Hét körzetben dönthetnek a külföldi szavazatok

2006.04.11. 10:22
Bár csak hét edelényi szavaz külföldön, olyan szoros a verseny, hogy akár rajtuk is múlhat helyben a választás. Kóka János, Nagy Gábor Tamás, Balsai István, Szijjártó Péter, Szabó Imre és két, a szocialisták támogatását is élvező SZDSZ-es, illetve riválisaik aggódhatnak a második forduló után még egy hétig a külföldön leadott szavazatok miatt.

Elképzelhető, hogy Kóka János és Nagy Gábor Tamás küzdelme csak április 30-án dől el. Az I. kerület fideszes polgármestere az első fordulóban 1340 szavazatos előnyre tett szert, de a körzetben kiemelkedően magas, 3,22 százalékos volt az érvénytelen szavazatok aránya. Értesüléseink szerint azért, mert a Kóka javára visszaléptetett szocialista jelölt nevét nem minden szavazólapról húzták ki. Ha az 1077 érvénytelen szavazat mindegyike a szocialista jelöltre érkezett, Kóka és Nagy között csupán 263 szavazat a különbség. Az I. kerületből ugyanakkor 377-en külföldön szavaznak, az ő szavazataikat egy héttel a második forduló után összesítik csak. Hacsak nem kapja meg Nagy az MDF-es jelölt 1571 szavazatának egy részét a második fordulóban, elhúzódhat az eredményhirdetés.
Az első forduló eredménye>>

Szorossá válhat

Hasonló helyzet állhat elő a II. kerületben. Balsai István, a Fidesz jelöltje az első fordulót ugyan jelentős fölénnyel nyerte, de szocialista riválisa javára már visszalépett az SZDSZ jelöltje, az első körben 10,97 százalékot szerzett Póta Gyula. Elviekben még Balsainak is vannak tartalékai, de kérdéses, hogy az MDF és a MIÉP szavazói milyen arányban szavaznak át majd a Fidesz jelöltjére. Az első körben Balsai 18 841 szavazatot szerzett, Horváth Csaba, a szocialisták jelöltje 15 062 szavazatot. Ha a visszalépett Póta támogatóit is hozzáadjuk Horváth szavazóihoz, akkor már 19 657 szavazata lenne az MSZP jelöltjének. Balsainak hiába van elvileg háromezer szavazó feletti tartaléka, elképzelhető, hogy a végén itt is 400 szavazaton belüli lesz a különbség, azaz a végeredmény kihirdetésehez meg kell várni a 405 külföldön szavazó II. kerületi polgár szaazatát is.
Az első forduló eredménye>>

Külföldön dőlhet el két SZDSZ-es sorsa

Szegeden a 2-es körzetben Sándor Klára, az SZDSZ és az MSZP közös jelöltje 23 szavazattal vezet Balogh László előtt. A körzetben rajtuk kívül csak jobboldali jelöltek indultak, Balogh mégsem mehet biztosra. Balogh szintén MDF-es szakadár, így kétséges, hogy a harmadik fordulóba egyébként bejutott Ványai Éva támogatói átpártoljanak hozzá, és a Centrum szavazói is inkább hajlanak a távolmaradásra, vagy a szocialista jelölt támogatására. Reális az esélye, hogy a szavazást a külföldön voksoló 80 szegedi dönti majd el.
Az első forduló eredménye>>

Szombathelyen a 2-es körzetben az MSZP és az SZDSZ közös jelöltje az első körben 12 szavazattal győzte le Hende Csabát, a Fidesz jelöltjét. Hende csúnya körülmények között szakított az MDF-fel, gyaníthatóan nem számíthat a harmadik helyen végzett fórumos Böröcz Miklós szavazataira. Könnyen előfordulhat, hogy a 29 külföldön szavazó választópolgár dönti el a választást, egy hét késéssel, április 30-án.
Az első forduló eredménye>>

Szijjártó is túlórázhat

A győri 3-as körzetben is kevesebb, mint száz szavazat döntött az első körben. A szocialista Balogh József a visszalépett liberális jelölt másfélezer szavazatával könnyedén ledolgozhatja 94 szavazatnyi hátrányát, itt is az a kérdés, hogy mit tesz a harmadik helyen végzett MDF-jelölt. Szabó József 1945 szavazatot szerzett, ha visszalép, ideális esetben is ötszáz szavazaton belüli előnye lehet csak Szijjártó Péternek, a Fidesz szóvivőjének. Itt 45-en szavaznak külföldön a második fordulóban.
Az első forduló eredménye>>

Ahol tíz emberen múlhat

Aszódon is a második fordulót 75 szavazat hátránnyal váró fideszes Tóth Gábornak vannak nagyobb tartalékai, hiszen itt a MIÉP-Jobbik jelöltje is megelőzte az SZDSZ-es Bódi Gábort. Ahogy máshol, itt is az MDF hozzáállásán múlik, hogy csak pár tíz, vagy több száz szavazat döntsön a két jelölt között. Külföldön tizen szavaznak.
Az első forduló eredménye>>

Edelényben 90 szavazattal vezet a fideszes Molnár Oszkár a szocialista Gúr Nándorral szemben. Az SZDSZ jelöltje 453, az MDF-é 633 szavazatot szerzett, így akár még az is előfordulhat, hogy a második fordulóban még szorosabb lesz az eredmény. Mégis, valószínűleg nem a második fordulóban külföldön szavazó 7 választón fog múlni a választás.
Az első forduló eredménye>>

Várpalotán hátradőlhetnek

Várpalotán, ahol 2002-ben tíz szavazat döntött, a külföldön szavazók száma pedig 27, idén nem fenyeget az egy hetes késés veszélye. A szocialista Deák Istvánné 242 szavazattal vezet fideszes riválisa előtt és számíthat a visszalépett SZDSZ-es Baky György Sándor 2940 szavazatára is.
Az első forduló eredménye>>