Csodaesélyes Szabadság-szobor: a rodoszi kolosszus reinkarnációja

Pörög a visszaszámlálás: kevesebb mint három hétig (19 napig és még néhány óráig) lehet már csak szavazni - telefonon és online - a világ új hét csodáját meghatározó, és ezzel az emberiség kulturális örökségét szimbolikusan újradefiniáló nemzetközi kampányban. A jelölteket bemutató sorozatunkból már csak három rész van hátra, Gustave Eiffel neve most másodjára is előkerül. Ha az ókori világ csodáit nézzük, szembeszökő a hasonlóság a legújabb kori csodaságra pályázó Miss Liberty és a régesrég elpusztult rodoszi kolosszus között.

A New York-i Szabadság-szobor

Nem nagyon van még egy olyan szoboróriás, ami annyira megosztaná az embereket, mint a teljes leánykori nevén "A Szabadság beragyogja a világot" 121 éves fáklyás nőalakja. Az, hogy kinek mit jelképez és hogy ezért szeretettel, vagy gyűlölettel tekintenek-e rá, nagyban függ az anyaország, az Egyesült Államok tevékenységének megítélésétől. Annyi bizonyos, hogy mást jelképezett az 1900-as években, mást 1956-ban, megint mást 2001. szeptember 11-én és mást jelképez napjainkban. De még mielőtt túl messzire kanyarodnánk aktuálpolitikai ösvényekre az eredeti témától, térjünk is vissza gyorsan Frédéric-Auguste Bartholdi francia szobrász 1984-ben világörökségi védettséget kapó művéhez.

Franciaország kormánya a XIX. század végén gondolta úgy, hogy ideje megköszönni a szabadság és függetlenség szinonímájává lett Egyesült Államoknak azt, hogy a feudális monarchiák uralmát nyögő európai országok, de jószerével az egész világ elűzött vagy elvándorolni kényszerült népei bármikor befogadó otthonra lelhetnek az akkor épp százéves tengerentúli demokrácia hatalmas olvasztótégelyében. A hatalmas szobor megalkotásával Frédéric-Auguste Bartholdit bízták meg, a belső acél tartószerkezet Gustave Eiffel mérnöki tudását dícséri (ezzel a párizsi Eiffel-torony tervezője kétszer is szerepel tulajdonképpen a csodaesélyesek közt).

Az amerikai-francia barátság jegyében a két ország megállapodott abban, hogy a szobrot a franciák készítik el, viszik New Yorkba és szerelik össze, míg a talapzat kivitelezéséért az Egyesült Államok felel. A Richard Morris Hunt tervezte piedesztál és a fáklyás nőalak elkészítése a kezdetekben mindkét országban pénzügyi nehézségekbe ütközött. Franciaországban többek között lottójátékok szervezésével gyűjtötték a szükséges összeget, míg Amerikában aukciók, kiállítások bevételeit fordították a projekt kivitelezésére, de maga Joseph Pulitzer, a magyar származású sajtómágnás is rápirított lapjában (The World) a tehetősekre, hogy adakozzanak.

Bartholdit 1876-ban bízták meg a szobor terveinek elkészítésével, a rézből készült alkotás 1884-re állt készen az Atlanti-óceán átszelésére. A 350 darabra bontott, 214 hatalmas ládába csomagolt alkotás 1885 júniusában érkezett meg az Isere fregatt rakterében New York kikötőjébe. A New York-i öböl bejáratánál lévő szigeten a gránittalapzat építése 1886 áprilisban fejeződött be, a francia építők négy hónap alatt szerelték össze Miss Liberty-t.

A francia szobrász több szimbolikus utalást is beépített művébe. A koronának 25 ablaka van, amely a föld drágaköveit jelképezi. A korona hét sugara a világ hét nagy tengerére és a földrészekre utal. A nő bal kezében egy 7-szer 4 méteres táblát tart, a törvénykönyvet megjelenítő tárgyon római számokkal az amerikai függetlenség dátuma áll (1776. július 4.). A szobor héja 31 tonna réz felhasználásával készült, a réz elemeket tartó acélszerkezet 125 tonát nyom. A piedesztál betonalapjába 27 ezer tonna betont öntöttek. A fáklya csúcsa 93 méter magasan van a talajhoz képest. Érdekesség, hogy a szobor rézburkolata csupán 2,37 milliméter vastag, a fémlemez fából faragott formákba kalapálva érte el végső formáját.

A százéves függetlenségi évfordulóhoz képest tíz év késéssel, 1886. október 28-án avatta fel Grover Cleveland elnök többezres ünneplő tömeg jelenlétében. Ettől fogva az Egyesült Államokba érkező bevándorlók millióinak lett meghatározó élménye a New Yorkba tartó hajóról elsőként megpillantott, a reményt és az új élet lehetőségét jelentő nőalak.

1916-ban robbantásos merényletet kíséreltek meg a szobor ellen, története során akkor zárták le először a világítótoronyként is funkcionáló kolosszusban kialakított kilátót. A szobornak helyet adó, csillag alakú Wood erődöt 1924-ben nyilvánították a szobor részének, magát a Bedloe-szigetet 1956-ban keresztelték át Szabadság-szigetre. 1956 novemberében Magyarországról elmenekült emigránsok törtek be a lezárt fáklyába és a budapesti forradalom eltiprása elleni tiltakozásul magyar lobogót helyeztek el a szobor tetején. A nagy sajtóvisszhangot kapó akciót fél óra elteltével szakították félbe a szobor őrei.

A National Park Service kezelésében lévő alkotást 1984-ben felújították, ekkor kapta meg az UNESCO-tól a védettséget is, és ennek örömére ismét megnyitották a publikum előtt. A következő nagy változást 2001. szeptember 11. jelentette. A manhattani World Trade Center két tornyát leromboló terrortámadás miatt ismét lezárták a szobrot, a koronában lévő kilátó azóta sem látogatható. Miss Liberty és a füstbe borult New York fotói bejárták a bolygót, feltehetőleg végleg megváltoztatva az Egyesült Államok és a világ viszonyáról alkotott képet.