Bebetonozták magukat

2000.10.20. 16:45
Az Apostol együttes slágerszerzeményei alapvetően nem tartoznak a bonyolult művészeti alkotások közé, bár az Eladó, kiadó most a szívem nyelvi humorról és cizellált asszociációs érzékről tanúbizonyságot tevő opus akár még erre is rácáfolhat. Arra viszont már menthetetlenül nem, hogy a zenekar hat tagja péntek délelőtt belenyomta kezeit a frissen kevert betonba, hogy utána a nyomatok a Csillagok falán díszelegjenek jósnők és rendőrtisztek örömére. Bár a falon ott van Cintula is, meg Dévényi Tibi is, a legfontosabb azért mégis csak a Jimmy tenyere, aki szerényen csak annyit írt az emlékkönyvbe, hogy "Nagyon kedves gesztus, jól éreztem magam."
"Eladó, kiadó most a szívem"
Ha az ember stílustörténeti szempontból szeretné feldolgozni az Apostol együttes elmúlt harminc évét, akkor bajban van, ugyanis a zenekar azokban az évtizedekben nőtte ki magát, amelyek rengeteg irányzatot sűrítettek magukba. A kezdeti Blood, Sweat, Tears agresszív (proletárszimbólumoktól sem mentes: vér, veríték, könny) soft rockos hatása alól alig keveredett ki a zenekar, amikor jött egy '74-es fesztivál, ahol az Okosabban kéne élni című szerzemény már másfajta hatásokról árulkodott. Ugyanakkor ne feledkezzünk meg a Nehéz a boldogságtól búcsút venni és a Nem tudok élni nélküled dalok sajátos vonalvezetéseiről sem, amelyek kellő intenzitással kapálták fel a népízlés talaját a 3+2, valamint Balázs Pali frontális terrorakciói előtt.

Divatok jönnek-mennek

Az Index B. Tóth Lászlót kérte fel az egyértelmű állásfoglalásra. - Az Apostol zenéje az Apostol. A divatok jönnek-mennek, az irányzatok jönnek-mennek, az Apostol marad - mondta a Poptarisznya egykori vezetője, bár azon már hezitált, hogy felvegye-e a csapatot a Poptarisznya 10-es örökranglistájára. Ennek ellenére sokan felvennék, pláne, akik itten összegyűltek, bár az egyik felszolgáló lány nem biztos abban, hogy az Apostol a XX. század egyik legmeghatározóbb magyar zenekarai közé tartozik. Ennek ellenére szereti, bakelit is van a családban, de nem az övé - mondja, miközben szemeiben is elhatárolódik.

Rádióriporterek jönnek-mennek, B. Tóth viszont marad
A Rock City éttermében rendezett összejövetel vegyes vendégsereget mutat, ugyanis a zenekaron és családtagjaikon kívül, a már említett B. Tóth László is fel-felbukkant a tömegben. A szurkolók és autogramvadászok jelentős részét a Calypso Rádió nyereményjátékán győztes, telefonfüggő zenerajongók jelentették. Mivel az Index fél órával hamarabb érkezett a helyszínre, tanúja volt a nyertesek intenzív autogramgyűjtésének, amelynek leginkább lelkes tagját, özv. Ötvös Istvánnét az Index különös figyelemmel figyelte.

- Csókolom, magának kétszer is aláírjuk? - szólt Szabó Ferenc dobos özv. Ötvösnének, aki erre bocsánatot kért, és az Index tudósítója felé fordult, orra elé dugva a papírost és a tollat.

- Nem vagyok a zenekar tagja - felelt a riporter, de megragadva az alkalmat visszakérdezett, hogy vajon miért jó az Apostol?

Igényes slágerzene

- Mert kellemes dallama van, ahogy Eladó, kiadó most a szívem - kísérte a wurlitzer muzsikáját sajátos kánonos hangzást és jókedvet kölcsönözve a 3x3 ünnepi beltérben. özv. Ötvös Istvánné azt mondta, hogy nagyon jó érzés volt találkozni a zenészekkel, de sajnos nem tudta megmondani, hogy pontosan kik is a zenekar tagjai.

