Az erő velünk van

Nincsek rossz álmai Dávid Ibolyának: azt állítja nem lesz vereség 2006-ban, hiszen a legerősebb magyarok egyike is beáll az MDF-jelöltek közé. Anettka pedig nem ütött rést a párton. Az URH kazettát már vagy öt éve nem hallgatta, de ma is tudja, hova tette. Azonnali kérdések az MDF elnökéhez.

[Frizuraigazítással kezdi Dávid Ibolya, mert éppen a Mikulásgyárból jött, ahol habbal köszöntötték a jótékonykodó ajándékcsomagolásra érkezett képviselőket. A házalelnöki irodában andalító karácsonyi zene szól egy méretes, ezüstszínű készülékből.]

Csak rémálmaiban jön elő, vagy reálisan is számol azzal, hogy 2006-ban véget érhet politikai karrierje, ha az MDF nem jut be a parlamentbe?

Nyugodt éjszakáim vannak, rossz álmok nélkül, a Magyar Demokrata Fórum bent lesz a parlamentben.

Túlélne még egy vereséget az MDF?


Fotók:Huszti István

Nem lesz vereség.

Bár a három parlamenti párt egyéni körzetekben induló jelöltjeit már lehet ismerni, az MDF-nél még mindig a 8 parlamenti képviselőről tudjuk csak, hol indul. Mi lesz a többi körzetben?

Két héttel ezelőtt 160 jelölt indítását hagyta jóvá az MDF, tehát több mint 90 százalékban állnak a jelöltjeink, a többit rövid időn belül pótoljuk.

Úgy tudjuk, van egy erős emberük is...

Sok erős embere van az MDF-nek, egyikük fizikailag is az egyik legerősebb, aki üzeni, hogy az erő velünk van.

Tehát igaz, hogy az erőművész Fekete László Tatabányán indul.

Igen, Fekete László az MDF színeiben indul.

Mintha kevés lenne az ismert ember a jelöltek között, így van?

Sok ismert embert találni az MDF jelöltjei között. A Veszprém megyei közgyűlés elnöke: Kuti Csaba, a Győr-Sopron megyei közgyűlés alelnöke Szabó Miklós, Szabolcsi közgyűlés alelnöke Szilágyi Dénes, Gyenesei István, aki a somogyi közgyűlés elnöke és az MDF-el közösen indul a Somogyért Egyesület színeiben. A jelöltjeink egyébként helyben kivétel nélkül mind ismertek és elismertek, s a politika mindig helyben dől el. Ezért tartjuk például jó jelöltünknek a sikeres siklósi polgármestert: Marenics Jánost, a sárospataki polgármestert: Jánosdeák Gábort...

Éppen miatta mondta fel a helyi megállapodást a Fidesz. Az már teljességgel kizárható, hogy együttműködés lesz a Fidesszel?

Csak a választók legitimálhatnak egy parlamenti pártot. Ez a demokrácia alapja. Két országos gyűlésünk erősítette meg az önálló indulásunkat.

Tudta-e ön?
  • Dávid Ibolya Tamásiba ügyvédnek kerül, két gyermeke születik, aztán 1988-ban jön az MDF, 1990-ben pedig a szerencse: az idős helyi MDF-potentát maga elé engedi a fiatal politikust. Igazi nagyágyúkkal edződik az ügyrendi bizottságban, az 1994-es szívás után Boross Péter preferáltjaként majdnem frakcióvezető, de a posztot csak az Orbán-kormány igazságügyi minisztereként szerzi meg Lezsák Sándor ellenében. Az MDF azóta sem támadt fel, karriertörténetében a legmélyebb ponton áll.
  • "Az erő velünk van", a Star Warsból jól ismert fordulatot a magyar politikában először, 2002 februárjában Orbán Viktor használta, Horn Gyula ezután megállapította, hogy eldurvult a kampány. A "nyugodt erő" egyébként az MDF 1990-es szlogenje volt, amit 2005 őszén Orbánék ügyesen emeltek át saját retorikájukba. Dávid Ibolyának igaza van: ha Fekete László jelöltként indul, valószínűleg nem lesz nála erősebb képviselőjelölt.

  • Fekete László október óta kampányol az MDF-fel, bázisa a Komárom-Esztergom megyei Csolnokon van. 1988 óta indul a világsportok második vonalába tartozó erőversenyeken, ahol háromszor is a világ legjobbja volt (1993-1995), de még 2001-ben is világrekordot állított fel golyóemelésben.

  • A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közgyűlés MDF-es alelnöke, Szilágyi Dénes, aki 2005 januárja óta a párt tagja, függetlenként, Mátészalka volt polgármestereként 2002-ben jutott a közgyűlésbe, korábban kereszténydemokrata volt.

