A nap demagógja most nem méhkirálynőzte le Dávid Ibolyát
További Belföld cikkek
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
A 2007-es év első hétfői ülésnapján Gyurcsány Ferenc értékelte az évet, a másodikon néma maradt a miniszterelnök, a harmadikon hazatért a pirospozsgás Molnár Lajos, a negyediken rángott Gyurcsány szája széle. És mi történt az ötödiken?
A nap demagógja: Szabó Éva (MSZP)
A balkáni féldemokrácia (és a gulyáskommunizmus) jellemzője, hogy a közügyekben való részvétel helyett az élet élvezetére hívja fel állampolgárai figyelmét. A Népszabadság múlt hét szerdai számában két egymás mellé tett képpel illusztrálták, hogy milyen programok közül választhatunk március 15-én: az egyiken egy wellnessszálló medencéje szélén fürdőgatyás férfi etet bikinis nőt, nevető pár szemtanúja az idillnek. A másikon agresszív sípos és zászlóba burkolt kiabáló ember indul rohamra október 23-án. Íme:
A szocialista "Szeretkezz, ne háborúzz!"-kampányba illik Szabó Éva napirend előtti felszólalása. Veres János pénzügyminiszter felesége megemlékezett az MSZP nőtagozatának nőnapi rendezvényéről, amikor kék lufikat eregettek a levegőbe. A céljuk az volt, hogy béke és nyugalom legyen az országban, elfeledve, hogy a ribillióért az MSZP is tett egy s mást.
Nézzük meg, mit tett az MSZP az utolsó, ellenzékben töltött nőnapon, 2002. március 8-án. Hát, lehmékirálynőzték Dávid Ibolyát, aki mára már annyira konstruktív ellenzéki lett, hogy a meghatottságtól versenyt sírnak a kormánytagok. Idézet az MTI korabeli tudósításából: "Szili Katalin elnökhelyettes, Lendvai Ildikó alelnök, valamint Lamperth Mónika és Nagy Nóra elnökségi tagok nőnapi sajtótájékoztatójukon kifogásolták, hogy a konzervatív jobboldal szinte kizárólag a férfiakhoz szól. Lendvai Ildikó szerint a kormányzó pártok vezetői között szinte alig van hölgy, csupán egy politikai méhkirálynőt kreáltak maguknak."
Szabó Éva férje gratulál Dávid Ibolyának az MDF-elnökválasztáshoz (Fotók: Barakonyi Szabolcs)
A nap minisztere: Lamperth Mónika (MSZP)
Gyurcsány Ferenc – legalábbis anélkül, hogy kérdezték volna – utoljára február 12-én szólalt fel napirend előtt, amikor évértékelést tartott. Most kirajzolódni látszik a kormányzati taktika, a miniszterek a reformot magyarázzák a népnek. Két hétig a kormány részéről senki sem szólalt fel, múlt héten megtört a jég: Molnár Lajos az egészségügyi reformról beszélt, most meg Lamperth Mónika az önkormányzati és területfejlesztési reformról.
Egyébként Gyurcsány most nagyon ráér, blogjában a hétvégi ejtőzésről írt, igazi gyöngyszemmondatokkal (a szöveg a parlamenti ülés alatt, 13:45-kor jelent meg): "Az SOS szerelem című magyar filmet néztük meg, de előtte még úgy gondoltam, hogy jó lenne feltenni a húslevest. Szép lassan elfőddögél (sic!) magában, amíg mi moziban vagyunk, és vasárnap délre jól össze is érik. Így is tettünk, vásárlás után még gyorsan összekészítettük a levesnek valót." "A húsleves mellé készítettem egy kis rizses húst, marha- és csirkehús egyaránt volt benne. Klári ezt úgy szereti, ha egy kicsit kásásan széjjelfő."
Ja, amúgy Lamperth napirend előtti mondatai se rosszak, egy MSZMP KB-ülést idéztek úgy 1986-ból: "A reformot nem hagyhatjuk megtorpanni". "Őszinte, ugyanakkor konstruktív légkörben zajlott a tárgyalás." Blogot a kampány vége óta nem ír.
A nap témája: március 15.
Rubovszky György
MÚK vagy HUKUK? – ez a kérdés a nemzeti ünnep előtt három nappal. A hat napirend előtti felszólalásból három foglalkozott az ünneppel, az interpellációk közül pedig mindjárt az első kettő. A fideszes Répássy Róbert elállt felszólalásától, mert kérdése okafogyottá vált ("Szolgálatban lesznek-e március 15-én a földön fekvő embereket rugdosó rendőrök?"). A másik címe viszont vicces volt: "A rend dőre őre...", Lukács Tamás (KDNP), köszönjük. De térjünk vissza Rubovszky György, szintén kereszténydemokrata, napirend előtti kérdéséhez, mert:
A nap embere: Rákosi Mátyás (MDP)
"Gyurcsánynak nincs ínyére a Kádári diktatúra, neki a Rákosi Mátyás-féle kemény diktatúra felel meg" – rákosizott megint egy jóízűt Rubovszky György. Most ez a vezérfonál, hetek, hónapok óta Rákosi korabeli megszorító intézkedéseihez hasonlítják a mostaniakat. A KDNP-s politikus a véleményét arra alapozta, hogy 1956-ban és a rendszerváltás előtt is lehetett a parlament előtt tüntetni, nem volt kordon a parlament előtt.
A KDNP másik kedvenc témája a népességfogyás miatti aggódás. Nos, lehetünk mi is egy kicsit demagógok, Rákosi Mátyás Szovjetunióbeli száműzetésében (1965), derül ki egy korabeli leveléből, a mai KDNP-vel került azonos platformra: "Lényegében megállt a népszaporodás, s 15-16 év múlva ebből a termelésben, honvédelemben nem lesz utánpótlás. Mindenki élni akarja az életét, hogy mi lesz később, egyebek között a saját öregkorára, azzal a zöm nem törődik. A régi görögök hedonizmusnak nevezték ezt a világnézetet, amely nálunk most az utolsó években így elburjánzott, s végeredményben aláássa, kompromittálja magát a szocializmust." (Idézi: Feitl István: A bukott Rákosi. Rákosi Mátyás 1956 és 1971 között. Politikatörténeti Alapítvány, 1993.)
Amúgy a témába vág a mai Magyar Nemzetben megjelent Szekeres Imre interjú egy mondata. Nos, a honvédelmi miniszter a Kádár vagy Nagy Imre kérdésben így foglalt állást. "A rendszerváltozás igazából 1953-ban kezdődött, amikor meghalt Sztálin, és Nagy Imre miniszterelnök lett."
A nap címadója: Mikola István (Fidesz)
Sokáig gondolkodtunk, hogy cikkünknek a következő címet adjuk: "Hoppá! A puncimutogató színésznő még szexmániás is". Hogy miért? A fideszes Mikola István napirend előtti kérdése így hangzott: "Mégsem az asztmás gyerekeknek kell a jó levegő?" Nos, ehhez képest a szövegben sem az asztmás gyerekek, se a jó levegő nem szerepelt, de legalább kattintékony volt.