A magyar kormány vizsgálatot követel, a szlovák a zászlóégetést bírálja
További Belföld cikkek
- Székely János püspök: Az ünnep az egy kincs, és ezt mindenki érzi
- A Madách Imre Gimnázium leváltott igazgatója szerint az iskolai mobiltörvény abszolút hungarikum
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
"A magyar kormány a vizsgálat alapján választ vár arra, hogy milyen szakmai indokai voltak a rendőri beavatkozásnak, és indokoltak, illetve arányosak voltak-e a szlovák rendőrség által alkalmazott eszközök" - áll a közleményben.
A dunaszerdahelyi DAC és a pozsonyi Slovan közötti mérkőzésre Magyarországról legalább ezer szurkoló, számos ultracsoport - köztük sok ferencvárosi drukker - is érkezett Dunaszerdahelyre. A mérkőzés előtt a szlovák szurkolók csaptak össze a rendfenntartókkal, majd a magyar szurkolók szektorába nyomultak be a kommandósok. A rendőrség előbb a korlátnak szorította a tömeget, majd több szurkolót brutálisan összevert. Ötvenen megsebesültek, 31 személyt előállítottak, megsérült egy rendőr is. Egy felvidéki magyart mentőhelikopter vitt kórházba: túl van az életveszélyen.
Egy magyar állampolgár részesül fekvőbeteg-ellátásban a dunaszerdahelyi kórházban a szombati DAC-Slovan mérkőzés szurkolói közül - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Horváth Zoltán, az egészségügyi intézmény igazgatója. Az agyrázkódással, eszméletvesztéssel és a levegőtlenség-összezsúfolódás miatti úgynevezett kékmaszk-szindrómával beszállított pácienst megfigyelés alatt tartják, computertomográfos (CT) fej- és mellkasvizsgálatot végeznek rajta.
A Fidesz vasárnap délelőtt arra figyelmeztette a kormányt, hogy kötelessége határon belül és azon túl is megvédeni a magyarokat. Szijjártó Péter szóvivő bejelentette, hogy pártja kezdeményezi a parlament rendészeti bizottságának hétfői rendkívüli ülését. Szijjártó Péter egyes szlovák politikusokat is felelőssé tett a történtekért, akik hergelő és meggondolatlan kijelentéseket tettek az elmúlt hetekben. A szóvivő helytelennek nevezte, hogy budapesti tüntetők szlovák zászlót égettek szombaton az északi szomszéd nagykövetsége előtt.
A magyar hatóságok itthon és a helyszínen is figyelemmel kísérték az eseményeket, a futballmérkőzésre utazók határátlépését, megérkezését, a magyar konzul pedig a helyszínen tájékozódott és segítséget nyújtott minden, ezt igénylő magyar állampolgárnak, közölte a Kormányszóvivői Iroda.
Zászlót égettek
A kormány ugyanakkor elítélte a magyar szurkolók szombat esti tüntetését Szlovákia budapesti nagykövetsége előtt, ahol szlovák zászlót égettek. "A dunaszerdahelyihez hasonló félreérthető események sem jogosítanak fel senkit arra, hogy bármelyik nemzet jelképét meggyalázzák, nemzeti büszkeségét megsértsék" – áll a szóvivői iroda közleményében.
"A Magyar Köztársaság Kormánya ezért a leghatározottabban elítéli, hogy több demonstráló is zászlót égetett szombat este, Szlovákia budapesti nagykövetsége előtti tartott tüntetésen. A kormány a futballhuliganizmus szervezett, erőszakos fellépéséhez hasonlóan elutasítja a szélsőséges csoportokkal, illetve jelenségekkel kapcsolatos belpolitikai indíttatású provokációt is". Emellett Daróczi Dávid kormányszóvivő a szlovák nyelvű helységnévtáblák megrongálását is elítélte a kormány nevében.
Gyurcsány Ferenc vasárnap tájékoztatást kapott a dunaszerdaihelyi futballmérkőzésen történtekről a szakminiszterektől, valamint tájékozódott Magyarország szlovákiai nagykövetétől is, mivel a magyar közvéleményt felkavarták a televízióban illetve az interneten látható képek. Erről a kormányszóvivő nyilatkozott az MTI-nek.
A kormány megítélése szerint a lehető legrosszabb, ami történhet, hogy a két nép és a két ország viszonyát szélsőséges, radikális csoportok tettei határozzák meg vagy befolyásolják - mondta.
Nyilatkozatban tiltakozott a szlovák külügyminisztérium is vasárnap az ellen, hogy Szlovákia budapesti nagykövetségének épülete előtt előző nap összegyűlt "magyar szélsőségesek szlovákellenes jelszavakat skandáltak és szlovák állami jelképeket meggyalázva elégették a Szlovák Köztársaság zászlaját".
A szlovák külügyminisztériumi közlemény szerint Pozsony "különösképpen nyugtalanítónak tartja, hogy a provokáció szervezői között ismét olyan radikális nacionalista pártok és mozgalmak voltak, mint a Jobbik és az a Magyar Gárda, melynek tevékenységére a szlovák fél más hosszabb ideje figyelmeztet, de a magyar kormány sajnálatos módon még nem találta meg hatékony ellenszerét annak, hogy szembeszegüljön" a jelzett szélsőséges erők aktivitásaival.
Pozsony hasonlóképpen elfogadhatatlannak tartja, hogy vasárnapra virradóra valakik lefestették a legnagyobb magyarországi szlovák közösségnek otthon adó Pest megyei település, Pilisszentkereszt (Mlynky) helységnévtábláit, pontosabban a falu szlovák nevét, a "Mlynky" feliratot. A szlovák diplomácia reményei szerint a hasonló provokációk nem folytatódnak.
A magyar és a szlovák külügyminiszter is beszélt egymással a Dunaszerdahelyen történtekről, Ján Kubis azért hívta fel Göncz Kingát telefonon, hogy tájékoztassa a részletekről. Göncz Kinga azt kérte Ján Kubistól, hogy a szlovák hatóságok vizsgálják ki, mennyire volt arányos a rendőri fellépés. A két külügyminiszter egyébként hétfőn személyesen is tárgyal egymással a franciaországi Marseilles-ben az EU külügyminisztereinek tanácskozásán.
Az MTI azon kérdésére, hogy vajon a szombaton Dunaszerdahelyen történtek hatással lehetnek-e a két ország viszonyára, Szelestey Lajos azt mondta: először meg kell vizsgálni, hogy mi történt a mérkőzésen.
Zéró tolerancia Szlovákiában
A Ján Kubis vezette szlovák diplomácia vasárnapi közleményében sajnálatosnak minősíti, hogy az előző nap Dunaszerdahelyen megrendezett labdarúgó mérkőzésen történt eseményeket, a szlovák rendőrség rendbontók elleni fellépését a magyar szélsőségesek szintén a tüntetésre okot szolgáltató "ürügyként használták fel". Mint írja: az ilyen, stadionokon belül és azokon kívül történő esetekben a szlovák hatóságok továbbiakban is a "zéró tolerancia" elvéből kiindulva fognak fellépni minden szélsőséges megnyilvánulás, minden erőszak és nacionalizmus ellen.
A szlovák külügyminisztérium ismételten arra kéri a magyar hatóságokat, hogy "következetesen lépjenek fel a provokátorok, a nemzeteink és államaink közti békés együttélés ellenzői ellen" - áll a nyilatkozatban. Pozsony a dokumentumban azt is jelzi, hogy a történtekről Ján Kubis vasárnap Göncz Kinga magyar külügyminiszterrel is beszélt.