Egy diák a Városligetben robbantgatott

A Magyar Nemzet szerint egy líbiai szervezet megfenyegette a budapesti kórházakat, de kiderült, hogy az alacsony nyugdíj keserített el valakit. Mindenesetre a János kórházban teljes volt a káosz, a posztoló rendőrt kijátszva több látogató a kerítésen másztott át, egy nő a ruháján lógva fennakadt a rácson. Egy fiú viszont tényleg felrobbantott egy kukát a Városligetben. De még előtte: állítólag a marhahús ára emelkedett a legjobban, igaz, azt nem is lehet kapni, a szovjetek pedig elkezdtek rehabilitálni, a magyarok meg nem. A Kossuth rádió hírei, 1989 január 7., szombat.

Időjárásjelentés: Erősen felhős az ég az országban. Keleten is gyengén havazik. A Dunántúlon kissé élénk az északnyugati szél. A hőmérséklet -7 és +2 fok között van az országban. Budapesten -6, -7 fokot mérnek. Napközben már csak a keleti megyékben várható havazás, másutt havaseső, ónoseső, majd eső. A hőmérséklet kora délután 1 és 6 fok között lesz. 

Közlemény: A Fővárosi Közterületfenntartó Vállalat a falragaszokon feltüntetett helyeken rendkívüli hómunkásokat vesz fel reggel 6 órától. A nappali műszak díja 210 forint. 

Sporthírek: A hollandiai labdarúgó terem-VB-n a magyar együttes 3:2-re legyőzte Brazíliát. 

Lapszemle  

Hogyan néz ki ez a hétfői áremelés alulnézetből, azaz mit vásárolnak, kik és mennyit? Erről három riportban számol be a Népszava. Amolyan háztartási könyv-szerűen ismerteti, hogy mire telik hétfőtől egy nyugdíjas házaspárnak, egy négytagú – ha létezik ilyen – átlagcsaládnak és egy elvált asszonynak hatéves kislányával. Mit mondjak? Nem vigasztaló a kép. Az vásárol többet, akinek jobban megy – ez már a kereskedő véleménye. Olvashatunk arról is, hogy állítólag a marhahús ára emelkedik az élelmiszerek közül a legjobban. Nos, ez az, amit nem lehet kapni. 

A radioaktív kibocsátás minimális, messze a nemzetközi átlag alatt. A Duna vize egy fokkal melegebb Paks alatt, és az atomerőmű biztonsága messze felette van a nemzetközi előírásoknak. Ezt nem holmi elfogult honi szakértők állapították meg, hanem a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség szakemberei mondták, akik a szocialista országok közül elsőként nálunk végeztek biztonsági szolgáltatást. A Népszabadságban Tamás Ervin készített interjút Kónya Józseffel, az Atomerőmű Vállalat vezérigazgatójával. Érdekes, hogy nem a technikai részletekben találtak módosítani valót a külföldi szakemberek, hanem szervezési ügyekben. Például nem tetszett nekik, hogy némely dolgozók egyszerre két főnöktől függnek, mert ez a rendszer csak addig működhet jól, amig nincs baj. Probléma esetén viszont könnyen zavar keletkezhet az atomerőmű működésében. Hangsúlyozom, hogy ez a szervezésre és a munkaköri besorolásra vonatkozik. 

Ne a lakosságra hárítsák a víz- és csatornadíjak emelését – szólítja fel Németh Miklós miniszterelnököt a Lakásbérlők Egyesülete elnökségének nyílt levele, amelyet a Magyar Nemzet tesz közzé. Egyetlen gondolat az írásból: Az állampolgárok felismerték, hogy a víz- és csatornadíjak lakosságra terhelésével gyakorlatilag a lakbérek burkolt emeléséről van szó. És ezt cinikusnak, erkölcstelennek tartják. Olyan mesterkedésnek, amely kifejezetten rontja a kormány szavahihetőségét. Nem a víz- és csatornadíjak emelésének kérdéséről szólnak, hanem ennek a lakosságra való áthárításáról, amelynek szükségességét tagadja a Lakásbérlők Egyesületének elnöksége. 

