Gyurcsány már hivatalos pártelnökjelölt
További Belföld cikkek
- Vízkereszt alkalmából megszentelték a Karmelita kolostort
- Meghalt Gerőfi Sándorné Ibolya, a magyar légiutas-kísérő szakma megalapítója
- Egy fiatal édesanyát köröz a rendőrség, aki kétéves kislányával együtt tűnt el
- David Pressman megtarthatja utolsó sajtótájékoztatóját magyarországi nagykövetként
- Az autója után kötötte saját kutyáját egy férfi Jánoshalmán
Az őszi önkormányzati választások után Gyurcsány Ferenc veheti át az MSZP elnöki posztját. Addig Juhász Ferenc viheti a pártügyeket. Juhász a Klubrádiónak nyilatkozott, és kijelentette, "miután a pártelnök, Hiller István bejelentette, hogy nem akar újraindulni és elnöknek jelöltetni magát, nyilvánvaló és evidens lehet, hogy Gyurcsány Ferenc lesz a szocialista párt elnöke".
Operizáció
Gyurcsány Ferenc a múlt pénteken mutatta be kormányát, amelyben szerepet kapott a szocialista párt elnöke, Hiller István, és elnökhelyettese, Szekeres Imre is. Ők ketten a honvédelmi posztról leköszönő Juhásszal együtt a kormánybemutatás után, pénteken sajtótájékoztatón tették le pártfeladataikat az asztalra, azzal, hogy az ügyeket a jövőben "operatív irányítóként" Juhász viszi tovább.
Hiller azt hangsúlyozta, hogy továbbra is ők a párt formális vezetői. Az őszi önkormányzati választások után az MSZP teljes tisztítást tart, amelyen Hiller már nem méretteti meg magát, és Gyurcsány váltja. Kihívóról még pletykák sincsenek.
Tisztújítáció
A tisztújítás utáni pártelnöki funkció eltér majd a mostanitól. Gyurcsány Ferenc a napi ügyek intézésében nem venne olyan aktívan részt, mint a jelenlegi vezetők, ezt a feladatot Juhász intézné. Az interjúban Juhász azt mondta, ő lehetne a miniszterelnök mögött a szocialista pártot ténylegesen irányító politikus.
Hiller a múlt pénteken ugyanakkor előrevetítette, hogy esetleg benne maradhatna az MSZP vezetésében. Erre a tizenöt fős országos elnökségben lenne lehetősége. Várhatóan a mostani elnökség is kicserélődik.
Hatalmizáció
Az MSZP számos feladat előtt áll, gyakorlatilag teljesen ki akarják cserélni. A legalsóbb szintekig ma is zajlanak a hatalmi harcok, el akarnak költözni a "rossz emlékű" Köztársaság téri pártházból, szeretnék a nevét és a logóját is lecserélni. Juhász Ferenc az interjúban a saját MSZP-n belüli szerepével kapcsolatban hangsúlyozta: az elkövetkező időszak nagy kihívása egy néppárti jelleggel működő, mozgalmi párt kialakítása.