Öten haltak meg az újfehértói karambolban
A baleset négy órakor történt a 4-es út Újfehértó és Téglás közötti szakaszán, amikor egy Újfehértó felé közlekedő lengyel rendszámú kamion eddig ismeretlen okok miatt áttért a menetirány szerinti ellenkező sávba és ott két személyautóval ütközött.
Az kamionnal először ütköző gépkocsiban mind az öt utas életét vesztette, a mögötte közlekedő autó pedig árokba futott, és rádőlt a kamion. Utasát a tűzoltók szabadították ki, a mentők életveszélyes állapotban szállították kórházba, állapota jelenleg is válságos.
Kettős útzár a 4-esen
A helyszínelés jelenleg is tart, annak befejeztéig az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták, a forgalmat a település belterülete felé terelik. Az Index értesülései szerint az útzárat négy órakor rendelték el, és várhatóan több mint két órát fog tartani.
Máshol is lezárták a 4-es utat a térségben, mivel kedd délután egy másik súlyos baleset is történt, tudta meg az Index a rendőrségtől. Egy személyautó előzés közben felborult, a benne utazók közül egy személy súlyos, egy másik pedig könnyebb sérüléseket szenvedett.
A kamion sofőrje nem sérült meg, jelenleg vérvizsgálaton van, később pedig kihallgatják.
A rendőrség tájékoztatása szerint a két útlezárás közé szorult autósokat a baleseteknél átengedik, a forgalom azonban el van terelve.
Súlyos baleset Miskolcnál
Kedden Miskolcnál történt még súlyos baleset, amelyben tizennégyen sérültek meg, közülük ketten súlyosan. Az eddigi adatok szerint egy mezőkeresztesi nyugdíjasokat szállító, különjáratú autóbusz hátulról belerohant egy előtte haladó kamionba, értesült a HavariaPress. Bővebben >>>