Semjén: Milliónyi embert hozna a kormány Ázsiából
További Belföld cikkek
- A Madách Imre Gimnázium leváltott igazgatója szerint az iskolai mobiltörvény abszolút hungarikum
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
Tíz évig nem kerülhetett volna nyilvánosságra az "A kormány migrációs stratégiája" című, januári keltezésű tanulmány, amelyet a KDNP szerzett meg. A dokumentumot bemutató Semjén Zsolt pártelnök a demográfiáról szóló parlamenti vitanappal egy időben tartott sajtótájékoztatóján a szöveget nem mutatta meg az újságíróknak, de azt állította, hogy benne olyan javaslatok fogalmazódtak meg, amelyek végletesen ellentétesek a magyar nemzet életérdekeivel, és a nemzeti kultúrával.
Milliós import
Semjén állítása szerint a tanulmányban hosszan taglalják, hogy milyen technikával lehetne Ázsiából, egy közelebbről meg nem nevezett országokból milliós lakosságot betelepíteni Magyarországra.
A tanulmány a magyar lakosság akár 10 százalékát is ázsiai betelepítettekkel töltené fel.
Semjén abszurd
A KDNP-s politikus szerint a vaskos tanulmányban középtávú projektként számolnak az áttelepítéssel. A tervezet azt is részletezi, hogyan kellene integrálni a milliós ázsiai népességet a magyar társadalomba. Semjén véleménye szerint ez lehetetlen. A politikus azt valószínűsítette, hogy a tervezetet a rendészeti és igazságügyi minisztérium készíttette. Semjén azt mondta, a tanulmány a demográfiai problémákat kizárólag munkaerőpiaci érdekek alapján taglalja.
"Ez annyira abszurd, hogy már a politikai folklór részének sem tekinteném. Semjén Zsolt értesülései nem egy titkos kormány-előterjesztésből, hanem egy diagnózisból származhatnak" – mondta a Hírszerzőnek Kondorosi Ferenc igazságügyi államtitkár. "Természetesen aggasztják a kormányt a negatív demográfiai folyamatok, de amiről Semjén Zsolt beszél, legfeljebb diktátorok agyában fogalmazódna meg" – mondta.
A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalnál azt mondták, nem ismernek ilyen szándékot. A demográfiáról szóló parlamenti vitanapon eddig nem került szóba a Semjén által lobogtatott stratégia, még a KDNP-s hozzászólók sem említették meg.
Az MSZP reagálásából végül viszont az derült ki, hogy létezik a Semjén által hivatkozott dokumentum, jóllehet Mesterházy Attila frakcióvezető-helyettes azt állította: Semjén Zsolt "tömjén hazugságokat mondott". Mesterházy ezt követően elmondta, hogy a dokumentumban a migrációs kihívásokat veszi számba a kormány. Ez egy helyzetértékelés, ami azzal számol, hogy felerősödik a migrációs nyomás, Magyarország célországgá válhat, ennek oka pedig az ország EU-s csatlakozása, illetve az életszínvonal növekedése. Mesterházy Attila azt mondta: a bevándorlást két szempontból is meg kell nézni. Egyrészt a határon túli magyarok szempontjából, másrészt a harmadik országból, például Ázsiából érkezők szempontjából is. A frakcióvezető-helyettes elmondta: ezeket a kihívásokat veszi számba a dokumentum, de ez korántsem jelenti azt, hogy a kormány bátorítaná az ázsiai bevándorlást, a tényeket rögzíti a dokumentum, és számba veszi a megoldási javaslatokat.