- Talán az az ősz hajú ember - mondta érdektelenül, majd visszatért az asztalhoz.

"Ugyanolyan a zenénk, mint az emberek"
A zenészek azonban megszokták a sikert. A legutóbbi két megakoncertjük gigantikus sikert hozott, és Németh Zoltán, az együttes legaktívabb zeneszerzője szerint ez csak azért volt lehetséges, mert ,,a zenekar tagjai mind végzett zenészek, és igényes eszközökkel csináltak slágereket, sokszor a sláger-hangzás rovására."

-Ugyanolyan a zenénk, mint az emberek - igazított el Pete László a közízlés-egyedi dallamvilág függvényrendszerben, majd hozzátette, hogy szinte hihetetlen, de minden lemezük aranylemez, és a '75-ben kiadott finomított bakelit most újra platinalemez lett. Ezután elmesélte a zenekar 12-es történetét, amikor NDK-ból repültek haza, de le kellett szállniuk egy Pozsony melletti harcászati repülőtéren. Pete László a szerencsés landolás óta tudja, hogy Isten kezében van a zenekar.

Divatok jönnek-mennek

Ez volt a 21. zenészcsillag-avató
A zenekar keze pedig mostantól hat darab betontömbben, amelyek, mint megtudtuk, fehér és szürke cementből, gipszből és vízből állnak össze legendaalappá. Feri, az egyik talajelőkészítő szerint az egyik munka olyan, mint a másik, Feri tudja, mit beszél - Magyarországon eddig mindenkinek ők csinálták a lenyomatokat, mondhatni gyakorlatuk van benne, ez most már a 21-dik zenészcsillag-avató. Annak ellenére, hogy nem szeretik az Apostolt villámgyors az eltűnésük, hogy helyet adjanak a zenekarnak és B. Tóth Lászlónak, aki a következő szavakkal üdvözli a zenekart.

- Divatok jönnek-mennek, irányzatok jönnek-mennek, az Apostol marad - mondja most már élesben, és az Apostol egy-két-hára belenyomja a kezeket, felnéz, mosoly, ahogy a fotós kollégák kérik.

A király is jól érezte magát

A falra csak a száradás után kerülnek fel a szignózott lenyomatok, és érdekes adalékként ideírjuk, hogy Charlie még szívet is rajzolt a tenyere mellé. A falon lévő társaság valóban illusztris, a leghúzósabb a '95-ös esztendő volt, Cintulát, Katona Klárit, valamint Dévényi Tibort szavazta meg a közönség. A Calypso Rádió közönsége, akik már javában a két alsó combból, két csirke szárnyból, burgonyapüréből, káposztasalátából, valamint almás rétesből álló, piaci értéken 900 forintos menü felett dúdolják a dallamokat. Az Apostol pedig beír, éppen Pete László hajol a könyv felé, így csak néhány hangot tudunk beazonosítani a kottásmintás ingujjon.

A tolakodás után Zámbó Jimmy beírására lelünk, alapvetően érthetetlen, hogy miért nem ,,a király" néven írta alá, de a hitelesség kedvéért idemásoljuk mit írt.

Nagyon kedves gesztus, jól éreztem magam. Köszönettel Zámbó Jimmy

A tehenek jönnek-mennek

Valószínűleg arra gondolt, hogy itten barátok vannak mindenhol, mint például most is, és elég az a példa, hogy az Oscar-hoz hasonló szobrocskák átadásánál, valaki hajrá papa mondatot eresztett el, közben elindult egy csillagszóró halála, és az egész felett meg ide-oda cikáztak a dallamok, meg özv. Ötvös Istvánné, valamint egy anekdota, amelyet, nem fogja kitalálni az olvasó, de B. Tóth László mesélt el.

"New Yorkban jártunk egy barátommal, és bementünk egy tejcsárdába. Az egyik falon egy feliratot vetünk észre, amely a következőt mondta: A tehenek jönnek-mennek, de a tej minősége mindig ugyanolyan marad."

Ez az Index-nyilatkozat és az Apostol köszöntése között volt félúton, és bizonyára véletlen a szavak egybeesése, de éppen inspiratív ahhoz, hogy megállapítsuk: rádióriporterek jönnek-mennek, B. Tóth viszont marad. Mindörökké.