+ + +

Meditáció 

– Hagyjuk a felelősséget, nézzünk előre – hangzott, hangzik fel időről időre a kérés, óhaj, utasítás, mikor mi. Annyiban pragmatikus kívánság ez, hogy új irányt, a réginél hasznosabb gyakorlatot a múlt idő fő- és mellékszereplőiről szóló ítéletekből, netán pellengérre állításukból nem lehet csiholni. Legfeljebb – idézőjelben szólva – az emberek igazságérzete csitul, ha valamiféle értékelési kísérletet látnak, nemcsak a maguk, de vezetőik munkájáról, legyen szó az országról, faluról, gyárról vagy egy futballcsapatról. Van azonban még legalább két mozzanat, amiért túlságosan könnyednek, hogy ne mondjam, rombolónak tartom a felelős-kérdés elfelejtetésére törekvést. Egyrészt veszélyes minta ez a jelennek és a jövőnek. Ha a megmérettetésre kilátás sincs, könnyebben szalad el a ló. Ha egy bármilyen szintű vezető elfelejtheti, hogy működésének mérlegét valamikor megvonják, hajlamossá válhat felelősségéről no nem megfeledkezni, de annak az indokoltnál kisebb jelentőséget tulajdonítani. Hisz ha gond van, az eddigi példa szerint majd nem vájkálunk a múltban, hanem előre nézünk. A másik mozzanat gyökere, hogy a vezetőséggel számos kedvezmény jár. Jár szabályozottan és kijár, mint vezetőség. Nehéz manapság nemhogy népben, nemzetben, de megyében, városban, kollektívában gondolkodó vezetőt találni. És amíg a kiválasztott munkája eredményes, a – hangsúlyozom – törvényes kiváltságokat nem is nagyon emlegetik az emberek. De ha kiderül, hogy mégsem ment minden rendben, rossz volt a választott út, hibás a koncepció? Ilyenkor már kevés válaszként a vállvonogatás, az „egy rózsaszál vagyok a sok közül” szerénykedés. És különösen vérrforraló a „Hagyjuk a múltamat, figyeljük a jövőtöket!” felhívás azok előtt, akik a balsikerű országlást, megyélést, városlást végigasszisztálták és most isszák a levét. Akik kénytelenek voltak lenyelni a formális és informális előnyöket, kivételezettséget. Józan gondolkodású ember hibázó vezetőt nem vérpadon kíván látni. Tette, amit tehetett, de munkája meghaladta képességeit vagy lehetőségeit, cserélni kell. Ilyen van. Ám aki – akár párttag létére – elfelejtette, hol lakik a jóisten, különleges elbánást vagy megítélést zsarolt ki pozíciójából, aki a kocsit kikocsizásra használta és eljátszotta a szocialista Csekonicsot azon az alapon, hogy az eredményeket csak így tudja hozni és különleges erőkifejtését különlegesen kell honorálni. Nos, ő ne csodálkozzon, hogy – különösen kudarc – esetén mindezt a fejére olvassák. Nem is annyira hibásnak bizonyuló döntéseit, inkább az új osztályt idéző viselkedését. Másszóval, a közéleti morál követelményeit. Korántsem állítom, hogy immár teljesen feltártam a vezetői felelősség kitartó firtatásának okait. Ugyanakkor az a véleményem, hogy az előbbiek is magyarázzák azt, hogy a „vizsgálat lezárult, felejtse el” típusú gondolkodásmód a politikában nem használható. Lefojtott, valamikorra időzített bombához hasonlatos, pláne akkor, ha tudjuk, még vizsgálat se nagyon volt. 

