Berlusconi megúszhatja

2002.08.04. 13:29
Egy új olasz törvénytervezet értelmében a vádlott kérheti az ellene hozott ítélet érvénytelenítését vagy újratárgyalását, ha feltételezhető, hogy a bíró részrehajló. A nagy felháborodást kiváltó tervezet az ellenzék szerint Silvio Berlusconi miniszterelnöknek segítene, hogy büntetés nélkül megússza az ellene folyó pereket.
Az ellenzékiek heves fújolása, és kivonulása közepette 162:9 arányban fogadta el az olasz felsőház azt az új törvényt, amelynek értelmében a vádlott kérheti ügyének újratárgyalását, ha alapos a gyanú, hogy az eljárást vezető bíró elfogult vele szemben. A törvénytervezet szeptemberben - a parlamenti nyári szünet után - kerül az alsóház elé.

Berlusconi jól járhat

Az egyik fő vád Berlusconi ellen, hogy 1980-ban úgy szerzett irányítást egy élelmiszercég felett, hogy megvesztegetett egy bírót. Korábbi tanácsadója és Forza Italiás párttársa, Cesare Previti hasonló vádak miatt áll bíróság elé. A két férfi ártatlanságát hangoztatja, és azt kérték, hogy a tárgyalást helyezzék át Milánóból egy másik bíróságra. A vádlottak szerint a bíró "a baloldallal szimpatizál", így nem számíthatnak igazságos tárgyalásra.

Berlusconi ellen könyvelési csalások, az adórendőrség megvesztegetése és pártjának törvénytelen finanszírozása miatt is indultak eljárások. A Forza Italia vezére először 1994-ben lett miniszterelnök, ám a korrupciós vádak miatt hivatali idejének lejárta előtt le kellett mondania.

Elévülés

Mivel a tervezet a folyamatban lévő ügyekre is vonatkozna, ezért az ellenzékiek azt állítják, hogy Berlusconi így akarja megúszni a büntetést. Ha ugyanis a bíró elfogultságára hivatkozva újrakezdik a megvesztegetési per tárgyalását, akkor a közben eltelt idő miatt az ügy elévül az olasz törvények szerint.