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Váratlanul Washingtonba utazott Szijjártó Péter, az amerikai külügyminiszterrel tárgyal

Váratlanul Washingtonba utazott Szijjártó Péter, az amerikai külügyminiszterrel tárgyal

Pár órával azután találkozik amerikai kollégájával, hogy Donald Trump felfüggesztette Ukrajna katonai támogatását.

március 4., 08:53

  • Belföld
Ruszin-Szendi Romulusz: Semmilyen konkrét megrendelést nem adtam, hogyan alakítsák ki a szolgálati villát

Ruszin-Szendi Romulusz: Semmilyen konkrét megrendelést nem adtam, hogyan alakítsák ki a szolgálati villát

A Honvédelmi Minisztérium vizsgálja az ügyet.

március 4., 07:23

  • Belföld
Orbán Viktor bejelentése után két új főszereplőt kaphat a magyar politika

Orbán Viktor bejelentése után két új főszereplőt kaphat a magyar politika

Bemutatjuk a két politikust.

március 4., 08:32

  • Futball
Mbappé és Vinícius góljával előzött a Real Madrid a spanyol bajnokságban

Mbappé és Vinícius góljával előzött a Real Madrid a spanyol bajnokságban

Pont annyit futballozott a spanyol rekordbajnok, amire szükség volt a győzelemhez.

8 perce

  • Futball
A víz az úr: a heves esőzés miatt elhalasztották a mérkőzést

A víz az úr: a heves esőzés miatt elhalasztották a mérkőzést

Árvízveszélyes helyzet alakult ki.

március 4., 08:39

  • Futball
120 millió eurós gigaajánlat készülhet Szoboszlai Dominikért

120 millió eurós gigaajánlat készülhet Szoboszlai Dominikért

Korábban már összeboronálták a Real Madriddal is.

március 4., 08:18

  • Belföld
Demokratikus Koalíció: Érted perelünk, ha disznóságot követtek el veled szemben

Demokratikus Koalíció: Érted perelünk, ha disznóságot követtek el veled szemben

Gyurcsány Ferenc perre menne a lakossági vízfogyasztókért.

március 4., 08:35

  • Külföld
Folytatódik a vámháború: Kanada és Kína is lépett

Folytatódik a vámháború: Kanada és Kína is lépett

Megtorló intézkedésekkel válaszolnak az amerikai lépésre.

március 4., 08:58

  • Külföld
Mentális problémákkal küzdő férfi okozta a mannheimi tragédiát

Mentális problémákkal küzdő férfi okozta a mannheimi tragédiát

Korábban gyűlöletbeszéd és ittas vezetés miatt már elítélték.

március 4., 08:18

  • Külföld
Terrorfenyegetéssel gyanúsít az FBI egy bukaresti diákot

Terrorfenyegetéssel gyanúsít az FBI egy bukaresti diákot

Az Egyesült Államok elleni összeesküvéssel is gyanúsítják.

március 4., 06:59

  • Belföld
Alaposan megmérte a Publicus a tiszások és a többi kormányváltást akaró reményeit

Alaposan megmérte a Publicus a tiszások és a többi kormányváltást akaró reményeit

Megszereztük a közvélemény-kutató legfrissebb anyagát.

március 4., 07:03

  • Belföld
Egyre melegebb, tavaszias időnek örülhetünk

Egyre melegebb, tavaszias időnek örülhetünk

Összességében nyugodt, napos idő várható a tavasz első hetében.

március 4., 05:54

  • Tech-Tudomány
Idén jöhet a kutyák életét meghosszabbító tabletta

Idén jöhet a kutyák életét meghosszabbító tabletta

A kutyák nagy segítséget jelentenek az emberi öregedés kutatásában.

március 4., 07:04

  • Futball
Sorozatban ötödször nyert, és már a negyedik helyre kapaszkodott a rekordgyőztes

Sorozatban ötödször nyert, és már a negyedik helyre kapaszkodott a rekordgyőztes

Az elmúlt hetekben a BL-ből és a kupából is kieső gárda a bajnokságban vigasztalódhat.

