Mégis teljesen Leisztingeré lehet a Kopaszi gát

2006.12.12. 10:46
Bár még néhány hete is tagadta Molnár Gyula Újbuda szocialista polgármestere, hogy eladná a Kopaszi gátat tulajdonló Öböl XI. kft. 25 százalékos önkormányzati részesedését Leisztinger Tamás milliárdos üzletembernek, a kerület képviselő-testülete kedden mégis erről tárgyal. A polgármester szerdán akar tájékoztatást adni, Lakos Imre alpolgármester szerint jól elő van készítve az eladás.

Megválna Újbuda önkormányzata a város egyik legjobb fekvésű ingatlanát tulajdonló cégének önkormányzati részesedéstől, írja keddi számában a Magyar Nemzet és a Népszabadság. Újbuda önkormányzata Leisztinger Tamás milliárdos üzletemberrel hozott létre közös céget, Öböl XI. Kft. néven, amelybe az önkormányzat apportálta legértékesebb telkeit, amelyek a Kopaszi gát környékén, a Lágymányosi öbölben fekszenek.

A társaságban mára 25 százalékosra csökkent az önkormányzat részesedése, amelyet most értékesíteni akarnak, noha még az önkormányzati kampányban is azt állította Molnár Gyula, hogy esze ágában sincs eladni az önkormányzati üzletrészt. A telkekre egyébként vizividámparkot, irodaházakat, luxuslakásokat terveztek, az eredeti tervek alapján mára már közparknak is lennie kéne a területen, egyelőre azonban továbbra is körbe van kerítve a terület és sehol sem tart a beruházás.

Csökkenne az értéke?

Az Index úgy tudja, a polgármester előterjesztése lényegében azzal indokolja a tranzakció szükségességét, hogy a területen indult beruházás nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A területen ezért várhatóan további értékcsökkenéssel kell számolni az önkormányzat által apportált tulajdonrészeket illetően is - szól Molnár érvelése. Információink szerint az eladásból kevesebb mint egymilliárdos bevételt kasszírozhatna a kerület.

Később válnának meg tőle

Kupper András, a Fidesz XI. kerületi frakcióvezetője az Indexnek azt mondta, a legjobb az volna, ha a polgármester visszavonná az előterjesztését, mert az eladás csupán a többségi tulajdonosnak, Leisztinger Tamásnak kedvez.


Fotó: Bakró Ferenc

Kupper nehezményezi, hogy alig többért adnák el az üzletrészt, mint amennyire 2003-ban értékelték. Kupper emlékeztetett rá, hogy a terület építési szabályzatát módosították, így sokkal nagyobb része beépíthető, mint korábban, vagyis az értéke is nagyobb. Kupper szerint a fejlesztés befejezése után volna érdemes megválni az üzletrésztől, mert akkor éri majd az a legtöbbet.

Nem ellentmondásos

Molnár Gyula Újbuda polgármestere a Népszabadságnak nyilatkozva arra hivatkozva nem kommentálta a kerület terveit, hogy arról kedden zárt ülésen tárgyal a képviselő-testület. Molnár a lapnak megígérte, a testületi döntést és annak magyarázatát nyilvánosságra hozzák majd. Lakos Imre, Újbuda szabad demokrata alpolgármestere az Indexnek annyit mondott, egy jól előkészített anyagnak tartja Molnár Gyula előterjesztését. A politikus nem látott kivetnivalót abban, hogy Molnár mostani előterjesztése nem áll összhangban korábbi nyilatkozataival.

Az Index egyébként úgy tudja, a Lágymányosi öböl fejlesztésének lehetőségével az utóbbi hónapokban Leisztinger számos ingatlanfejlesztési expón megjelent és befektetőtársat keresett a gigaberuházáshoz. Szakértők szerint abban az esetben tud Leisztinger tőkéstársat találni, ha 100 százalékban az ő tulajdonát képezi majd az Öböl XI. kft.