Balesetet szenvedett Pálffy István

2002.07.20. 18:12
Szombaton kora délután súlyos balesetet szenvedett az M3-as autópályán Pálffy István. A TV2 műsorvezetője családjával Miskolc felé haladt, amikor Jaguárja megcsúszott egy vízátfolyáson. Pálffy vasárnap délben úgy nyilatkozott: két-három héten belül ismét munkába áll.
Pálffy István autója megpördült és a szalagkorlátnak ütközött. A szalagkorlát átfúrta az autót, a műsorvezetőt és családját a tűzoltók szabadították ki a kocsiból.

Pálffy István
Mind a négy személyt az Országos Baleseti Intézetbe szállították, mondta el az Index kérdésére Tószegi Anikó, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.

A Jaguar S-type Miskolc irányában haladt, amikor az aszódi lehajtónál az elmúlt napok esőzései miatt összegyűlt, lassan csordogáló vízre hajtott. A TV2 műsorvezetőjének autója a helyszínelők beszámolója szerint megpördült, és a pályatesteket elválasztó korlátnak ütközött.

A jármű sebességére vonatkozólag a sajtóügyeletes nem kívánt találgatásokba bocsátkozni, mint elmondta, ennek megállapítása a szakértők feladata lesz. Mint megtudtuk, a baleset helyszínét délután hat órára sikerült helyreállítani.

Az M3-as autópálya ezen szakaszán egyébként útépítési munkálatok folynak, és a korlát egy szakaszon szét van szerelve. Pálffy István Jaguarja a jobb oldalával a megbontott korlát végének csapódott. A fém centikkel kerülhette el a műsorvezető feleségének lábát, mondta a sajtóügyeletes.

Pálffy Istvánt mentőhelikopterrel szállították az Országos Baleseti Intézetbe. Sérülése súlyos, nyolc napon túl gyógyuló, mert eltörte a karját. Feleségét könnyebb sérülésekkel, kisfiát és nagyobbik lányát karcolásokkal vitték kórházba.

A délutáni baleset valamennyi érintettje kilelégítő állapotban van, mondta el az Indexnek Czermann Imre, a baleseti intézet ügyeletvezető-helyettese. Pálffy István a balesetben súlyos, nem életveszélyes sérüléseket szenvedett, a bal karja tört el. Ennél többet a betegfelvételi osztály orvosa a család kérésére nem mondhatott.

Az este folyamán Czermann Imre a távirati irodának azt nyilatkozta, a vizsgálatok szerint mégsincs végtagtörése a televíziós személyiségnek.

Pálffy István vasárnap úgy nyilatkozott: sérülései nem súlyosak, két-három héten belül ismét munkába áll.