  • A rutinos megyei tanácselnök, Gyenesei István az ország egyik legnagyobb patriota civil szervezetét gründolta össze 1994-ben, immár 20 éve stabilan a megye élén szerepel, de igazi ranggyűjtő: a MOB elnökségi tagja 1998-ban a Centrum jelöltjeként 23 százalékot tudott szerezni az országgyűlési választáson, majd a Somogyért Egyesület vezéreként újra 11 fős frakciót juttatott a megyei közgyűlésbe, 1-3 hellyel lemaradva csak a két nagytól.

  • Dávid Ibolya és Barbalics Miklós tamási közjegyző együtt fordultak az ORTT-hez 2002 tavaszán, amiért az RTL Klub beszámolt a családi szocpolperről, amivel hírbe hozták Dávid Ibolyát és férjét is. Sokgyerekes családok igényelhettek 1-2 millió forintos állami támogatást, amihez csupán egy banki szerződéstervezet kellett, ilyeneket ügyvédek, így a házaspár is hitelesítettek. Három ügyvéd ellen indult eljárás az ügyben. Bővebben >>.

  • A Békejobb 2000 - a sors különös fintoraként - 2000-ben jön létre, amely az MDF és az időközben elcsatolt részek, az MDNP és a Vállalkozók Pártját magába foglaló szervezet. Két időközi választáson a Fidesz-kisgazda koalícióval szemben is elindulnak - sikertelenül, aztán csendben megszűnnek.

  • Menyhárt Jenő a 80-as évek undergroundjának meghatározó alakja, Müller Péter Sziámi nemkülönben. Nehéz a választás, ha az ember nincs férjnél. Menyhárt már a Trabant, illetve Pajor Tamás (Neurotic, Hit Gyülekezete, új poplemez) születésénél jelen volt, de az Európa Kiadó frontembereként írta magát a történelembe. A filmrendezőnek, költőnek és színházi embernek is tanuló Müller az URH, majd a Kontroll Csoport, legvégül a Sziámi énekeseként lehetett Dávid Ibolya kedvence.

  • Dávid Ibolya házias politikus, honlapján viszont meglehetősen puritán recepteket oszt meg rajongóival a Rácponty mellett: Ice tea; melegben, melegen; Fehérbor pisztáciával.

Lesz azért partnere az MDF-nek?

A jobbközép együttműködésben mindig érdekelt volt az MDF, az EP-választáson is, és most is. Nemrég tettük közzé Jobbközép nyilatkozatunkat, mely ezt a célt szolgálja. Ebben a hónapban dől el, hogy kikkel fog össze az MDF a Normális Magyarországért.

Összezárt már az MDF hadserege? Azért kérdezzük, mert amikor Pettkó Andrással beszélgettünk, akkor azt állította, hogy minden rendben, pár napra rá viszont kiderült, az extitkosszolgálati kampányfőnök, Földi László elhagyta a csapatot.

Földi László nem az MDF tagja volt, hanem egy konkrét munkára érkezett. A világ legtermészetesebb dolga, hogyha nem értünk egyet, akkor elválnak útjaink.

Sisák Imre és Gémesi György, MDF-es, de hírek szerint kifelé kacsintgató parlamenti képviselők és biztos befutók sem okozhatnak meglepetést?

Ők az MDF jelöltjei. A hírek pedig arról szólnak, hogy Gémesi és Sisák ellen nem indít jelöltet a Fidesz.

És Tamásiban, az ön egyéni körzetében inkább kerülnek, vagy megpróbálják legyőzni Dávid Ibolyát?

Két nagyszerű jelölttel indulok együtt, az MSZP jelöltje a megyei közgyűlés elnöke, a Fidesz jelöltje pedig egy kezdő politikus, Hirt Ferenc.

Az MSZP jelöltje, Frankné Kovács Szilvia kiköpött ellen-Dávid Ibolya, már ami azt illeti, hogy ő is ügyvéd, a pécsi jogon végzett, családjával Tamásiban él...

[Nevet.] Attól, hogy ő is nő, még nem vagyunk egyformák. Ő egészen más beállítottságú, más mentalitású ember.

Akkor cáfolja, mi elfogadjuk. Kovács László vagy Schmitt Pál?

Barbalics Miklós - a férjem.

Az MDF elfogad vállalkozóktól a kampányhoz támogatást?

Minden törvényes támogatást elfogad, és nyilvánosságra is hozza a szabályok szerint.

24 képviselővel kezdte a ciklust az MDF, és a jelenlegi állás szerint 8-cal zárja. Nem tartja magát vesztes hadvezérnek?

