Sikkasztás miatt őrizetben a megkerült postásnő
További Bulvár cikkek
Sikkasztás gyanúja miatt őrizetbe vette a rendőrség a november 27-én lakóhelyéről eltűnt alsóörsi postásnőt; a 44 éves asszony december 13-ig Bécsben és környékén tartózkodott - mondta a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója pénteken Veszprémben.
A postásnőnél - akit csütörtökön este egy soproni panzióban fogtak el a rendőrök - 100 ezer forintnyi készpénzt és kisebb értékű ajándéktárgyakat találtak - mondta el sajtótájékoztatóján Horváth Imre ezredes.
A postásnő mintegy 700 ezer forintnyi értéket (520 ezer forint készpénzt, telefonkártyákat és sorsjegyeket) vitt magával eltűnésekor. November 27-én már nem kézbesítette ki Alsóörsön a nyugdíjakat.
Eurót váltott és Bécsben lakott
A postásnő a rendőröknek azt vallotta, hogy idén italozni kezdett - ezt bánatában, édesanyja tavaszi halála miatt tette -, és alkoholra költött egy 200 ezer forintos hitelt is. Elhatározta, hogy elhagyja a családját, ezért november 27-én italozás után kerékpárral Balatonalmádiba ment (a biciklit a város határában elhagyta), majd Almádiban buszra szállt, és Veszprémen és Győrön át Bécsbe utazott. A postásnő azt vallotta, hogy semmi más cél nem vezérelte, csak hogy a megszokott környezetéből "kivonhassa magát".
A postásnő az osztrák fővárosban az 520 ezer forintot átváltotta euróra, majd egy szállodában lakott három napig, illetve több napig egy Bécs környéki település panziójában időzött. December 13-án Sopronban bukkant fel, ahonnét 17 óra 21 perckor egy nyilvános telefonfülkéből felhívta Balatonfüreden élő lányát, akivel közölte: nem jól érzi magát, és hazatérne.
Az nő értesítette a veszprémi rendőrséget, hogy milyen telefonszámról hívta az anyja. A soproni rendőrök rendkívül gyorsan felderítették, hogy a nő egy ottani panzióba jelentkezett be, ahol el is fogták.
Volt korábban is baj
Az asszony idén már kétszer nem tudott elszámolni 100-110 ezer forinttal, ezt az összeget nem kézbesítette ki az alsóörsi lakosoknak. Korábban már kétszer is eltűnt otthonról: húsz évvel ezelőtt a török határnál állították meg, de "világgá ment" idén tavasszal is, ám akkor Badacsonynál visszafordult gépkocsijával.
Az asszony két hétig tartó keresése - helikopter, hajó, hőérzékelő kamera és tetemkereső kutya bevetése, plakátok kifüggesztése Veszprém megye településein - több millió forintba került. Az egymillió forintos nyomravezetői díjat visszavonják, azt a nő lánya - aki anyja soproni tartózkodásáról értesítette a rendőrséget - nem kaphatja meg, mert egy puszta telefonszám nem elég konkrét nyomravezető adat.
Az asszony a postástáskát - amelyben még értékek lehettek: telefonkártyák, sorsjegyek - Alsóörs és Balatonalmádi között eldobta. Elképzelhető, hogy a nő más, hasonló bűncselekményekkel is összefüggésbe hozható. A közeljövőben elmeorvos-szakértői vizsgálatnak is alávetik a megkerült postásnőt, egyben a rendőrség javasolni fogja az asszony előzetes letartóztatásba helyezését.