Álmaik Amerikája

Ezzel megvolnánk, Barack Obama nyolcvanezer ember előtt a Denver Broncos amerikafutball-csapat stadionjában elfogadta a Demokrata Párt elnökjelöltségét. Beszédét, amit, ne legyen kétségünk, az amerikai kommentárok nyilván minden idők egyik legjobbjának fognak nevezni, részletesebben kielemeztük az eseményről élőben tudósító Fehér Ház blogban. Szerintünk messze nem volt olyan jó beszéd - szokás szerint hiányzott a tartalom a nagy szavak mögül -, bár a célnak, a nyolcvanezer néző és a demokrata bázis feltüzelésének kétségtelenül megfelelt.

Obama, mint eddig már oly sokszor, ismét a változás ügynökeként jellemezte magát, aki a múlt helyett a jövőbe révedne, és aki megteremtené az amerikai álom Amerikáját. Vagy méginkább saját két kezével teremtené újra az amerikai álmot. Az amerikai álmot pedig az amerikai adófizetők pénzén teremtené újjá, de úgy, hogy közben az amerikai adófizetők kétkezi munkából élő része lehetőleg még kevesebb adót fizessen. Igért általános egészségbiztosítást, igért továbbtanulási lehetőséget mindenkinek, aki tovább akarna tanulni. És igért békét Irakban, háborút Afganisztánban.

De beszéde újabb elemzése helyett foglaljuk inkább össze az elmúlt négy nap történéseit és üzenetét. A demokrata elnökjelölő konvenció első napja visszafogottra sikeredett. Bár a fellépők szinte mind a párt liberális szárnyához tartoztak, a szónokok nem ragadtatták el magukat. Nancy Pelosi, a konvenció levezető elnöke és a képviselőház demokrata elnöke csak a minimálbér emelését, Ted Kennedy, a demokraták agydaganatból lábadozó legendája az alanyi jogú egészségbiztosítást követelte. De a hangulat nem volt harcias, John McCaint sem érték éles támadások, egyedül Pelosi, a képviselőház elnöke szavaltatta a közönséggel, hogy Obama jó, McCain rossz.

A konvenció második, utólag már egyértelműen legizgalmasabb és legjobb napján Hillary Clinton élete legjobb beszédével igyekezett begyógyítani a vereségével véget érő gyilkos előválasztási harc vágta sebeket a párt egységén. Hillary a legmesszemenőbbekig kiállt Barack Obama mellett.

Aznap már előbújtak a demokraták őrültjei is, Dennis Kucinich, a párt szélsőbaloldalának legmarkánsabb figurája öklét rázva követelte a munkásosztály felemelkedését, és kijutott a jóból az olajvállalatoknak is, akik az elmondottak szerint John McCainnel összefogva megakadályozták az alternatív energia fejlődését és négy dollárra emelték a benzin gallonját, azaz szerencsétlen amerikaiaknak csaknem 185 forintot kell fizetniük egy liter benzinért.

De aznap Clintoné mellett még két jó beszédet hallhattunk, Bob Casey pennsylvaniai szenátorét és Mike Warner volt virginiai kormányzóét. De a lényeg az volt, hogy Hillary Clinton nem maradt Obama adósa.

Nem úgy Bill Clinton, aki a következő nap szólalt fel. De szerdán amúgy is fontosabbnak tűnt a jelöltválasztás, de a szervezők végül színjátékká silányították a szavazást. Obamát végül a szavazósdi helyett Hillary Clinton javaslatára közfelkiáltással választották elnökjelöltté, ahogy később Joe Bident alelnökjelöltté.

Talán a szavazás hirtelen lezárása miatti üresjárat miatt leülő hangulat, talán a Clintonok és Obama között még mindig meglévő feszültség miatt aztán Bill Clinton a nap fénypontjaként kezelt beszéde elmaradt a várakozásoktól. Mivel Clintont szünni nem akaró ováció fogadta, inkább a másodikra tippelnénk. Clintonból, bár első mondatában kiállt Obama mellett, keserűség sugárzott, beszéde inkább tűnt kötelező körnek, mint szívből szóló üzenetnek.

De még így is felülmúlta Joe Bident, Obama alelnökjelöltjét, aki talán a konvenció legnagyobb csalódása volt. Bident remek szónoknak tartják, aki egysoros, humoros válaszaival bárkit elbűvöl. Ehhez képest beszéde inkább pátosztól csöpögött - igaz, valóban megrázó családi drámájából, felesége és lánya elvesztéséből indítva aligha lehetett volna keményebb beszédet mondania. Kösz, de kösz, nem, mondhatnánk Bill Clinton (és Pluto Nash) szavaival élve.

Csütörtökre már nem maradt más, mint nyélbe ütni az üzletet. És bár azzal indítottunk, hogy Obama beszéde korántsem volt olyan zseniális, mint amilyennek mondják majd, ennek a célnak bőven megfelelt. És szónokolni vitathatatlanul tud is. Beszédét az összes amerikai tévétársaság élőben közvetítette, és a tömött stadion látványa biztosan megteszi majd a hatását. A Gallup felmérése szerint - egyelőre még csak a konvenció első két napjának hatásával számolva - Obama meg is szerezte a vezetést. Miközben a konvenció előtt két jelölt statisztikailag döntetlenre állt - McCain hibahatáron belül vezetett - a legfrissebb felmérések már Obama biztos, hatpontos előnyét mutatják. Ebben nincs semmi meglepő. Négy éve ugyan John Kerrynek sikerült az a bravúr, hogy a konvenció alatt szavazatokat vesztett, a jelölőgyűlés általában megdobja a jelöltek népszerűségét.

A konvenció szólhatott volna Obama programjáról, cselekvési terveiről. Ehelyett csak a már ismert álmairól szólt, és arról, hogy milyen jó ember is ő. Persze lehet, hogy ez kell a választási győzelemhez, és ez kell ahhoz, hogy a média csak rá figyeljen.

De pénteken már új nap lesz, például John McCain is megnevezi alelnökjelöltjét, ezzel próbálván visszaszerezni a média figyelmét. Szerdán már le is tesztelték, hogy ez sikerülhet-e. Minden konkrétumot nélkülöző kiszivárogtatásukat arról, hogy megtalálták alelnökjelöltjüket a CNN elemzői a demokrata konvenció élő közvetítése során beszélték meg. Hétfőn pedig kezdődik a republikánus konvenció is. Ha a republikánusok jót akarnak maguknak, nem próbálnak látványosabbak lenni a demokratáknál. Bár még az is jobb lehet annál, mint amikor a párt keresztény jobboldala a rivaldafény láttán az abortusz és a melegházasságok betiltását kezdi követelni.

Van véleménye? Mondja el!