Megszavazták a vizitdíjat
További Belföld cikkek
Az Országgyűlés hétfői ülésén 201 igen és 160 nem szavazattal, tartózkodás
nélkül elfogadta azt a több egészségügyi jogszabályt módosító törvényt, amely
szabályozza a vizitdíj és a kórházi napidíj mértékét, a kedvezményezettek körét
és a várólisták rendszerét.
A hatályba lépést követően a legalapvetőbb változás, hogy február 15-től a háziorvos és a szakorvos felkeresésekor vizitdíjat kell fizetnie a betegnek, illetve a kórházi tartózkodás idejére napidíjat, amely alkalmanként 300 forint lesz.
Az utolsó pillanatban
Az ellenzék több felszólalója felháborítónak tartotta, hogy a kormány az utolsó pillanatban több mint negyven módosító javaslatot nyújtott be a törvényjavaslathoz. Ezek közül Mikola István (Fidesz) - egyebek mellett - a vizitdíjjal kapcsolatos módosítást emelte ki.
Kelemen András
(Fidesz) a vizitdíjjal kapcsolatban azt mondta: az orvosoknak van javaslata
arra, hogyan lehet a felesleges adminisztrációt csökkenteni. Azt kérte az
egészségügyi minisztertől, ezt a lehetőséget vegyék figyelembe.
Salamon László (KDNP) szerint azzal, hogy a
kormány az utolsó pillanatba nyújtotta be az említett módosításokat, formálissá
vált a parlament.
Molnár Lajos egészségügyi miniszter válaszában azt hangsúlyozta: a vizitdíj célja az, hogy a betegek érezzék, az egészségügyi szolgáltatás nincs ingyen, mindennek ára van. Hozzátette: erre főként a szemléletváltás miatt van szükség.
Nyilvánosan értékelik a kórházakat
Megalakulhat az Egészségbiztosítási Felügyelet is, miután a ház 203 igen szavazattal, 154 nem ellenében elfogadta az egészségbiztosítás körében végzett tevékenység felügyeletéről szóló törvényt.
Az új intézmény egyfajta egészségügyi
fogyasztóvédelmi szervezet lesz, amely honlapján közzéteszi a várólistákat, az
intézmények értékelését és az árakat is. A törvény szerint a létrehozandó
Egészségbiztosítási Felügyelet tevékenységének célja egyebek mellett az ágazat
minőségellenőrzése, a szolgáltatók tisztességes piaci magatartásának
felügyelete.
A felügyelet megalakulásával egy időben megszűnik az Egészségbiztosítási Ellenőrző Testület. A törvény január 1-jén lép hatályba.
Az Országgyűlés 196 igen, 151 nem szavazattal, 4 tartózkodással elfogadta a kormányzati szervezetalakítással összefüggő törvények módosítását is.
A kormány szerint e törvény módosításával elhárul az akadály a kabinet elől a struktúra módosítása előtt, felszámol számos kodifikációs ellentmondást, valamint csökkentheti a költségvetési kiadásokat és növelheti az intézményrendszer hatékonyságát. A törvény megszavazásával az intézmények konkrét neve helyett átfogó megjelölések szerepelnek a törvényekben.