Beragadt az alagútba egy metrószerelvény
Műszaki hiba miatt leállt egy metrószerelvény az észak-déli vonalon, a Nagyvárad tér és a Népliget állomások között. A BKV fődiszpécseri szolgálatánál megtudtuk, hogy személyi sérülés nem történt, a szerelvény utasainak fél órát kellett várniuk, mielőtt kiszállhattak. A műszaki hiba pontos okát azonban még nem ismerik.
A Havária hírügynökség értesülései szerint a szerelvény 17.45-kor akadt el, és az utasok 35 percre ragadtak benne, a metró 18.20-kor indult el újra. >
Egy másik vonat kitolta a meghibásodott szerelvényt az alagútból. Ezután 30-40 percen belül helyreállt a forgalom a kék metrón. A követési idők betartása azonban ennél nehezebb volt, hiszen teljesen felborult a menetrend ezen a vonalon.
A Deák tértől a Kőbánya-Kispestig pótlóbuszok szállították az utasokat. Az elromlott metró nagy torlódást okozott, mivel láncreakciót indított el, és - kerülős sínpár hiányában - az összes éppen közlekedő metrókocsi megállásra kényszerült. Az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása szerint nem riasztottak mentőt az esethez.
Az utóbbi időben számos meghibásodás és baleset történt a fővárosi közlekedési eszközökön. Hatszor rázott trolibusz, több mint egy tucat busz gyulladt ki, és nemrégiben kiégett egy HÉV-szerelvény, ahol egy holttestet találtak később a tűzoltók.