március 4., 09:12

  • Külföld
Donald Trump felfüggesztette Ukrajna katonai támogatását

Donald Trump felfüggesztette Ukrajna katonai támogatását

Az amerikai elnök beváltotta a fenyegetését a Volodimir Zelenszkijjel történt szópárbaj után.

március 4., 06:06

  • Külföld
Új rekord született Luxemburgban a reptéri drogfogásokban

Új rekord született Luxemburgban a reptéri drogfogásokban

Soha annyi kokaint nem találtak még korábban, mint legutóbb.

március 4., 09:11

  • Vélemény
Ki vezette Európát? Trump, a beteg állat Putyin, vagy a magyar miniszterelnök?

Ki vezette Európát? Trump, a beteg állat Putyin, vagy a magyar miniszterelnök?

A progresszív hadállások megszólalásaiból a tehetetlen düh árad, mert az a helyzet, ami.

március 4., 09:28

  • Gazdaság
Nyilvánosságra került, miért bukott el a kormány nagy GDP-ígérete

Nyilvánosságra került, miért bukott el a kormány nagy GDP-ígérete

Megjöttek a végleges adatok, így került ki az ország a recesszióból.

március 4., 09:16

  • Külföld
Világrekord-esélyes harcsát fogtak ki a Dunából

Világrekord-esélyes harcsát fogtak ki a Dunából

Magyar rekordert taszíthatnak le most a trónról.

március 4., 06:12

  • Külföld
Az elmúlt egy évben csökkent a menedékkérők száma, de még így is egymillióan próbáltak Európába jönni

Az elmúlt egy évben csökkent a menedékkérők száma, de még így is egymillióan próbáltak Európába jönni

Többségüket valószínűleg ki fogják toloncolni a tagállamok.

március 4., 06:18

  • Külföld
Két turistabusz csapódott egymásba Barcelonában, több mint ötvenen sérültek meg a balesetben

Két turistabusz csapódott egymásba Barcelonában, több mint ötvenen sérültek meg a balesetben

A tájékoztatás szerint négy ember állapota válságos.

március 4., 06:51

  • Külföld
Egy felmérés szerint Ukrajna nem fogja megadni magát az oroszoknak

Egy felmérés szerint Ukrajna nem fogja megadni magát az oroszoknak

A többség még mindig folytatná a harcot.

március 4., 06:30

  • Bajnokok Ligája
A Real Madrid botladozásai után már Szoboszlai Dominikék a BL favoritjai

A Real Madrid botladozásai után már Szoboszlai Dominikék a BL favoritjai

Ugyanakkor a Liverpoolra vár a legnehezebb feladat a nyolcaddöntőben.

március 4., 06:15

  • Külföld
Jön az arab válasz Trump gázai Riviérájára és a palesztinok kitelepítésére

Jön az arab válasz Trump gázai Riviérájára és a palesztinok kitelepítésére

Az arab országok inkább Kairó vezetésével építenék újjá a Gázai övezetet.

március 4., 06:16

  • Belföld
A megengedett sebesség duplájával száguldott egy autós a 6-os főúton

A megengedett sebesség duplájával száguldott egy autós a 6-os főúton

A szabálytalanul közlekedő autóst a rendőrség 210 ezer forintos közigazgatási bírsággal sújtotta.

március 4., 06:16

  • Külföld
Ferenc pápa különleges jelzővel vonulhat be a történelembe

Ferenc pápa különleges jelzővel vonulhat be a történelembe

A 88 éves egyházfő betegsége miatt egyre kevésbé tervezhet már nagyobb utazásokat.

március 4., 06:14

  • Kultúr
Irdatlan botrány kerekedett, egész Olaszország tajtékzik

Irdatlan botrány kerekedett, egész Olaszország tajtékzik

Tommy Cash, az észtek Eurovízió-győztes dala verte ki a biztosítékot.

március 4., 06:18

  • Belföld
Emberöléssel gyanúsítják a tyúkolban holtan talált tízéves kisfiú anyját

Emberöléssel gyanúsítják a tyúkolban holtan talált tízéves kisfiú anyját

A kisfiú szobafogság elől menekülhetett az ólba.

március 4., 07:46