Már Kóka sem bízik a kormányzati negyedben

Január elején dőlhet el a kormányzati negyed sorsa, a beruházással kapcsolatban mindenesetre egyre többen fogalmazzák meg aggályaikat. Kóka János is szkeptikus, pedig támogatná a projektet.

"Egyre szkeptikusabb vagyok a kormányzati negyed megvalósíthatóságát illetően, miközben az alapelvben egyetértettem" - jelentette ki az SZDSZ elnöke. A csúcshivatal megépítése a jelenleg tervek szerint a január 8-i kormánykabinet ülésen is szóba kerül, akkorra ugyanis kiderül néhány dolog, ami abban ad eligazítást, hogy az eredeti tervek szerint megvalósítható-e - mondta Kóka.

Ha határidőben el lehet készíteni és olcsóbb, hatékonyabb lehet a kormány működése akkor meg kell csinálni a kormányzati negyedet - mondta a liberálisok elnöke, hozzátéve, hogy ha viszont ezek az alapelvek sérülnek, újra kell gondolni az egész projektet.

Egy új gödör keletkezését szeretnénk elkerülni - ismételte meg a liberális álláspontot Kóka János, utalva az Erzsébet téri gödörre, ahova eredetileg a Nemzeti Színházat tervezték, a beruházás azonban sosem valósult meg. "Csak akkor lehet belevágni egy ilyen programba, ha látszik a vége. Ma kérdés, hogy látszik-e" - mondta a politikus.

Kóka János szerint a kormányzati negyed megépítése nem koalíciós, hanem szakmai kérdés elsősorban. A beruházás a január 8-i kormánykabinet ülésen is szóba kerül, - tette hozzá a politikus.

A kormányzati negyeddel szomszédos nagyberuházás, a WestEnd II. építője a Pólus Holding Befektető Zrt. pénteken nyíltlevélben is bejelentette, amit már csütörtökön is lehetett tudni: a Demján-cég felmondja az "eddigi egyeztetési folyamat során megtárgyalt közcélú beruházások finanszírozására tett, jogi erővel egyébként sem bíró szándéknyilatkozatait".

A Pólus Zrt. szerint eddigi álláspontja, hogy több mint 8 milliárd forinttal hozzájárulna a Fővárosi és a Terézvárosi Önkormányzat által tervezett közlekedési és egyéb infrastrukturális beruházásokhoz, már magában példátlan lett volna bármely nyugat-európai nagyvárosban. A Fővárosi Közgyűlés döntésének alapjául szolgáló utolsó munkaközi szerződéstervezete azonban mintegy 12 milliárd forinttal megnövelte a cégtől várt közcélú beruházás értékét. A Nyúl Sándor vezérigazgató által jegyzett levél szerint a cég ezeket az elvárásokat már nem tartja elfogadhatónak.

Fidesz: Léket kapott a kormány két zászlóshajója

Elsüllyedt a kormányzat két zászlóshajója, a kormányzati negyed és a 4-es metró, de legalábbis olyan lékeket kaptak, amik a süllyedést elkerülhetetlenné teszik, mondta Balsai István, a Fidesz országgyűlési képviselője pénteki sajtótájékoztatóján. A főváros cáfolja Balsai István kijelentéseit, akinek pártja a közgyűlésben többször megszavazta a 4-es metró nyomvonalát, így a Fővám téri állomást is.

Az ellenzéki politikus kijelentette, csütörtökre kiderült, hogy Gyurcsány Ferenc kormányfő és Demszky Gábor főpolgármester nem csak hazudik, de elveszítette józan ítélőképességét is. A kormányzati negyeddel kapcsolatban emlékeztetett rá, már korábban is azt mondta a Fidesz, hogy nincs rá szükség, és "nem engedheti meg magának a kormány, hogy urizáljon egy szegény, tehertől roskadozó társadalom irányítása során". (MTI)