a leletei.
Ernőke, a vasfaszú: Négy éves korában, genetikai rendellenesség okán azonnal serdülőkorba jutott, majd tartósan ott ragadt kisfiú. A legkisebb szexuális inger hatására (egyes virágok, természeti formák, illatok, ütemes zajok) erektál, és megszeppen. Testvére nincs, kedvence a császármorzsa.
Sapkás arc, Robot, Kisróka: A sapkás arc kortárs szobrászművész. Egy berlini happening keretében készítette Robotot, akivel azóta rapszodikus házasságának fejleményeit tárgyalja meg, a robot tiltakozása ellenére is. A férfipicsogást Kisróka tartja kordában, akit a szobrász a Katatón Dzsentriben kapott ajándékba a fej nélküli nőtől.
Medve és Hal: Medve akciója ártatlan lazacfogásnak indult a Sakálkönny forrásvidékén, de aztán véres és elhúzódó párharccá súlyosbodott. A küzdelembe Bagoly az állatmaffia feje is belekeveredett, nem beszélve zeneműkiadókról és turnészervező irodákról.
Röné: A Gébics egyik tulajdonosa, a legjobban mosogató férfi az univerzumban. A zord külső érző, meleg szívet takar. Társa, Tibor ugyanígy néz ki, csak magasabb. Kedvenceik a rokkos-fankis számok és a sovány tejtermékek.
Van Breitlingem professzor: Gyermeksebész, gyermekgyógyász. Szecsőn a "Kislány nagy mellekkel" szindróma felfedezőjeként szerzett nevet. Maszkotja Fecos, a herélt kandúr, aki valamennyi műtéte közben a professzor fején hever.
Editke néni: Tibor és Klára távoli nagynénje, kéretlen információkkal és tanácsokkal látja el őket. Lerázhatatlan, faragatlan és sértő. Mindent kikér magának.
Tibor: Szecsőn és Tibortelepen egyelőre ismeretlen okból minden férfi Tibor, kivétel, akinek nyomós oka van rá.
Klára: Klárából is sok van a városban. A polgármester, Tibor a Tibor jelenséghez hasonló okokra gyanakodva bízott meg a téma vizsgálatával egy szociológust, Klárát, aki az unokahúga.
Rovataink a Facebookon