+ + +  

– A párt Központi Bizottságának változatlanul az a véleménye, hogy szükség van a Munkásőrségre. Erről beszélt egyebek között Lukács János, a Politikai Bizottság tagja, a KB titkára Körmenden, ahol munkásőr-egységgyűlést tartottak. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a testület irányításának és tevékenységének néhány elemét módosítani szükséges, és a KB hamarosan áttekinti a Munkásőrség tevékenységét. Ezt követeli meg a Munkásőrség körül kialakult helyzet, és az, hogy a testület tagjai továbbra is jóérzéssel és becsülettel végezzék munkájukat. Lukács János a továbbiakban leszögezte, az MSZMP vezetői egységesek abban, hogy nem kívánják elősegíteni több párt létrejöttét, de demokratikus eszközökkel nem tilthatják meg, hogy mások ezt akarják. A párt felkészült arra, hogy a nyilvánosság előtt meg kell mérkőznie a kormányzati befolyásért, a társadalomban betöltött vezetőszerepéért – mondotta a körmendi munkásőregység gyűlésén a Központi Bizottság titkára. 

+ + +  

– Néhány nappal ezelőtt adta ki a TASSZ hírügynökség azt a hírt, hogy a Szovjetunióban törvénnyel kell érvényteleníteni azokat az ítéleteket, amelyeket a harmincas-negyvenes években, valamint az ötvenes évek elején hoztak a bíróságon kívül működő különleges tanácsok, az úgynevezett trojkák. A rehabilitálásnak – a javaslat értelmében – ki kell terjednie a kártérítésekre és a rokonok értesítésére. Ez a hír önmagában is nagyon érdekes, de azt gondolom, hogy különösen sokat jelent a Magyarországon hasonló helyzetben lévőknek, pl. az egykori recski internáltaknak. Itt ül a stúdióban Zimányi Tibor, a recskiek szövetségi elnöke. 

Forró Tamás: Tudomásul veszik és elismerik hivatalos körök is azt, hogy törvénytelenségek és törvénytelenségek halmazata történt, azonban ennek a rendezése a mai napig sem jutott odáig, ahogyan ezt egy jogállamban elgondoljuk.

Z. T.: Nem jutott odáig, mert a törvénytelenségek elismerése ellenére azok az illetők, akik végigszenvedték ezeket az éveket – és van, akinek ez évtizedeket is jelentett –, sajnos nem kapták meg sem az erkölcsi, sem az anyagi elismerést. Gondolok itt elsősorban arra, hogy teljes egészében kettéválasztja a magyar állampolgárokat pl. az 1962-es párthatározat, amelyik kifejezetten csak a munkásmozgalomban szereplő egyének számára hozta meg a rehabilitációt. Kétféle kategóriát létesítettek az állampolgárok között, holott ők egymás mellett voltak a börtönökben, vagy Recsken. Van a birtokunkban olyan levél, amiben pl. a Belügyminisztérium elismerte, hogy az illető internálása, Recsken való fogvatartása jogtalan volt. Ennek ellenére, amikor nyugdíjba ment, és kérte ennek az időnek a beszámítását, akkor a Munkaügyi Minisztérium azt írta, hogy sajnálattal közlik, hogy nem fogadhatják el, mert ilyen beszámítás csak munkásmozgalmi személyekre vonatkozik.

F. T.: Mi az oka, hogy máig nem rehabilitálták a recski internáltakat?

Z. T.: Leginkább azt mondják, hogy miért nem jelentkezett korábban, hogy ez már elévült. Én nem tudom elfogadni, hogy az áldozatok vannak késedelemben. Késedelemben csak a hivatalos hatalom lehet, ezt hivatalból kellett volna rendezni.

F. T.: Talán arra is hivatkozhatnak, hogy Recskre nagyon sokan úgy kerültek, hogy arról semmiféle határozat vagy dokumentum nem született.

Z. T.: Ez egy erőteljes mellébeszélés. Akik ezt mondják, azt akarják, hogy ezeket az ügyeket elbagatellizálják és ne lehessen tisztázni. Ez nem felel meg a valóságnak. Én és a barátaim is például a heteken át folyó, erőszakos kihallgatás eredményeként, vaskos jegyzőkönyveket írtunk alá. Ezek az iratok nem tűnhettek el, vagy ha eltűntek, akkor ezért valaki felel.