A Fidesz akaratából eltűnt a Kisgazdapárt, a Kereszténydemokrata Néppárt. Az MDF viszont megmaradt. Azzal a halálos öleléssel szemben, ami a jobboldalon egy pártot akar létrehozni, óriási eredmény, hogy az MDF megtartotta önállóságát, ha olyan áron is, hogy vérveszteséget szenvedett.

Csak külső okai voltak a veszteségnek?

Meghatározó módon igen.

Ha a helyzet úgy hozza, az MDF bejut, és kell a baloldali kormányzati többséghez, elfogadna az MSZP-től egy miniszteri posztot?

Az MDF nem gondolkozik koalícióban az MSZP-vel.

A Fidesz viszont azt mondja, az MDF túl gyakran működik együtt az MSZP-vel a parlamentben. Legutóbb épp a költségvetést lezáró szavazáson nyomott "nem" gombot, ami érvényessé tette az eredményt, holott a Fidesz direkt nem vett részt a szavazásban, hogy megtorpedózza a büdzsét.

Az MDF-ben bevett gyakorlat, hogy elvégezzük a parlamenti munkánkat. Nem vonulunk ki a parlamentből, azért vagyunk ott, hogy dolgozzunk, három választásunk van: igen, nem, tartózkodás. Az összes többi, kivonulni, ölbe tett kézzel ülni, bohóckodás. Ha az ő parlamenti etikájukba ez belefér, tegyék. Mellesleg ebben az évben több, mint ötven törvényt fogadott el közösen az MSZP a Fidesszel.

Viszont múlt hétfőn az MDF konkrétan az MSZP-vel és a MIÉP-pel szavazott együtt a Fővárosi Közgyűlésben, amikor az SZDSZ és a Fidesz meg akarta támadni a szerintük törvénytelen, 11 milliárdos észak-csepeli privatizációt. A dolog azért is érdekes, mert korábban az MDF is felsorakozott a terület eladását ellenzők mellé az MSZP-vel szemben. Mi történt?

Ehhez ajánlom a fővárosi frakcióvezetőnket, ez ugyanis egy helyi ügy, ők ismerik a részleteket.

Ütött rést az MDF-en Anettka?

Nem.

Ahhoz képest drasztikusan lezárta az ügyet.

Nem volt ügy. Az MDF adott neki egy parlamenti belépőt, hogy ha akar, akkor bejöhessen az épületbe.

Herényi Károly mégis iszonyú gyorsan visszavette a belépőt.

Egy nem létező ügyről beszélünk. Biztosan megér ez ennyit?

Többször látták Önt a szocialistaközeli Leisztinger Tamás vállalkozóval, vagy éppen Csányi Sándorral együtt ebédelni [Közbeszól: És még sokan másokkal!], 70 vagy 30?

Több is, mint hetven azoknak a száma, akikkel beszélgetek. Múlt héten Kovács Gáborral is találkoztam, Demján Sándorral egy pedig páholyban ültem. Futó Péter járt nem régiben nálam, és most reggelig ülhetnénk itt, és sorolhatnám a neveket. Egy normális országban a politikusok időnként találkoznak üzletemberekkel és viszont. Azért ülök le velük általában a főváros valamelyik nagy forgalmú éttermében, hogy senki semmilyen susmust ne feltételezzen. De ha legközelebb arra jár, felajánlom, hogy belehallgathat a beszélgetésbe.

Ki fogjuk használni az alkalmat! Mi volt az utolsó dolog, amivel megkeresték az egyéni választókerületben?

Tegnap kaptam levelet, amiben egy jogot végzett kislány keresett meg, és szeretne jogi pályán elhelyezkedni, de érdekli a politológia is.

Volt Tamásiban 2001-ben az úgy nevezett szocpolper, amivel önt is hírbe hozták, és ön ezt cáfolta. [DI: És tegye hozzá, pert is nyertem!] Akkori hírek szerint több család maradt önhibáján kívül lakás és pénz nélkül a szövevényes csalási ügyben, velük most mi a helyzet?

Családonként kellene megvizsgálni, hogy mi lett ennek a végeredménye, ez egy nagyon szomorú történet.

Ha feltalálnák az időgépet, és csak egyszer lehetne utazni, hova menne?

Én mindig előre szeretek menni, egy időgéppel elmennék legalább 2025-ig, és arra lennék kíváncsi, hogy az a rendszerváltó folyamat elnyeri-e értelmét, elérünk-e egy élhetőbb, normálisabb, kiegyensúlyozottabb Magyarországhoz.

Mi volt a legnagyobb politikai kudarca és sikere az elmúlt 15 évben?

