Csodaesélyes Stonehenge: nem a méret a lényeg

Szűk négy hét (a precízebb visszaszámlálás szerint 26 nap) van már csak hátra a Világ Új Hét Csodája szavazásból, alig egy hónap múlva, július 7-én, a grandiózus lisszaboni eredményhirdetésen kiderül, hogy melyek azok az építmények, amik az emberiség közös kulturális örökségét szimbolizálhatják ezentúl. A finisében lévő nemzetközi szavazás állásáról alig tudni biztosat, a havonta kiadott részeredmények folyamatosan változtak, a legutóbb (június 7-én) kiadott állást pedig mostanra le is szedték weboldalukról a szervezők, arra hivatkozva, hogy hatására rendkívül megugrott a bejövő szavazatok száma, fenekestül felforgatva a rangsort, jócskán felülírva a közzétett adatokat. Ennek fényében nehéz lenne tehát bármiféle jóslásba bocsátkozni, hogy sorozatunk újabb részének főszereplője benne lesz-e az első hétben.

Stonehenge

Anglia egyik dél-nyugati megyéjében, Wiltshire-ben található Európa legjobb állapotban fennmaradt prehisztorikus helyszíne. A Salisbury-fennsík több megalit emlékhellyel is büszkélkedhet, de közülük az Amesbury közelében lévő kőkör a "sztár", jelentőségénél talán csak hírneve nagyobb. Az UNESCO világörökségi védettségét 1986-ban Avebury-vel (a legnagyobb létező megalit kőgyűrűvel) együtt elnyerő Stonehenge nem más, mint egy bronzkorszaki menhirekből álló kör alakú, négyezer évesnél is idősebb szentély.

A neolitikumnak szerte Európában és Észak-Afrikában, Szicíliától Svédországig több ezer maradványa található, csak Dániában 24 ezer védett újkőkorszaki megalit emléket tartanak számon. E hatalmas, mítikus homályba vesző célú kőtömbök, kőkörök közül emelkedik ki nagyszerűségével és komplexitásával Stonehenge.

Jelenleg az eredetileg itt felállított köveknek körülbelül a fele látható, a többit elhordták a környékbeliek saját házaik, kerítéseik építéséhez, de a hosszú évszázadok alatt a kíváncsi - és emlékbe követ lopó - látogatók is rengeteg kárt okoztak. A rejtélyes komplexum évente több százezer turistát vonz, bár sokakban minden bizonnyal csalódást kelt, hogy Stonehenge jóval nagyobb, magasabb építményként él a képzeletükben, míg a helyszínen alig két-három méteres kődarabokat találnak, és minden bizonnyal kell egy kis idő, míg a hely atmoszférája és történelmi mélysége feledteti a kezdeti kiábrándulást.

Hogy kik és miért építették, jószerével csak találgatják a tudósok. A pontos funkció tisztázása már csak azért is nehéz, mert az eredetileg négy koncentrikus körből álló Stonehenge három, egymástól jól elkülönülő, hosszú szakaszban épült, legalábbis a régészeknek ennyit sikerült kideríteni a helyszínen talált leletekből. Az építmények mind eltérő formájúak és szerkezetűek voltak, az egymást követő építők volt hogy lebontották, átalakították elődeik munkáját, tehát az összes stonehenge-i építmény egy időben egyszerre sosem létezett.

A becslések szerint i.e. 3200 körül - bőven a gízai nagy piramisok építése előtt - ásták ki a Stonehenge körüli nagy - 110 méter átmérőjű - árkot, az innen kitermelt több ezer köbméternyi mészkőből alakították ki a belső töltést. Az árkon kívül álló magányos Heel Stone is ekkor kerülhetett a helyére, a töltésen belül pedig a kört formáló 56 darab úgynevezett Aubrey-gödör keletkezési idejét is ekkorra teszik (ezekben feltehetőleg faoszlopok álltak). Ezer évvel később egy kék kövekből készült kettős kősort állítottak, valamint a Stonehenge középppontjában álló hatalmas Oltárkő (Altar Stone) is ekkor került ide.

I.e. 2100 körül kezdtek bele az itt élők a legfontosabb, Stonehenge képét máig meghatározó építési szakaszba. Új helyre került az Oltárkő, és felállították a harminc darab, kék homokkőből álló Sarsen-kört, amiből ma 17 kő van még meg. A Sarsen-körön belül kialakították az öt trilithonból álló Sarsen-patkót (a tizenötből mára csak nyolc kőtömb maradt fenn), a töltésen belül, az Aubrey-gödrök ívén pedig a négy Station-kő is ekkor lett a komplexum része (ezekből kettő látható jelenleg). Az Oltárkő i.e. 1800 körül kapta meg végleges helyét, a kék kövekből épült kettős kősort feltehetőleg ekkor rombolták le, hogy a Sarsen-körön belül egy másik kőkört és benne egy másik patkó formájú alakzatot alakítsanak ki. Ásató régészek szerint i.e. 1600 tájékára tehetők az utolsó építési munkák a területen.

A becslések szerint munkaórák millióit ölték a nagyszabású földmunkákba, az egyenként több tíz tonnás (a legnehezebb legalább 45 tonnás) kövek megformálásába és felállításába a csupán kezdetleges, csont és kő szerszámokkal bíró szigetlakók. Stonehenge ma is látható kék homokköveit Wales területéről, a 380 kilométerre lévő Preseli-hegységből szállították a helyükre, a kibányászott kőtömböket feltehetőleg hatalmas tutajokon vontatták fel az Avon folyón. Egy-egy kő mozgatásához valószínűleg több száz munkásra volt szükség.

Stonehenge funkciójával kapcsolatban több elképzelés is létezik. Mivel pontosan északkelet-délnyugati tájolású, több kutató is azt feltételezi, hogy csillagászati szertartásokra, napfordulók, napéjegyenlőségek megünneplésére szolgált. Ezt alátámasztja, hogy a nyári napfordulón a felkelő nap első sugarai pontosan a patkó alakú kősor közepén haladnak át. Mások szerint inkább rituális temetkezési helyül, vallási központként szolgált, a legendák pedig részint arról szólnak, hogy maga a nagy varázsló, Merlin vett rá egy óriást a kövek összehordására és felállítására, míg más mítoszokból az derül ki, hogy Stonehenge az Ördög műve.

Hogy kik építették? Rejtélyes (bulvárosan szólva: vérszomjas) druidák, vagy egyszerű, ám nem mindennapi mérnöki tudással felvértezett ókori népek? Keveset tudunk Stonehenge emberéről, bár idén februárban a sheffieldi egyetem archeológusai szenzációs bejelentést tettek, ami után már várható, hogy némileg oszlik majd a mítikus homály. Durrington Wallsnál, Stonehenge közelében egy nagyobb - feltehetőleg több száz fős - település nyomaira bukkantak a régészek, megerősítve azt, hogy a környéken valamiféle központi rituális hely szerepét töltötte be a kő létesítmény. A feltárt házak korát a radiokarbonos vizsgálatok alapján 4500 évesre teszik, a tudósok szerint nagy valószínűséggel az itt élők építették Stonehenge-t.