F. T.: Ez a moszkvai keltezésű hír javítja az esélyeiket?

Z. T.: Igen. Itt is megvan erre a készség, ezt én nem vitatom és ezt tapasztalom. De ugyanakkor azt is, hogy azok, akik ezt az ügyet megnyugtatóan meg akarják oldani, mintha akadályozva lennének. Nem akarom azt mondani, hogy kisebbségben vannak és ezért nehézségekbe ütköznek ennek a kérdésnek a rendezésében. Rendkívül nagy horderejű, hogy a Szovjetunió úgy döntött, hogy kodifikálja ezt a kérdéscsoportot. Remélem, hogy ez óriási lökést ad annak, hogy ez itt is rendeződjön. 

+ + +  

– Csütörtökön délután bombariadót rendeltek el a János kórházban, csak a mentők és a súlyos betegek mehettek be, mert állítólag valaki terrortámadással fenyegetőzött. Persze igazából nem bombariadó volt ez, mert a kórházban azt sem tudták pontosan, hogy mit kell csinálni egy ilyen esetben, de azt sem igazán tudták, hogy kitől és mitől tartsanak? Másnap a Magyar Nemzetben líbiai fenyegetésről írtak, de az sem volt igaz. Mivel az utóbbi időben sajnos nem először hallani hasonló történetekről, munkatársunk László Péter megkérdezte dr. Kántor Géza rendőrezredest, nyugodtak lehetünk-e, hogy a Belügyminisztérium felkészült a veszélyek elhárítására? 

L. P.: Néhány órával ezelőtt felhívtam több budapesti kórházat és a Tétényiben például elmondták, hogy most a szokásosnál szigorúbb biztonsági intézkedések vannak érvényben. Megerősítették a portaszolgálatot, idegen autókat nem engednek be, ugyanakkor a látogatást nem tiltották meg. Mindebből az látszik, hogy még változatlanul tartja magát a híresztelés, ami szerint állítólag egy palesztin szervezet terrorakciót akar végrehajtani budapesti kórházak ellen. Mi ebből az igazság?

K. G.: Félreértés ez a bejelentés. A bejelentő azzal fenyegetőzött, hogy amennyiben a nyugdíja összegét nem emelik meg, akkor robbantást fognak végrehajtani valamelyik intézménynél. Amit aztán többszörös félreértések következtében úgy értelmeztek, hogy a kórháznál fog ez a terrorcselekmény bekövetkezni. A kivizsgálás ezt teljesen alaptalannak minősítette.

L. P.: Mit tesz a rendőrség, amikor egy-egy ilyen bejelentést kap?

K. G.: A helyszínre kimegyünk, a körülményeket megvizsgáljuk, a bejelentés konkrétságát ellenőrizzük és amennyiben szükséges, akkor a tűzszerészeket a helyszínre küldjük, akik a területet átvizsgálják.

L. P.: Én nem zárom ki, hogy nem lehet robbanóanyaghoz hozzájutni, vagy netán kémiai úton előállítani. Két nappal ezelőtt történt egy robbantás, amiről azt hiszem a sajtó nem számolt be.

K. G.: Igen, egy középiskolai tanuló állított elő kémiai anyagokból robbanóanyagot. A Városligetben az egyik szemetestartályt robbanotta fel. Ő maga is megsérült, de hangsúlyozom, ezzel épületeket felrobbantani, intézményeket robbantani nem lehet.

