Csodaesélyes Petra: közel-keleti legenda vörösben

Öt kurta hét, egészen pontosan 33 nap van már csak hátra a világméretű szavazásból, ami eldönti, hogy melyik hét ember alkotta építményt nevezhetjük 2007. július 7-től a világ új hét csodájának. A jelölteket bemutató sorozatunk is vészesen közelít a végéhez, a most következő esélyes a márciusban közzétett részeredmény szerint nagy valószínűséggel bekerül az emberiség kulturális örökségét szimbolizáló héttagú csoportba.

Petra, a sziklaváros

Mindenféle túlzás nélkül ki lehet jelenteni, hogy Angkor (Kambodzsa) és Machu Picchu (Peru) mellett a jordániai Petra a harmadik legkomplexebb csoda, amire szavazni lehet. Az Arab sivatag peremén, az izraeli határtól 25 kilométerre keletre, a Wadi Musa nevű kis falutól 3 kilométerre nyugatra, a Holt-tengertől délre húzódó hegyláncok közt rejtőző ókori várost 1984-ben nyilvánította az UNESCO a világörökség részének, elismerve ezzel a közel-keleti történelem egyik legrégebbi településének jelentéségét.

Petra - ami görögül annyit tesz: szikla - városának kialakulása a messzi múlt homályába vész. A ma embert próbálóan sivár, sziklás, forró sivatagi tájban 9 ezer évvel ezelőtti település maradványait tárták fel a régészek, a nabateusok - egy arábiai szemita népcsoport - az i.e. VIII. század környékén telepedtek le a területen, és ők virágoztatták fel hosszú évszázadokra Petrát, a nabateus birodalom lenyűgöző fővárosát.

A meredek sziklák övezte völgyben kialakult város egy része egészen máig fennmaradt, ami annak köszönhető, hogy lakosai a hegyek vöröses, rózsaszín mészkő és homokkő szikláiba vájták monumentális, görög hatásokat tükröző templomaikat, a négyezer fő befogadására képes amfiteátrumot, a sziklák falaiban alakították ki százával palotasírjaikat. A nabateus birodalom már rég elenyészett, de a lélegzetelállító látványt nyújtó hellenisztikus sziklahomlokzatok kiállták az évszázadok viharait - az több száz négyzetkilométeres területen bőven találni ma is látnivalót.

A nabateusokról annyit lehet tudni, hogy az ókori kereskedelmi útvonalak kereszteződésénél letelepedő, kezdetben állattenyésztéssel foglalkozó nép hamar felismerte a hely stratégiai jelentőségét, és az arra megforduló kereskedőktől, a földjeiken áthaladó karavánoktól vámot szedtek, megalapozva ezzel a birodalom gazdagságát. Fő istenük Dushara, a Hegyek Ura (egyes források szerint a Nap Istene), a nabateus panteon feje volt, de többistenhívők lévén, más kisebb isteneknek is áldoztak - imádkozó és áldozati helyeik részben ma is megtalálhatók a területen. (A város egyetlen nagyobb, máig megmaradt szabadon álló épülete, a Dushara tiszteletére emelt templom, középpontjában a mekkai Kába-kőhöz hasonlatos oltárkő.)

A sivatagi nép tagjai a csatornázás mesterei voltak, a sziklaváros ivóvízellátását vízvezetékek, sziklába vájt csatornák, ereszek, gátak és ciszternák rendszerével oldották meg, egyúttal védve sivatagi oázisukat az özönvízszerű esőktől is. Az arab város vesztét részben a víztől függés okozta: a római hódítások idején, i.sz. 105-ben az éles szemű Trajanus fölmérte, hogy a víz útjának elzárásával megadásra kényszerítheti az amúgy katonailag jól védhető várost.

A hanyatláshoz nagyban hozzájárult az is, hogy ez idő tájt helyezkedtek át a kereskedelmi útvonalak a tengerre, a fő bevételi forrásától megfosztott, fénykorában több tízezer lakosú Petra hamarosan elnéptelenedett. Sem a rómaiak, sem a később erre megforduló bizánciak, arabok és keresztes lovagok nem telepedtek le huzamosabb időre, Petra az ókor végére feledésbe merült, és a sivatag - no meg néhány beduin család - kezdte meghódítani.

Petrát 1812-ben egy svájci származású utazó, Johann Ludwig Burckhardt fedezte fel újra - legalábbis ő tudósította ismét Európát a bibliai legendák homályába veszett város létezéséről. A Siq néven ismert szurdokon át érkező orientalista szeme elé fantasztikus látvány tárult: a kőbe vésett görög stílusú paloták, sírkamrák, és a napszaktól függően más-más színárnyalatú, rózsaszín, vörös sziklák világon egyedülálló együttese a még mai utazókba is belefojthatja a szót.

A Dusharának emelt központi templom, a Kaszr el-Bint Finaun mellett ötszáz, helyenként 30-40 méter magas, kőbe vájt, kívülről palotának, templomnak tűnő épület látható ma Petrában - köztük az egyik legszebb, a Siq-ből kilépve elsőként a szem elé táruló monumentális al-Khazneh, a "Kincstár". A kifinomult, precíz kőfaragó tehetségről tanúskodó épületek "belül" sötét, sziklába vájt termekben folytatódnak. Eredeti funkciójukról nem maradtak fenn feljegyzések, a régészek szerint feltehetőleg sírkamráknak használták a város lakói - ennek némiképp ellentmond a rejtély, hogy emberi maradványokat, csontokat egy darabot sem találtak.