Mécs Imre szavazni akar

2005.06.06. 14:33
A kétharmados többséget várhatóan az egyik köztársaságielnök-jelölt sem fogja megkapni hétfőn, de az esélyeket mindkét oldal máshogy látja. A képviselők tippeltek.
"Szili Katalin 20-30 szavazattal többet fog kapni, mint Sólyom László" - tippelte az Indexnek Nyakó István, az MSZP-szóvivője hétfőn a parlamentben, az államfőválasztás előtt. Frakciótársa, Újhelyi István ennél viszafogottabb "győzelemre" számít, szerinte Szili előnye tíz szavazat lesz Sólyomhoz képest. Medgyessy Péter volt miniszterelnök az Index érdeklődésére nem akart tippelni a várható eredményről, mert, mint fogalmazott, ez nem lóverseny. Medgyessy biztos abban, hogy az első fordul eredménytelen, de szoros lesz.

Vitányi Iván szocialista politikus sem akarta megtippelni a hétfői eredményt. "Akármi is lesz, meg tudom majd magyarázni" - mondta az Indexnek.

A másik oldal a saját jelöltjét szeretné befutónak látni. Szijjártó Péter fideszes képviselő szerint minimális előnnyel Sólyom kapja hétfőn a többséget. Rogán Antal érdeklődésünkre elzárkózott az esélylatolgatás elől és azt mondta, ez nem szerencsejáték.

Az MSZP-s és a fideszes képviselők is arra tippelnek, hogy az első, kétharmados támogatottságot igénylő körben egyik jelöltből sem lesz köztársasági elnök.

Meglepő bejelentést tett a parlamenti folyosókon Mécs Imre szabad demokrata politikus. Az SZDSZ hétfő délelőtti frakcióülése után Kuncze Gábor pártelnök újságíróknak azt mondta, hogy a frakcióból senki nem kérte a felmentést ahhoz, hogy - a képviselőcsoport döntésével ellentétben - szavazhasson. Mécs Imre pár órával később viszont azt nyilatkozta a sajtónak, hogy a frakcióülésen bejelentette, élni akar szavazati jogával. Mécs azt ne márulta el, hogy kire fog szavazni.

Kuncze az Index újságírójának azt mondta, más nem jelezte szavazási igényét. Az SZDSZ elnöke nem akart tippelni a hétfői szavazás kimeneteléről. Mint mondta, "vagy egyes, vagy kettes."

A képviselők délutén háromkor kezdenek szavazni a köztársasági elnökjelöltekről. Az MSZP Szili Katalint, az ellenzék Sólyom Lászlót jelölte. Az SZDSZ nem vesz részt a szavzásban.