L. P.: Azért az utóbbi időben meglehetősen jól el vagyunk látva bombariadóról szóló hírekkel.

K. G.: A legutóbbi például a Ferihegyi repülőtérrel is kapcsolatos. A Budapesti Rendőr-főkapitánysággal angolul közölte egy férfi – aki arabnak mondta magát –, hogy bármelyik pillanatban robbantani készül a skandináv légitársaság valamelyik járatán. Decemberről jut eszembe például hogy több budapesti szállodát is megfenyegettek, volt budapesti középiskola, ahol robbantással fenyegetőzött valaki. Az ilyen típusú bejelenéseknek mindig hitelt adunk, még akkor is, hogyha a realitásra nem nagy.

L. P.: Évente hány ilyen bombariadó van Magyarországon?

K. G.: Legalább 150-200 között van az ilyen bejelentés.

L. P.: A biztonsági helyzet romlásával párhuzamosan szaporodik a bombariadók száma, vagy inkább az életkörülmények  romlásával?

K. G.: Inkább az életkörülmények változásával, illetve gyerekes tréfával, mert ezek mögött sok esetben az van. Másrészt pedig előfordulhat hisztériakeltési motívum is. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy olyan robbantás, amit előre bejelentettek, nem következett be.

L. P.: A rendőréség szervezetén belül van-e olyan speciális csoport, amely kifejezetten a  bombariadókkal foglalkozik? 

K. G.: A forradalmi ezred keretén belül a műszerész hadosztály. A létszámra vonatkozó adatok nem nyilvánosak. Nem csak műszerek vannak itt, hanem például olyan kiképzett kutyák, amelyek a szimatuk alapján a robbanószerkezeteket, a robbanóanyagokat ki tudják választani.

L. P.: Milyen következményekkel jár az, hogyha valaki hamis bombariadót jelent be?

K. G.: Amennyiben sikerül a személyt megállapítani, az első, hogy a rosszindulatú hívás miatt a Posta a telefont leszereli, ha ez egy lakásban lévő telefon. A másik, hogy a hatóság félrevezetése miatt az eljárást meg tudjuk indítani ellene. A jogszabályaink egy évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetik ezt a magatartást.

L. P.: Hogy most mi beszélgethetünk nyilvánosan a bombariadókról, azt mutatja, hogy az ezzel kapcsolatos tájékoztatási gyakorlat változott – némiképp legalább is. Azonban egy ilyen bombariadó egészen más kategóriába tartozik, mint általában azok a tények, amiről az elmúlt években a sajtó egyáltalán nem adhatott hírt. Önnek mi a véleménye arról, hogy egy bombariadó esetén hogyan kell tájékoztatni az embereket? Tájékoztatni kell-e egyáltalán és mikor?

K. G.: Igen, amennyiben a területet ki kell üríteni. Mert ilyenkor a sorrend: az első az élet, a testi épség védelme, a második a vagyon védelme. Ilyen esetben csak azokat, akik esetleg érintettek a fenyegetésnél. Illetve a tájékoztatás akkor kell, amikor már bebizonyosott, hogy mi történt. Nekem az a véleményem, hogy a korábban megjelent hír – amire hivatkoztunk – jogos volt.

L. P.: Gyors volt, de nem volt pontos és hiteles.   

A riporthoz kapcsolódva hadd meséljem el, amit egy kollégámtól hallottam, vagyis hogy ez a bombariadó a János Kórházban elég magyarosan zajlott le. Egy rendőr kereste a bombát a kórházban, egy pedig a kapuban állt, hogy ne engedje be a látogatókat. Akik persze egyáltalán nem rettentek meg, megpróbáltak átmászni a kerítésen. Egy testesebb hölgyet a kabátjánál felakadva láttak himbálózni a vasrácson. Némely sietősebb urak pedig nagy igyekezükben az átmászás közben úgy megsérültek, hogy a rokonaik helyett az ambuláns rendelőt kellett meglátogatniuk, ahol ezidőtájt csúcsforgalom volt. 

