További Külföld cikkek
- Újabb országban jelent meg a majomhimlő veszélyes variánsa
- Újabb részletek derültek ki a kukában megtalált halott csecsemő ügyében
- A Fülöp-szigeteki alelnök bérgyilkost fogadott fel az elnök megöletésére
- Biológiai szüleihez kerül Izraelben az a kétéves kislány, akit lombikprogramban cseréltek el
- A szükség törvényt bont: hol végezheti a dolgát a transznemű képviselő a Capitoliumban?
Az Osirak atomreaktor egy izraeli F-16-os célzókészülékében |
A legelterjedtebb kalkulációk szerint Iraknak még körülbelül öt évre volna szüksége ahhoz, hogy saját fejlesztésű atombombával álljon elő. Amennyiben az ehhez szükséges felszerelés egy részét készen be tudják szerezni - és a Magic 2 rakéták jelenléte arra utal, hogy akár a legkorszerűbb technológiát is be lehet csempészni, ha kell, nagy tételben -, ez az idő két évre rövidíthető. Nem zárható ki azonban az sem, hogy kulcsrakész atombomba is vásárolható a feketepiacon.
Az atombomba önmagában féllábú óriás. A nukleáris töltetet - ahogy a vegyi vagy biológiai harcanyagot is - el kell juttani a célterületre ahhoz, hogy a kívánt pusztítást elérjük. (Ritka kivételek voltak azok a fix telepítésű atomaknák, amelyekkel a NATO-államok a szovjet harckocsik tízezreit akarták feltartóztatni, és az európai hadszíntéren szándékoztak bevetni.) A vegyi és baktériumfegyver mérete rugalmas; így akár ágyúval, akár könnyű tüzérségi rakétával vagy robotrepülőgéppel is célba juttatható. Ahhoz viszont, hogy az atombomba beférjen egy ágyúba, sokkal fejlettebb technológia szükséges, mint amit Irak belátható időn belül elérhet. A bombázó repülőgép a nyomasztó szövetséges légifölény miatt "nem játszik", így hordozóeszközként csak a ballisztikus rakéta jön számításba.
Irak rakétái
Al-Hussain |
Saját fejlesztői kapacitása azonban nem tette lehetővé, hogy teljesen áttervezzék a Scudot, így a hatótávolság növelését a lehető legegyszerűbben, az üzemanyagtartályok megnagyobbításával kísérelték meg elérni. A legnagyobb hatótávot, 900 kilométert, az Al-Abbas nevű változattal érték el, ezt viszont csak egyetlenegyszer tesztelték, és valószínűleg nincs rendszeresítve.Az Öböl-háborúban használt "Scudok" részben Al-Hussain változatok voltak, amelyek 650 kilométerre juthatnak el, ezekkel a kuvaiti amerikai csapatokat, illetve Izrael nagyvárosait lőtték. A legbizarrabb Scud-hegesztési tanulmány az Al-Abid háromfokozatú "űrrakéta", amelynek első fokozata öt darab egymáshoz erősített Al-Hussainból, második fokozata egy Scudból állt, a harmadik pedig egy SA-2-es hajtóművét használta.
A Scud-változatok pontatlansága annak tulajdonítható, hogy - eleve kezdetleges - giroszkópos vezérlőrendszerük csak a hajtómű működési ideje alatt irányítja a rakétát, utána kikapcsol, és a repülőtest ballisztikus pályán, irányítatlanul csapódik be.
A Babilon-ágyú
Az óriáságyú |
Irak egy 1000 milliméteres, még nagyobb löveg építését is tervbe vette; ez lett volna a Babilon-ágyú. Az ágyú komponenseit külföldről szállították volna, az óriási csöveket hivatalosan egy vegyiüzem építéséhez rendelték meg. A brit titkosszolgálat azonban leleplezte az iraki tervet, és lefoglalták a "Babylon Supergun" utolsó nyolc alkatrészét.
Érdekesség, hogy az óriáságyút nem csupán szárazföldi célpontok ellen akarták használni. Az iraki tudósok komolyan dolgoztak azon, hogy a Babilon-ágyúval az űrbe juttassanak egy bombát. A megfelelő magasságban felrobbanó lövedék ragadós anyagot permetezett volna szét, amitől azt remélték, hogy megvakítja az Irak fölé irányított kémműholdakat.