Rongálás miatt állt a hármas metró

2006.06.25. 18:50
Nem járt Budapesten a kék metró vasárnap délután a Nagyvárad téri állomás és Kőbánya-Kispest között, mert ismeretlen tettesek kábelt loptak a végállomás közelében.

Vasárnap délután, nem sokkal négy óra előtt leálltak a metrószerelvények a hármas metró vonalán a Határ úti és a Kőbánya-Kispesti állomások között, tudta meg az Index a BKV ZRt. sajtóosztályától. Mint kiderült, valakik a végállomás közelében elvágták egy biztonsági berendezés kábeleit, hogy ellophassák azokat.

A súlyos rongálás miatt áram nélkül maradt szakaszon kihozták az utasokat a szerelvényekből, majd a javítás idejére metrópótló buszok jártak a Nagyvárad téri megálló és Kőbánya-Kispest végállomás között.

A BKV szakembereinek fél óra alatt sikerült helyreállítani az áramellátást. A cég feljelentést tesz a fémtolvajok ellen, a közlekedési vállalatot ért anyagi és erkölcsi kár miatt.

Az utóbbi hónapokban négyszer is volt hasonló üzemzavar a budapesti metrókban, kétszer ugyanezen a szakaszon történt valamilyen okból metróleállás. Februárban egy szerelvény ragadt benn az alagútban műszaki hiba miatt, a metrót egy másik szerelvény tolta ki a következő állomásra. Szeptemberben háromszáz utas rekedt az alagútban leálló szerelvényekben, akkor csaknem két órán át állt a forgalom.