Stadionokból az utcára

Az sem meglepő, hogy néhány ritka, szélsőbaloldali kivételt leszámítva a verekedésre hajlamos szurkolói csoportok mindig szélsőjobboldali politikai erők bábjaként végzik, hiszen eleve hasonló ideológiai platformon állnak. Az már komolyabb elemzés tárgya lehetne, hogy miért alakult ez így, miért is oly népszerű Szálasi, Mussolini vagy éppen Antonescu marsall a világ kemény magjainak körében, de ezt a feladatot meghagyjuk a szociológusoknak. Nézzük meg inkább a lelátói verekedés és a politikailag motivált utcai randalírozás közös pályafutásának néhány csúcspontját.

Balkán

A foci, a politika és az erőszak összemosásának legismertebb példáira a kilencvenes évek délszláv háborúiban került sor. A műfaj igazi mestere Zeljko Raznatović, ismertebb nevén Arkan volt. A pályáját közönséges bűnözőként kezdő, majd meggyilkolva végző Arkan 1990-ben a belgrádi Crvena Zvezda kemény magjából kezdte el szervezni szerb szabadcsapatait, amelyek a következő években a Balkánon zajló legvéresebb incidensek közül többet is elkövettek. A "Tigrisek" fénykorukban arra a hallatlan eredményre is képesek voltak, hogy egy zászló alatt egyesítették a Crvena Zvezda és a másik belgrádi klub, a Partizan radikális szurkolóit, akik ekkor kivételesen nem egymás, hanem a nem eléggé szerbek ellen harcoltak.

Klikk!

A délszláv háborúk lezárásával a Tigrisek kénytelenek voltak ismét civilként verekedni. Ma valamennyi jelentős belgrádi szurkolócsoport, a Partizan-hű Grobari és a Crvena Zvezda-drukker Delije soraiban egyaránt megtalálhatóak Arkan egykori emberei. Maga Arkan egy belgrádi kiscsapat, az Obilics elnöke lett, amely hatalmas megelepetésre 1998-ban megnyerte a jugoszláv bajnokságot és a kupát is. A kiemelkedő eredmények nem kis részben azoknak az egykori Tigriseknek voltak köszönhetőek, akik saját és az ellenfelek játékosait, valamint a bírókat is hatékonyan tudták meggyőzni arról, hogy mindannyiuknak érdeke az Obilics győzelme.

Természetesen nem csak a szerbek gyártottak drukkerekből gyilkosokat. Sok horvát futballrajongó számára a jugoszláv polgárháború 1990 május 13-án kezdődött, amikor a Partizan Belgrád Zágrábba látogatott a helyi Dinamo elleni meccsre. A mérkőzést tíz perc után félbe kellett szakítani, a verekedés a Delije és a zágrábi kemény mag, a Bad Blue Boys között azonban még sokáig elhúzódott. Itt lett horvát nemzeti hős az AC Milan későbbi klasszisából, Zvonimir Bobanból, mivel mellbe rúgott egy intézkedő jugoszláv rendőrt (akiről nem mellesleg később kiderült, hogy boszniai muszlim). Az események hatására sok horvát focihuligán jelentkezett önkéntesként a horvát hadseregbe, hogy a harctéren folytathassák a Maksimir stadionban megkezdett meccset.

Konkrét háború hiányában a stadionok népét Kelet-Európa egyéb vidékein egy fokkal békésebb célokra használják a politikusok. A román Gigi Becali, aki Stadler Józsefhez hasonlóan pásztorként kezdte, majd a Steaua Bukarest tulajdonosa lett, ma klubelnöki tisztségét az általa létrehozott Új Generáció Pártja (PNG) vezetésével kombinálja. A Corneliu Vadim Tudor Nagy-Románia Pártjától jobbra álló szervezet ideológiája termékeny talajba hullott a bukaresti lelátókon. Szemben Tudorral Becalinak a magyarokkal kevésbé, a cigányokkal viszont már annál inkább van baja. Az ő vezetésével lettek a Steaua stadionban mindennapiak a cigányellenes dalok és transzparensek.

Művelt Nyugat

A klasszikus futballhuliganizmus bölcsőjeként számon tartott Angliában ma a stadionok viszonylag békések, így az ilyesmire kaphatóak kénytelenek választani, hogy utcai randalírozók legyenek, vagy inkább a stadionokban viszonylag szolidan viselkedő drukkerek. Nem volt ez azonban mindig így, a hetvenes évektől kezdve egészen az 1985-ös Heysel-tragédiáig, amikor a brit kormány komolyan elkezdett fellépni a jelenség ellen, az angol ember nyugodtan lehetett egyszerre focihuligán, szkinhed, városi gerilla és szélsőjobboldali aktivista.

A kor két nagy szélsőjobboldali szervezete, a Brit Nemzeti Párt (BNP) és a Nemzeti Front (NF) erősen támaszkodott a különböző klubcsapatok kemény magjaira, elsősorban a hírhedt Chelsea- és Milwall-drukkerekre. Az országban ekkor gyakori, színesbőrűek ellen elkövetett erőszakos bűncselekmények közül többet is focihuligánok követtek el. Bár a jelenség a következő évtizedekben visszaszorult Nagy-Britanniában, a 2005-ös londoni robbantások után a rendőrség nyomozni kezdett egy szélsőjobboldali aktivisták és futballhuligánok által az ország muszlim közössége ellen szervezett bosszúhadjárat ügyében.

Nézze meg képeinket!

A 2005 végi franciaországi zavargásokból a huligánok is kivették a részüket. Az elsősorban színesbőrű bevándorlók alkotta gyújtogató tömeget ugyan szélsőjobboldalisággal nem lehetett vádolni, ez azonban a lerombolt városrészek lakóit nyilván nem tette boldogabbá. Érdekes fejleményként itt a meccseknek békítő hatása is volt, volt olyan párizsi lövöldözés, ami csak akkor ért véget, amikor elkezdődött a Paris Saint-Germain aznapi meccse.

A Gonosz tengelye

Minden idők legfurcsább fociközeli balhéjára 2005 márciusában Észak-Korea fővárosában, Pyongyangban. A hazai válogatott az iráni nemzeti tizenegyet fogadta, a bíró pedig ráadásul egy szíriai volt, így téve teljessé a Bush elnök által a "Gonosz tengelyének" nevezett országok felvonulását a pályán. A 2006-os világbajnokság selejtezőjét kettő-nullra a vendég perzsák nyerték, a meccs végén pedig elszabadult a pokol, a koreai szurkolók a fél stadiont lebontották, majd behajigálták a gyepre. A világ meglepődve nézett, hiszen az világos volt, hogy ez csakis az állampolgárainak anyagcseréjét is felügyelő koreai hatalom jóváhagyásával történhetett, de hogy pontosan ki, mit és kinek akart üzenni, az homályban maradt.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!