Kóka miniszter szívott már füvet

2005.04.28. 13:55
Feleségéről, karórájáról, öltönyeiről és óriási fejéről is beszélt a májusi Playboynak Kóka János, aki az interjúban megemlítette, hogy Amszterdamban kipróbálta a marihuánát, hogy ellenőrizhesse magán az illegális kábítószer fiziológiai hatásait. Kóka annak ellenére is elfogadja a homoszexualitást, hogy teljesen idegen tőle, viszont érettségi után nagy volt a feje. A gazdasági miniszter akkor jött rá, hogy liberális, amikor politikus lett, és nem buktatná meg Gyurcsányt, mivel "igazi csapatjátékos".

Egyszer, még egyetemen, Amszterdamban

A harminchárom éves miniszter maga vezeti egyik cégének helikopterét, amelyet egyébként annak rendje és módja szerint kibérel a saját pénzén. "Tizennégy éves koromig nem foglalkoztatott a pénz. Számomra természetes volt, hogy van" - mondta a tehetősebb polgári családban nevelkedett Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter a Playboy legfrissebb számában megjelent interjúban.

Élete első nagy sokkja az volt, amikor Esztergomba került egy katolikus középiskola kollégiumába, ahol egy nyolcvanszemélyes hálóteremben kellett aludnia. Kóka mindig emlékezni fog rá, hogy amikor lefekvés előtt bekapcsolta a walkmant, a vele szemben fekvő falusi fiú megkérdezte, hogy mi az, mert még sosem látott olyat.

Kérdésre válaszolva Kóka azt mondta, "nem volt téma" a kollégiumban a homoszexualitás és a maszturbáció, szerinte egyébként sem a középiskolában, hanem később, a katonaságban szoktak rájönni a férfiak, hogy melegek. Kóka elítéli Semjén Zsolt híres SZDSZ-minősítő kijelentését, mint mondta, annak ellenére, hogy számára a homoszexualitás "nagyon idegen".

Kóka alkalmi dohányos, néha a vörös borhoz elszív egy-két szálat. A marihuánát is kipróbálta egyszer, még egyetemistaként Amszterdamban, mint mondta, azért, hogy önmagán ellenőrizze a fiziológiai hatást. "Sokan megijednek például attól, hogy meglódul a pulzus. (...) Rájöttem, hogy úgy hat rám, ahogy akarom. Abszolút képes voltam rá, hogy kontrolláljam magam" - idézte fel az interjúban első és egyetlen drogos élményét a miniszter.

Gyurcsánytól hetekig nem kapott időpontot

"A készen kapott lehetőségek ambiciózussá tettek. Nagyon szerettem volna érvényesülni" - mondta Kóka. Gyurcsány Ferencet már a kormányalakítás előtt is ismerte, voltak közös ismerőseik. "Figyelemreméltó személyiségnek tartottam, nagyon másnak, mint a politikusok általában" - emlékezett Gyurcsányra.

Amikor Gyurcsány felkérte a miniszterségre, Kóka éppen Vietnamban volt egy konferencián. Előtte hetekig próbált időpontot kérni a miniszterelnök titkárságán egy ügyben, de nem is válaszoltak neki. Vietnamban azonban megcsörrent a telefonja, és Gyurcsány szólt bele, hogy jöjjön haza minél gyorsabban. "Aki miniszternek alkalmas, az ezt megoldja" - mondta akkor Gyurcsány. Kóka három óra gondolkodási időt kapott. Még a repülőtér businessvárójában letöltötte a kormányprogramot és a gazdasági tárca honlapját, aztán a repülőn felkészült. Gyurcsány azzal indokolta Kóka megbízását, hogy "aki a gazdaságban sikeres volt, az valószínűleg érti a gazdaság üzeneteit".

"Nehezen szánom rá magam az őszinte válaszra, mert talán lerombolom a hideg, számító politikusi imázst" - válaszolt Kóka a Playboy kérdésére, miszerint képes lenne-e úgy megbuktatni a mostani miniszterelnököt, ahogy ő tette Medgyessyvel. Kókának saját bevallása szerint sokszor fontosabbak a személyek, mint a kihívások. "Én csapatjátékos vagyok, nem is tudnék más lenni. Ha megnézed, hogy a politikában kik jutnak a csúcsra, azok nem igazán csapatjátékosok, inkább szólisták" - mondta a miniszter.

"Óriási volt a fejem"

Gimnázium után Kóka miniszter nehezen boldogult a lányokkal. Amikor feleségével, Ágival először találkozott, éppen bő rövidnadrágba betűrt inget viselt, NDK-s szandált zoknival és vastag keretes szemüveget. "Ráadásul óriási volt a fejem, - tette hozzá - mert nagyon göndör a hajam, és hagytam hosszúra nőni."

"Kifejezetten az alacsony, vékony, sötét hajú, feszes testű, okos, talpraesett lányokat szerettem" - vallott Kóka. Felesége, Ági éppen ilyen volt. Kóka 23 évesen nősült, egy gyermeke van, a tízéves Bianka. Feleségével fél éve szétköltöztek, de kapcsolatuk harmonikus maradt; még azt is a felesége intézte el neki, hogy legyen egy lakása, mondta a miniszter. A hétvégéket rendszerint hármasban töltik.

Gazdagodás és javak

Kóka János az interjú idején egy egy-másfélmillió forint értékű Jaeger Le Coultre márkájú karórát viselt, és kérdésre elmondta, legalább negyven öltönye van, amelyeket méretre varrat, mivel a konfekcióméretnél ő valamivel magasabb. Feleségének a sok külföldi útról többnyire ékszert szokott hozni, "ha valami megtetszik, akkor meg tudom venni, nem kell külön bevásárlótúrára indulnom karácsony előtt" - mondta.

Üzleti karriere 1994-ben indult, amikor a sógora meghívta az Elender számítástechnikai céghez "nagyon kevés fizetésért, viszont nagy, 10 százalékos tulajdonosi részesedéssel". Akkoriban mindenkit pénztárgépvásárlásra kényszerítettek, így az Elender is erre koncentrált, "mert az volt a buli". Az ebből összejött 150 millió forintot egy az egyben az internetbe invesztálták, inkább megérzésből, semmint megfontolt stratégiai lépésként. A felfuttatott Elendert kétszer adták el. Először egy amerikai cégnek 1999-ben, amelynek később az alelnöke lett Kóka. Az anyacég azonban tönkrement, így visszavásárolták az Elendert, méghozzá nagyon olcsón. Ezután ismét felfuttatták és eladták a céget. "Hála istennek, az én vagyoni gyarapodásom egy nyitott könyv" - mondta a miniszter Playboynak.