Orbán: a vonalkód 599-cel kezdődjön!
További Belföld cikkek
-
Zajlik a hajtóvadászat: több kilogrammnyi kábítószert és egy luxusautót is lefoglalt a rendőrség a dílerektől
- Dollár tízmilliók gurultak be a USAID-től a Szuverenitásvédelmi Hivatal szerint
- A kínai KunlunChem elektrolitgyártó Szolnokon hozza létre első európai üzemét
- Járványveszély miatt bezárt a győri állatkert
- Egyetlen kérdésből áll majd Orbán Viktor véleménynyilvánítási szavazása
![]() |
|
Miben ölt testet a magyar munka
Orbán Viktor arról is beszélt, hogy ebben az esetben nem számít, hogy a cég külföldi tulajdonban van-e vagy sem, "ez majd a következő lépés lesz". Orbán szerint most az a legfontosabb, hogy "magyar munka testet ölt-e abban a termékben, és ha két termék közül választhatsz, azt vedd, amin magyar ember dolgozott, mert ezzel segíted megvédeni az ő munkahelyét".
Az Index információi szerint ilyen országkód valóban létezik. Ebből azonban nem lehet egyértelműen megállapítani, hogy az adott terméket Magyarországon gyártották-e vagy sem. A Magyar Nemzet című napilap kezdőkódja például 977, noha egyértelműen magyar termékről van szó. Igaz, az ellenzék által éppen nemzeti alapon bírált Népszabadságnak is ilyen kódja van. Ennek az az oka, hogy a periodikák - bárhol a világon - ezzel a három számmal kezdődnek, míg a könyvek 978-cal, a zenei termékek 979-cel.
Zöldség-gyümölcs
De egy szupermarketben is súlyos hibát véthet, aki csak az 599-re koncentrál. Egy nagyáruház egyik vezetője az Indexnek elmondta, hogy az úgynevezett súlykódos termékek - gyakorlatilag a kilóra és nem darabra árult cikkek, mint mondjuk a zöldség és gyümölcs - kódja a 28-as számjeggyel kezdődik, akkor is, ha az adott növény itthon termett. Még megtévesztőbb lehet az exminiszterelnök feltétlen követőinek, hogy - információnk szerint - magyar bejegyzésű cég magyar munkások által magyarországi vámszabaterületen előállított terméke is kaphat "külföldi" kódszámot.
Megoldhatatlannak tetsző morális dilemmát okozhat az is, hogy a kódszám tanúsága szerint a Pepsi például "magyar", míg a Coca-Cola "külföldi".
"Az első 3 számjegy csak azt határozza meg, hogy az a cég, amelyik a termékre a vonalkódot elhelyezte, melyik ország termékazonosító irodájában igényelte a gyártóazonosító számát" - nyilatkozta az Indexnek Hangodi Zoltán, vonalkódtechnikával foglalkozó szakember. Ha a terméken található vonalkód 599-el kezdődik, ez arra utal, hogy a kérdéses cég az EAN Hungary Kht-nél (vagy korábban a Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetségnél) regisztráltatta magát, mint EAN felhasználó. Az EAN felhasználó korántsem biztos, hogy gyártó is.
A gyártóazonosítót igénylő cégek egy jelentős része importőr, aki olyan termékeket (is) importál, amelyek nincsenek EAN kóddal gyárilag ellátva. Elsősorban távol-keleti és fejlődő országból származó importra kell gondolni. Ezek a termékek mind "magyar kóddal" jelennek meg a kereskedelemben.
A Coca-Cola termékek épp az ellenkezőjére jó példák. Itt a cég belga központja intézte a vonalkódok regisztrálását, tehát nem látták szükségesnek ezt Magyarországon is megtenni. (Egyébként az EAN rendszernek éppen az lenne a lényege, hogy a világ bármely két pontján nem létezhet két egyforma kódú termék, tehát amennyiben több országban is "honosítva" forgalmazzák ugyanazt a terméket, nem szükséges új kóddal ellátni.) Ezzel szemben a palackozás Dunaharasztiban magyar munkaerővel történik.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Szentkirályi Alexandra: Vastag a bőr Magyar Péter arcán
Magyar Péter nőjogi konferenciát szervezne.
február 28., 14:53
- Belföld
Tarifaemelésről tárgyaltak taxisszervezetek a fővárossal
Az is kiderült, hogyan alakulnának az árak Budapesten.
február 28., 16:04
- Belföld
Karácsony Gergely biztos benne, hogy idén is lesz Pride
Lilu eközben Gulyás Gergelynek üzent.
február 28., 15:05
- Mindeközben
Selena Gomez hagyta, hogy vőlegénye sminkelje ki, a végeredményre nem voltunk felkészülve
35 perce
- Mindeközben
Valóra vált a forgatások alatt A Fehér Lótusz 3. évadának egyik felkavaró jelenete
3 órája
- Címlapon
A bajnoki hajrá előtt leváltotta Szoboszlai Dominikot a Liverpool
A vörösök történelmi meccsével folytatódhat a magyar középpályás nagy sorozata.
