Csodaesélyes moai-ok: a Húsvét-sziget ezer kannibálja

Még tizennégy hétig lehet szavazni arra a huszonegyes listára, amiből július 7-ére kialakul, mely hét emberkéz alkotta építményt nevezhetjük majd a világ új hét csodájának. Sorozatunkban hetenete bemutatunk egyet a huszonegy, már önmagában csodálatos építményből, ezúttal a Csendes-óceán közepére, a világ egyik legelszigeteltebb pontjára látogatunk.

A Húsvét-sziget szobrai

Egyáltalán nem túlzás elszigeteltségről beszélni: a csaknem szabályos háromszög alakú, 163 négyzetkilométeres szigeten a civilizáció az óceán közepén, távol minden nagyobb emberlakta területtől alakult ki. A sziget Chile partjaitól 3600 kilométerre nyugatra, Perutól 3900 kilométerre, Mexikótól 5700 kilométerre, Hawaiitól 7900 kilométerre, Tahititől 4050 kilométerre, Új-Zélandtól 6800 kilométerre fekszik, legközelebb a Pitcairn-szigetek vannak csekély 2075 kilométerre a szigettől nyugatra.

Az őslakosok nyelvén Rapa Nui, azaz a Világ Köldöke névvel illetett szigetet 1722-ben, húsvét vasárnapján fedezte fel Jacob Roggeveen, holland tengernagy, az európai köztudatba ezért vonult be Húsvét-sziget néven a polinézek lakta vulkanikus földdarab.

Tehát a feljegyzések szerint a holland admirális lehetett az első felfedező, aki csodálattal vegyes megdöbbenéssel nézhetett farkasszemet a sziget partvonalán sorjázó, jól megtermett kőszobrokkal, a helyiek nyelvén moai-okkal (ejtds: moáj). A Roggeveen látogatása óta eltelt háromszáz évben azonban vajmi keveset tudtak meg a tudósok a tökéletes izolációban kialakult kultúráról és a rejtélyes szobrokról, de talán pont emiatt igazán csodás a jelenség.

Elméletek persze vannak arra nézvést, hogy miképp alakulhatott ki a mítikus környezet a magányos szigeten. A kutatók valószínűnek tartják, hogy polinézek találtak rá a negyedik században a szigetre, és le is telepedtek a természeti erőforrásokban akkor még bővelkedő földdarabon, létrehozva egy erőteljes, eredetiségében különleges, külső hatásoktól teljesen mentes és képzelőerőben gazdag kultúrát.

A moai szobrokat és a kultuszhoz kapcsolódó szentélyeket egy viszonylag rövid, de intenzív periódusban kezdték felállítani a sziget lakói valamikor 1100 és 1600 között. Jelenleg 887 kész vagy félkész húsvét-szigeti óriásszobrot tartanak számon a kutatók, de időről időre találnak újabb, főként befejezetlen szobrokat, a tényleges számuk elérheti, sőt meghaladhatja az ezret is.

A sziget kialakulásáért három rég kihunyt vulkán, a Poike, a Terevaka és a Rano Kau a felelős, a több méter magas szobrokat a Rano Raraku néven emlegetett bányában faragták ki vulkáni kőzetből. A szobrokat többnyire egy darabból faragták, bár vannak köztük olyanok, amelyeknek fejére kalapszerű, pukaunak nevezett vöröses kőböl kialakított korongot helyeztek. A szobrok mindegyike több tíz tonnát nyom, a legnagyobb, még álló moai - a Paro néven ismert szobor - tíz méter magas és körülbelül nyolcvantonnás, kitesz tehát két T-72-es tankot is. A befejezetlen szobrok közt találtak a kutatók egy olyan darabot, ami kész állapotban 21 méteres és körülbelül 270 tonnás lett volna.

A felületes ismeretekkel ellentétben a moai-ok nemcsak fejből állnak, hanem testük is van, bár tény, hogy közülük soknak csak a fejrésze áll ki a földből. A hatalmas szobrokat arccal a sziget belseje felé állították fel, a felfedezők csupán egyetlen ponton találtak a nyílt vizek felé tekintő moai-okat. A szobrok szemeit eredetileg korrallal rakták ki, egy ily módon restaurált szobor tanúsága szerint meglehetősen szuggesztív kifejezést kölcsönöztek ezzel a sziklaarcoknak.

Arra, hogy miért is állították a szobrokat szintén csak feltételezések vannak, és bár találtak a régészek hieroglifákkal teli fatáblácskákat a szigeten, a rongorongonak elnevezett írást idáig nem sikerült minden kétséget kizáróan megfejteni. A legelterjedtebb vélekedés szerint őseik, nagyapáik, apáik emlékére állították a szobrokat a helybéli családok, de elképzelhető, hogy még élő, vagy épp elhunyt nagyhatalmú törzsfőnökök tiszteletére is készültek ilyen szobrok. A szobrászati munkát feltehetően egy külön kaszt, a nagy megbecsültségnek örvendő kőfaragómesterek végezték.

Hogy miképp kerültek a bánya közelében kifaragott szobrok a jókora távolságokra lévő partvonalra? A kezdetleges eszközökkel bíró őslakosok feltehetőleg a pálmafák törzseit használták görgőkként, és édeskrumpliból készítettek súrlódáscsökkentő masszát, így vonszolva kilométereken át a hatalmas monolitokat leendő helyükre. A mondák szerint a szellemi erőktől vezérelt szobrok saját lábukon sétáltak az ahunak nevezett, szintén kőből készült platformokra, amik elkészítése gyakran több erőforrást és követ igényelt, mint a rájuk került szobor maga.

A virágzó szoborkészítési tradíció a jelek szerint felemésztette a sziget és lakói erőforrásait, az évszázadok alatt eltűntek a pálmaerdők, és kopár szikladarabbá lett Rapa Nui. A több száz, évekig készülő szobor felzabálta az őket teremtő civilizációt, ami a kutatók szerint száz évvel Roggeveen érkezése előtt omlott össze, a szájhagyomány szerint az éhezéstől sújtott, túlnépesedett és lelakott szigeten ekkorra már a kannibalizmus sem volt ritka. A több száz befejezetlen szobor arra utal, hogy a szigeten kialakult társadalom rendkívül gyorsan tűnt el.

A szigetre látogatók jelenleg ötven helyreállított moait nézhetnek meg a sziget hat különböző pontján. Bár a pár ezer helybéli fő megélhetési forrása az idegenforgalomból adódik, ennek ellenére nem nézik jó szemmel a régészek munkáját. Az őslakosok leszármazottai attól tartanak, hogy az évente ideérkező több tízezer turista Disneyland-et csinál a szentként tisztelt, világörökségi védettségű szobrok szigetéből.