Megtalálták a Haricába esett kisfiú holttestét
Egy kilométernyire Sajólászlófalvától, megtalálták a vasárnap a Haricába esett kisfiú holttestét, adta hírül a HavariaPress. A hétéves fiút a megáradt patak sodorta magával.
A helybeliek és a mentőszolgálat emberei a kisfiút még aznap elkezdték keresni, de hétfőn le kellett állítaniuk a kutatást, a patak ugyanis annyira megduzzadt, sodrása olyannyira erős lett, hogy életveszélyessé vált az akció.
Hogyan esett a patakba?
A mentéskor a víz magával sodorta az egyik keresőbúvárt is, de őt társai kimentették a patakból. Keddre apadt a vízszint, ekkor újra kezdték a keresést.
A gyerek három társával a megáradt patak partján játszott, amikor elragadta a víz. A HavariaPress értesülései szerint a gyereket gyaníthatóan belökték a vízbe. Ez irányú érdeklődésünkre az Indexnek Egyedné Novodonszki Éva azt a hivatalos információt hangoztatta, amely szerint nem találtak bűncselekményre utaló nyomokat.