[Hosszan gondolkodik.] Nagy politikai sikernek ítélem, hogy annyi méltatlan, arcátlan támadás ellenére a rendszerváltó MDF megmaradt, s az európai konzervatív értékek így nem maradtak képviselet nélkül sem itthon sem az Európai Parlamentben. Kudarcnak azt érzem, hogy nem elég hangos a hangunk. A politika főszereplőinek magukat és a közéletet lejárató viselkedését nem tudjuk kellően ellensúlyozni.

Hol volt 2001. szeptember 11-én?

Aznap otthon voltam, és néztem döbbenten a televíziót.

Annak idején miért hagyta veszni a Békejobb 2000 nevű egyesülést? Egyes feltételezések szerint attól félt, hogy a bársonyszékébe kerül.

Jaj, Istenem.

Azért is kérdezzük, mert az akkori szövetségeseinek nagy része mára belekerült a Fidesz "halálos ölelésébe".

Itt már jobb helyen kapiskál. Tudom, hogy a "mi lett volna, ha" típusú kérdéseket nem díjazza a történelem, de, ha létrejött volna a Békejobb, akkor ma nem lenne baloldali kormányzás Magyarországon. Ha van Békejobb, akkor nincs Centrum. Ha az MDF azokkal az erőkkel, amelyek a Centrumban megjelentek, 2002-ben együtt indult volna, akkor polgári többség jöhetett volna létre. A Békejobb kezdeményezését körbevevő politikai környezet, és a képviselőkön keresztül gyakorolt presszió miatt végül a szerveződés nem tudott megerősödni. A rögeszmés támadások pedig azóta sem csengtek le, azóta is uralkodó vélemény, hogy ha valaki a Fideszen kívül képzel el bármilyen jó szándékú kezdeményezést, az rögtön a kommunisták szekértolójává válik. A Békejobb egy másik pillért jelentett volna a jobboldalon. De a Fidesz akkori vezetőinek rendkívüli szűklátókörűsége és mindent ellenőrizni akarása ezt nem engedte meg. Úgy gondolkodtak, hogy ha már sikeresen szétverték a kisgazdapártot és kereszténydemokratákat, akkor még egy pártot ne "engedélyezzen" a maga környezetében. Ezt néhány képviselőnkön keresztül érvényesíteni is próbálta az MDF-ben: a csatát megnyerték, nem lett erős Békejobb, a háborút viszont elvesztették, 2002-ben az MSZP jutott kormányra.

Hosszú idő után az elmúlt hetekben tárgyalt először négyszemközt Orbán Viktorral. Mit látott rajta, változtatott ebben a kérdésben korábbi álláspontján?

Nem négyszemközt, hanem nagy társaságban. A Fidesz jobboldali egypártrendszert akar Csurkától a kádári káderekig. Én azt vallom továbbra is, hogy amit a Jóisten sokszínűre teremtett, az maradjon is az, mert az egyszínűség a politikában legalább olyan rossz, mint a kétszínűség.

A választásokig hátralevő hónapokban szándékozik azért egyeztetni még Orbánnal?

Egészen biztosan találkozom vele. Egy helyiségben leszek vele a plenáris ülésen is, és egészen biztosan meghívnak bennünket olyan rendezvényre, ahol együtt leszünk egy teremben. De olyan is előfordult, hogy Orbán Viktor besétált, megivott egy kávét és elment.

De mondott is valamit?

A napszaknak megfelelően köszönt, felületesen erről-arról beszélgettünk.

Mivel mérgezi magát?

Politikával. Nem iszom, nem dohányzom, életemben nem próbáltam ki a drogozásnak egyetlen formáját sem. Még egyetemista koromban sem, pedig akkoriban indult meg sok minden Magyarországon. Akkor hallgattam URH-t, Kontroll Csoportot.

Mikor hallgatott utoljára URH-t?

Gyűjtögető ember vagyok, nálam mindennek megvan a helye. A régi kedvenc zenéimet - kazettán, bakelitlemezen - is jól eltettem, tudom is hogy hol vannak, de legalább öt éve nem hallgattam meg őket.

Menyhárt Jenő vagy Müller Péter Sziámi?

Müller Péter.

Borokkal sem próbálkozott?

Nagy tisztelője vagyok a jó bornak. A száraz fehéret szeretem, de ez mindig annak a függvénye, hogy milyen vacsorához. Csak azért, hogy egy pohár bort elfogyasszak, nem iszom, ehhez mindig kell valami finom étel. Vadételekhez vagy sültekhez a testes vörösbor passzol, de összességében a fehérnek vagyok elkötelezett híve.

A karácsonyi menüt is Ön készítette otthon?

Mindig én készítem. Ha otthon vagyok, a férjem még egy reggelit sem készít soha, nem a háziasságáért mentem hozzá.