+ + +  

Rendkívüli nagyságú pénzügyi visszaéléseket állapított meg az Országos Rendező Iroda munkáját vizsgálva a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság. A 168 óra műsorában Szilárd József, a KNEB munkatársa egyebek között elmondta, hogy az ORI egyes rendezvényeinek jegybevételei magántakarékkönyvekbe kerültek. Így például 1984 szilveszterén, az OKISZ Labor által megrendelt és kifizetett műsorokból 5,7 millió forint értékű jegyet adott el a Rendezőiroda, és ez az összeg különböző alkalmazottai betétkönyveibe vándorolt. Fantasztikusan magas összegeket fizettek ki a fellépő művészek hozzátartozóinak is. Például Sas József felesége három év alatt 685.000 forintot vett fel szerkesztői munkáért, amelyet minden alkalommal olyan műsoroknál végzett, amelyekben a férje is fellépett. A KNEB megállapításai szerint a Rendezőiroda rendszeresen jelentős munkadíjakat fizetett ki 70-80 éves nyugdíjasoknak, akiket állítólag szervezési- és technikai munkatársakként alkalmaztak. Az idős emberek pénzeit meghatalmazottak vették fel. Szilárd József elmodta azt is, hogy az 1988-as, 4,5 milliós vesztességgel zárult Interpop fesztiválon az illetékes minisztérium Rendezőirodát felügyelő főosztályvezetője is több tízezer forint munkadíjat vett fel az ORI-tól. Majd nem sokkal később, a rendező iroda igazgatója, a tavaly ősszel öngyilkosságot elkövetett Bulányi László, 130.000 forint rendkívüli jutalomra kapott engedélyt ugyanettől a főosztálytól. A KNEB vizsgálata arra is fényt derített, hogy az OKISZ Labor egy nyugdíjas alkalmazottja, Futár András tavaly 958.000 Ft honoráriumot kapott az Országos Rendező Irodától. A Népi Ellenőrzési Bizottság még egy sor nagy összegű szabálytalan kifizetésre bukkant.

A legutolsó hírt a 168 Óra egy héttel később kiegészítette:

Felelős szerkesztő: Mester Ákos - Jó napok kívánok kedves hallgatóink. Műsorunk 19. évfolyamának 2. számával, a 879 adással köszöntöm önöket és mivel én az adásunkkal egyidőben zajló budapesti pártaktíva színhelyéről jelentkezem majd a későbbiekben, most a szokásos beköszöntőt hangszalagra vettük, mert szeretnék valamit elmondani még a tartalom jegyzék előtt.

Múlt heti műsorunkban nyilatkozott az ORI-nál végzett vizsgálatról a KNEB illetékes munkatársa. Ámde hallgatói észrevételek és más jelek is arra utalnak, hogy félreértésre adott okot a riportban elhangzott néhány nem teljes információ. Hogy csak egyetlen egy példát mondjak. Úgy tűnhetett, hogy teszem azt Sas József és felesége munka nélkül vettek fel honoráriumot, holott a KNEB jelentésből kiderül, hogy az összeget három év alatt, 61 előadásért vették fel, következésképpen nem egy esztendő alatt és nem munkanélkül jutottak jövedelemhez, ahogy ezt többen helytelenül feltételezik a múlt heti riportban elhangzott KNEB nyilatkozatból. A tisztesség úgy kívánja, hogy ezt elmondjuk itt és most. Miközben az is valószínű, hogy vannak még jócskán tisztázni való az Országos Rendező Iroda működsével kapcsolatban.

Őszintén megmondom tegnap itt a szerkesztőségben egymás közt is vitatkoztunk, hogy folytassuk-e a témát vagy ne, és végülis abban állapodtunk meg, hogy bár vannak újabb riportfelvételeink, nem tesszük közzé őket, ugyanis a történtek pontos tisztázása nem a mi dolgunk, következésképpen az úgynevezett ORI-botrányra csak akkor térünk vissza, amikor azok az illetékesek is elvégezték a maguk dolgát, akik föltehetően átveszik a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság jelentését további vizsgálódás céljából, hogy kiderüljenek a tények akár mentő, akár súlyosító körülmények.

További részletek, dokumentumok 1989-ről az OSA honlapján.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!