A franciák után az EU egy újabb alapítója, Hollandia polgárai is nemet mondhatnak az alkotmányos szerződésre. A legfrissebb közvélemény-kutatások ugyan az elutasítók táborának csökkenését mutatják, még mindig jelentős a "nem" előnye.
Kötelező ígéret
Egy 16 850 fős mintán végzett felmérés kedden közzétett eredményei szerint az elutasítók tábora jelenleg 53,5 százalék, jelentette a Bloomberg. Egy hete még hatvan százalékot is meghaladta az ellenzők aránya.
A holland népszavazáson annyiban más a helyzet, mint Franciaországban volt, hogy a szerdai eredmények jogilag nem kötelező erejűek. Elvileg a parlament az elutasítás ellenére is ratifikálhatja az alkotmányos szerződést, ám a parlamenti pártok ígéretet tettek rá, hogy amennyiben a részvétel meghaladja a harminc százalékot, kötelező erejűnek tekintik a lakosság döntését. Az előrejelzések szerint negyven százalékos részvétel várható, írja a BBC.
Végleg elbukhat
Az alkotmányos szerződés francia elutasítása elvileg a szerződés bukását is jelenti. Az igazi véget azonban a szerdai hollandiai szavazás okozhatja, a két elutasítás az eddig bizonytalankodó és az alkotmányról a későbbiekben szavazó államokban is fordulatot hozhat. Az alkotmányról még Csehországban, Lengyelországban és Nagy-Britanniában is szavazni kellene.
Csehországban Vacláv Klaus államfő - akinek a pártja jelenleg a legnépszerűbb politikai erő - kitörő örömmel fogadta a francia elutasítást. Lengyelországban is gondot jelenthet az alkotmány elfogadása. Bár a jelenlegi közvélemény-kutatási adatok szerint a támogatók vannak fölényben, a mélyen katolikus országban sokakat zavar, hogy az alkotmány szövegébe végül nem került utalás Európa keresztény múltjáról.
Nagy-Britanniában mindig is biztos volt az alkotmány bukása. Blair, a francia népszavazás kudarca után várhatóan ki sem írja a 2006-ra tervezett népszavazást.
A szerdai holland szavazás tehát azért is ügydöntő, mert ha az alkotmány csak Franciaországban bukott volna el, a korábbi ír és dán példa alapján egy megismételt szavazáson keresztül lehetett volna verni a szerződés elfogadását. Két elutasítás azonban még többet hozhat, ezzel végképp megsemmisítve az alapszerződést.