2 órája
- Belföld
Petíciót indítottak azért, hogy ne kerülhessen szabadlábra a lúgos orvos
Jövő héten személyesen adják át az aláírásokat a Fővárosi Törvényszéknek.
február 28., 16:03
- Belföld
Többször kigyulladt a ruhám is – furcsaságokról beszélt a csengeri okosbörtön rabbrigádjának egyik munkása
A csengeri okosbörtön hamarosan Európa legmodernebb büntetés-végrehajtási intézeteként kezdheti meg a működését.
február 28., 14:37
- Belföld
Egy autós négyszer is ugyanabba a traffipaxba hajtott két óra alatt
A sorozatos gyorshajtásokért összesen 450 ezer forintos bírságot kapott.
február 28., 15:56
- Belföld
Zajlik a hajtóvadászat: több kilogrammnyi kábítószert és egy luxusautót is lefoglalt a rendőrség a dílerektől
Közleményükben, még a kábítószerfogyasztás negatív hatásait is felsorolják.
1 órája
- Belföld
Tovább fogy a magyar, januárban sem javultak a demográfiai adatok
Nem csökken a természetes fogyás Magyarországon.
február 28., 12:14
- Belföld
Büszke vagy magadra, te senki? – Gyűlöletcunami zúdult az Orbán Viktorral fotózkodó Muri Enikőre
„Hajrá, Magyarország! Hajrá, Magyarok!” – írta az énekesnő a fényképhez.
február 28., 17:29
- Belföld
A csepeli tankerület vezetője azt kérte, ne újítsák fel az általános iskolát
A szülők értetlenül állnak a történtek előtt.
február 28., 17:30
- Mindeközben
Lilu kipróbálná magát a Cápák között vállalkozójaként is, de Máté Kriszta nem engedi
4 órája
- Belföld
Hétszáz gyermek fájdalmát enyhítette a VR-szemüveg a Bethesdában
Égési sérülést szenvedett gyermekeknél kötéscserekor is hatékony volt a módszer.
február 28., 12:23
- Belföld
Orbán Viktor megnevezte az elmúlt évek legnagyobb korrupciós botrányát
László András már pénteken elkezdheti a munkáját.
február 28., 06:42
- Belföld
Döntött az ELTE, ekkor indul a béremelés az ország egyik legnagyobb egyetemén
A fizetések konkrét összegére is fény derült.
február 28., 17:53
- Belföld
Orbán Viktor: Nincs többé Pride
A miniszterelnök ismét a Kossuth rádió vendége volt.
február 28., 07:46
- Címlapon
Az Európai Tanács vezetője szerint Magyarország elszigetelődött, rögtön jött is rá a válasz
António Costa is megszólalt az EU-csúcs után.
13 órája
- Belföld
Frittmann János: Először megijedtem, amikor szóltak, névvel szerepelek a Bëlga egyik számában
Milyen bort isznak a fiatalok? Fogyasztási divatokat és a borminőség kérdéseit is körüljártuk.
február 28., 05:57
- Belföld
Új jeggyel rukkolt elő a BKV
A jegyek csak bankkártyás fizetéssel elérhetők.
február 28., 11:18
- Címlapon
Bloomberg: Vlagyimir Putyin kész tárgyalóasztalhoz ülni, egyetlen feltétellel
A NATO békefenntartóinak jelenlétét továbbra is elítéli.
24 perce
- Mindeközben
Sub Bass Monster nem herdálta el a pénzét, ügyesen fektetett be, így most nincsenek anyagi gondjai
5 órája
- Címlapon
Donald Trump az asztalra csapott, azonnali felszólítást küldött Kijevnek és Moszkvának
16 órája
- Belföld
Gyurcsány Ferencéknél az MVM kikapcsolta a fűtést
A politikus szerint akár meg is fagyhattak volna.
február 28., 09:21
- Belföld
Magyar Péternek állít csapdát a Fidesz?
Orbán Viktor bejelentette, a frakció dolgozik rajta.
február 28., 11:47
- Belföld
A Duna ismét a budapestieké lehet: Nyáron nyitnak az új szabadstrandok
A kísérleti Duna-fürdő előkészítése a vártnál gyorsabban halad.
február 28., 11:44
- Mindeközben
Különös dolog történt Rubint Réka otthonában, a biztonsági kamerát visszanézve a szava is elakadt
6 órája
- Belföld
Elromlott kazán miatt túlórázhatnak a tatabányai kórház dolgozói
Sterilizálásra más városokba kell küldeni az eszközöket.
február 28., 10:52
- Belföld
Döntött Orbán Viktor, itt az újabb kormányátszervezés: ez már Orbán Balázst is érinti
Rogán Antal egyértelmű feladatot kapott.
február 28., 10:08
- Címlapon
Példát statuálnak az oroszok a Renault gyárával, figyelmeztetés lehet a többieknek
Oroszország reagál a szankciókra.
9 órája
- Belföld
Illegális dohánygyárat leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a Nyírségben
Mintegy 140 millió forint értékű dohány és eszközök kerültek elő.
február 28., 09:45
- Belföld
Beismerő vallomást tett a 10 éves kislányt szexuálisan bántalmazó férfi
A gyanúsított ügyvédje szerint ha a lénynál nem lett volna telefon, már nem élne.
február 28., 13:15
- Belföld
Nemzetközi akcióban csaptak le a hatóságok egy MI-vel gyermekpornót készítő hálózatra
Ez volt az első ilyen nagyszabású művelet.
február 28., 14:39
- Belföld
Évekig tartó bujkálása után elfogta a rendőrség a tatabányai késelőt
Nemzetközi összefogás eredményeként sikerült elkapni az elkövetőt.
február 28., 13:01